Bajnokok ligája – döntő mérkőzés!

Szigeti Attila | 2018. május 28. - 21:34
Ramos, egy sportszerűtlen vadállat vagy a futballpályán.

A 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája sorozat, ahol 124 mérkőzést játszottak a csapatok és 397 gól esett, az idén is hozott szebbnél-szebb mérkőzéseket, óriási csatákat, örömet és bánatot egyaránt.

A döntőnek a kijevi Olimpiai Stadion adott otthont, ahova a Real Madrid Liverpool páros jutott, és az ukránok olyan pompás megnyitóval rukkoltak elő, hogy az egész világ megcsodálhatta.

Azok a futballszurkolók, akik figyelemmel követik, de hát egy igazi focidrukker egy ilyen rangos eseményt, miért is ne figyelne, azok tudják az előzményeket, és talán túl sok lenne leírni az egész sorozatot. Éppen ezért foglalkozzunk a nagy vitákat kiváltó Real-Pool döntővel.

Tény és való voltak „furcsa” mérkőzései a két döntősnek, viszont a jogosságát ne vitassuk, hogy ez a két csapat játszotta azt.

A Real Madrid talán a világ egyik legjobb keretével rendelkezik. Soraiban ott van Cristiano Ronaldo, aki ötszörös aranylabdás és játéktudását még a legfanatikusabb ellendrukkerek sem merik vitatni. A Liverpool egy tipikus csapat, amelyet Klopp mester úgy összerakott és olyan fazont adott játékuknak, amilyent csak kevés angol egyesület képes játszani. Az sem elhanyagolható tény, hogy talán a világ első háromba tartozó csatársorával rendelkeznek Salah, Firmino, Mané személyében.

A döntő momentum!

A mérkőzés 31. percében történt egy olyan megmozdulás, ami a futballtörténelem szégyenfoltja is lehetne. Vannak, akik emlékeznek 1982-es világbajnokságra, ahol Gentile szinte kivégezte Maradonát az olasz-argentin mérkőzésen. Ramos megmozdulása Salah ellen hasonló megmozdulás volt. Mert aki nem csak az óvoda nagycsoportjában rúgta a lasztit, tudja és látta Ramos tudatosságát. Esés közben befogni az ellenfél kezét, közben magam alá gyűrni és ráfordulni, az elég kisstílű, alattomos, több mint sportszerűtlen tett volt.  

Mohamed Salah, aki az angol futballpályák fair play mérkőzéseihez szokott, megsérült és sírva hagyta el a játékteret. (Itt jegyezném meg Carvajal sérülését, amely teljesen vétlen volt, és sajnos ő is megsiratta azt.)

Szóval, kedves Sergio Ramos, lehetsz te a Real Madrid és a spanyol válogatott oszlopos tagja, egy sportszerűtlen vadállat vagy a futballpályán. (lásd a videón)

Amikor Loris Karius ráhelyezte Benzema lábára a labdát, sokan azt hittük, ilyen egy BL-döntőben nem fordulhat elő, de tévedtünk. Az egygólos előnyt még Mané kiegyenlítette, de jött Gareth Bale, aki megmutatta, hogy nem csak CR7 tud ollózva gólt lőni.

Karius kapus összeroppant, mert a harmadik gól potyább volt az elsőnél is. A Real így besöpörte 13. győzelmét. Pontosan az a két játékos döntötte el a kupa sorsát, akiknek teljesítményén sok madridi szurkoló hosszú ideje fanyalgott.

A Liverpool olyan színfoltja az európai futballszíntérnek, amely látványos, attraktív futballal szeretné szórakoztatni a nagyérdeműt, sportszerű, ezért nagyon is szerethető csapat.

Nem akarom vitatni a Real Madrid tudását, viszont nagyon sokan vannak, akik nem szeretik őket. Pontosan a Ramosok, Pepék és Mourinhók miatt nem igazán szerethetők.

Régen nem volt ilyen a Real. Talán az utolsó mohikán Raúl González Blanco volt, aki megmaradt ikonnak közöttük.

Győztetek madridisták és történelmet is írtatok, de Fair Play díjat sosem fogtok kapni az hótziher…