Augusztus 20. - Szövetségben egymással és Európával

Amikor Szent Istvánról gondolkodunk, három kulcsfontosságú reform, vagy ha úgy tetszik politikai döntésről gondolkodunk. Az első, hogy megértette, népeinek le kell telepedniük, fel kell hagyni a kalandozásokkal. A második, hogy egy nyugat-európai államformát kell létrehoznia. A harmadik pedig, hogy az összetartó erő, a kötőanyag, a nyugati kereszténység kell, hogy legyen. Ha csak az egyik elhatározásában megingatták volna, kudarc lett volna az eredmény. 

Mindhárom döntésben egy kiemelkedően fontos közös tényező van. István tisztában volt vele, hogy Európában egyedül, szövetségesek nélkül, elveszne az ország, népét pusztulásra ítélné. A letelepedéssel szövetséget kötött a korral, Bajor Gizellával kötött házassága révén szövetséget kötött a német-római császársággal, és a kereszténység felvételével szövetséget kötött Rómával. 

István szövetséget kötött Nyugat-Európával. 

Tudjuk, nem volt ez egyszerű. A kép, amely sokunkban Szent Istvánról él, miszerint a keresztényi értékek megtestesítőjeként egy békés és megbocsátó uralkodó volt, valószínű téves. Tűzzel, vassal, szigorral kellett véghezvinnie akaratát és egy olyan rendszert kellett bevezetnie, amely idegen volt az emberek számára. Mégsem bizonytalanodott el, és még mai szemmel nézve is csodával határos, hogy ezeket az alapvető változásokat egy emberöltő alatt véghez is vitte. Utódaira egy minden tekintetben európai államot hagyott, egy olyan királyságot, amely a következő kilenc századon át fennállt és szavatolta a határain belül élők biztonságát, legyenek azok magyarok vagy éppen szlávok. 

Mi, akik ma itt állunk, nemzeti hovatartozástól függetlenül, tisztelettel és hálával gondolunk az államalapító Szent Istvánra. Ám az emlékezés mellett a mi felelősségünk, hogy a sorsunkról gondolkodjunk és tegyünk is a jövőnkért. Az említett kilenc évszázad után a XX. század a nemzetállamok százada volt, és a történelem bennünket, szlovákiai magyarokat leválasztott Magyarországról, a nemzetállami törekvések pedig sokszor igazságtalanul bántak velünk. Ezek olyan sérülések, amelyek feldolgozása még előttünk áll. 

Ám a XXI. század, amelyben már jócskán benne vagyunk, mást ígér. A határok szinte megszűntek, az emberi jogok, így a nemzetiségek jogai is, nemcsak számunkra lettek alapvetően fontosak, a jogállam pedig, amely biztosítja az egyenlőséget a törvény előtt, ma kötelező érvényű elvárás Európában.

Ma ezt mind az Európai Unió jeleníti meg.  

Nem azt állítom, hogy minden a legnagyobb rendben van ma Szlovákiában vagy az Unióban, de abban hiszek, hogy ez az államszövetség garantálja a biztonságunkat és jelenti a jövőt számunkra. Ahogy I. Istvánban tudatosult, hogy kelet és nyugat közül egyedül nyugat lehet az észszerű választás, úgy számunkra sem kérdés, hogy ezer év után is ez az irány jelenti a jövőt az európai és a magyar ember számára is. 

Ahogy nekünk, szlovákiai magyaroknak is. A mi feladatunk pedig még nagyobb, hiszen arra is kell törekednünk, hogy jobbá tegyük az életünket itt, ebben az országban. Ehhez pedig meg kell találnunk az egymáshoz vezető utat, legyünk bár sokfélék, István példáját követve, szövetséget kell kötnünk egymással. Vannak köztünk, akik nem így gondolják, de hiszem, hogy az idő bennünket igazol. 
 

(Hodos, 2021. augusztus 21.)