Az MKP és a Híd súlyos kudarca – az elnökválasztás tanulságai

Magyarázzák a magyarázhatatlant, de a Magyar Fórumra nem foghatják a katasztrofális szereplést.

Kezdjük azzal, hogy miért indított a két magyar párt jelöltet, méghozzá a pártelnökök személyében a szlovákiai elnökválasztáson. Nyilván nem azért, mert abban bíztak, hogy megnyerhetik a választást, de még csak a második fordulóba jutás is hiú ábránd volt reálisan nézve a dolgokat. A fő cél a választók mobilizálása volt, és emellett a két magyar jelölt külön meccset is vívott egymással, és mindketten vesztettek. Menyhárt és Bugár lényegében egy utolsó elkeseredett kísérletet tett a választók mozgósítására, arra, hogy megmutassa, a pártjuk támogatottsága az öt százalékos parlamenti küszöb és a konkurens magyar párté fölött van. Az előbbi egyébként majdnem pontosan megegyezik Bárdos Gyula öt évvel ezelőtti (5,1 %) eredményével, ez lett volna a kötelező minimum, amit hozni kell. Főleg ezért szálltak bele pénzt és energiát nem kímélve a versenybe, de az is komoly szerepet játszhatott, hogy már itt meg akarták kezdeni a permanens kampányt. A pártelnökök indulása majd felrázza a szavazókat, az elnökválasztásokon való jó szereplés lökést ad az Európai Parlamentbe való voksoláson is, s ezzel a lendülettel kell eljutni egészen a parlamenti választásokig (különösen figyelembe véve azt, hogy nem biztos, hogy a kormánykoalíció jövő tavaszig kihúzza, ezért akár előrehozott választások is jöhetnek). Ez volt az utolsó esély, mindent feltettek egy lapra és vesztettek.

Egy hatalmas pofonba, megalázó vereségbe szaladtak bele. Menyhárt egyszerűen elmenekült a megmérettetés elől, mert még ezt is jobbnak látták a pártban, mint a valószínűsíthető lesújtó eredményt (megspékelve a szlovák médiák vitaműsoraiban várható fiaskóval?). Ráadásul még a visszalépés sem jött össze, mert egy olyan jelölt (Mistrík) javára történt, aki két napon belül szintén visszalépett egy még esélyesebb jelölt (Čaputová) javára, s ez így az MKP támogatói számára már aligha volt követhető.

Ezek után Bugár Béla számára minden a Híd 2016-os parlamenti választáson elért eredményénél (6,5 %) kisebb szavazatarány kudarcnak számított. Azért, mert az egész párt az ő népszerűségére lett felépítve, ő volt a messze legnépszerűbb, legismertebb és rendszeresen legtöbb preferenciaszavazatot szerző politikusa, a párt arca, fő brandje, ha úgy tetszik, és emellett az egyetlen magyar nemzetiségű jelöltként maradt talpon, amit kellőképpen ki is hangsúlyozott a hajrában. (Így számíthatott az MKP-szavazók egy részére is – nyilván nem a többségükre). Ehhez képest a 3,1 százalékos eredmény csúfos kudarc, felér egy rémálommal. Kevesebb mint a fele a 2006-os eredménynek ráadásul abszolút számban még rosszabb a helyzet: a csaknem 170 ezer, a Hídra leadott 2016-os szavazattal most kevesebb, mint 67 ezer voks áll szemben… Ez ugye jócskán a parlamenti küszöb és Bárdos 2014-es eredménye alatt van.

Pár tanulságot már most le lehet vonni. Először is, az eredményeket figyelve kijelenthető, hogy a jelenlegi támogatottsága alapján az MKP még mindig nem parlamenti párt, a Híd meg már nem az. Ráadásul mindkét párt egyre távolabb kerül a parlamenti küszöbtől. A különbség csak az, hogy az országos közvélemény-kutatások a Híd esetében ezt nem így mérték, ennek több oka is lehet, de ez most lényegtelen. Elmondható, hogy a Hídnak (országosan, megbízható szlovák ügynökségek által) mért preferenciák nem változnak át reális szavazatra a választásokon, így a mért támogatottság már eddig is egy virtuális lufi volt, ami most látványosan kidurrant. Másodszor, továbbra is érvényes az, hogy az egyik párt sikertelensége, visszalépése nem erősíti a másikat, az egyiktől elpártoló szavazó nem a másikhoz megy át. Tehát a Híd-MKP összefogás továbbra is hiú ábránd marad, a gyakorlatban nem működik, sosem működött. Harmadszor, és ezzel összefüggésben, a távozó szavazók jelentős része otthon marad, apátiába süllyed, s ez most is meglátszott a nagyon alacsony részvételi arányban szerte Dél-Szlovákiában. Másképpen fogalmazva, valószínűleg továbbra is igény van magyar képviseletre – mert ellenkező esetben átlagos részvétel mellet voksoltak volna a magyarok szlovák jelöltekre –, csak ezt az igényt a két magyar párt egyre kevésbé tudja kielégíteni.

Végül itt jön képbe az általunk alapítandó új magyar párt, a Magyar Fórum. Legtöbbször azon az alapon támadnak minket, hogy megosztjuk a magyarságot, nem jön ki a választási matematika, így senki sem fog bejutni a parlamentbe. Nos, a Fórum nem indult az elnökválasztáson, nem állított jelöltet, sőt még nem is támogatott konkrétan senkit. Tehát a két rivális párt nem foghatja ránk a katasztrofális szereplését. Jelenleg az a helyzet, hogy az MKP és a Híd a Magyar Fórum nélkül is kint van a parlamentből. Természetesen a két párt kudarca nem jelenti automatikusan a mi sikerünket. De így könnyebben érvelhetünk a mellett, hogy a Magyar Fórum nem a probléma része, hanem lehetőség, kísérlet a probléma megoldására. Nem az akadálya a magyar parlamenti képviseletnek, hanem egy esély (alighanem az utolsó esély) arra, hogy megmentsük azt.

A szerző a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Magyar Fórum előkészítő bizottságának tagja