Nyílt levél a magyar médiának és közéletnek

Balkó Gábor | 2008. szeptember 17. - 14:39

Nyílt levél a magyar médiának és közéletnek
határon innen és túl

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Minek kell még történni Zoboralján, hogy végre felébredjen a média és a közélet úgy Szlovákiában, mint Magyarországon és a Kárpát-medencében?!

Két hete a Duna TV-ben a műsorvezető azon kérdésére, hogy „az utolsó pillanatban vagyunk?” még azt feleltem, „remélem, hogy nem, nagyon rossz, kritikus a helyzet...”, de azóta történt egy s más, ezért sajnos azt kell mondjam, sokkal súlyosabb a helyzet, mint hittem! A Kormorán koncertes tanévnyitót és a Himnuszt figyelemfelkeltésnek szántuk, sajnos én semmi elmozdulást nem észlelek, de ezen nem is csodálkozom, hiszen „Felvidék legmagyarabb magyarja” kiválasztottjainak hatalma(skodása) ellen senki nem mer megszólalni Zoboralján!

Az említett TV-s beszélgetésben azt is mondtam, hogy hiba volt középiskolát alapítani, az elmúlt nyolc év „beíratási sikerei” és a közhangulat alátámasztják ezt az állításomat. Az egekig magasztalt Alsóbodoki Magán Szakközépiskola létezése - „az egyetlen magyar bástya Zoboralján”, melynek az alapítók szerint a szülőket kellene ösztönözni az alapiskolai beíratásoknál - egyáltalán nem növelte a beíratottak számát, sőt ellenkezőleg,... a legutóbbi alsóbodoki eseményekről inkább nem számolok be, nehogy még tovább rontsak a helyzeten.

Az iskolaalapítók részére Zoboralja megmentése csak díszes csomagolás, a valós érdek nem más mint milliós vagyonszerzés, meleg parlamenti bársonyszék, s ha ez nincs, akkor megfelel Kárpát-medence szórványtanácsa, és ezért az EGYESEK képesek feláldozni Nyitra vidékének magyarságát!

Duray Miklós (és) kiválasztottjai a szakadék aljára juttatták Zoboralját, ebbe a helyzetbe még 20 év múlva sem lett volna szabad kerülnünk, s ha nincs Duray és a két kiválasztott „iskolaalapító nemzetmentő”, akkor nem is lennénk ilyen kilátástalan helyzetben!

Elherdáltak 15 évet, közösségépítés helyett közösségrombolás folyt, kategorizálás, lettek jó és rossz magyarok, egyesek és kettesek, győztesek és vesztesek, kiválasztottak és kirekesztettek! A győztesek számára politikailag nem megfelelő személyek kezdeményezéseit meg kellett és meg kell akadályozni, ki kellett zárni ezeket a zoboralji közéletből, mivel veszélyeztették a kiválasztottakat egoista céljaik megvalósításában! Az iskolahálózatunk az összeomlás határán, ennek ellenére Duray Miklós elsőszámú pártfogoltja Ladányi Lajos tavaly az Esterházy János emlékünnepségen beszédében azt merészelte mondani: „jó és helyes úton haladunk”! Aki ilyet kijelent az vagy meghibbant, vagy egyszerűen gazember, a magyarságra nézve egyik rosszabb, mint a másik! Ezt a hazugságot merte kimondani egy Igaz Magyar képmása előtt, magyarán szólva meggyalázta Esterházy János emlékét!

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Gondolom betegség esetén egyikünk sem a patológust vagy a temetkezési vállalkozót keresi fel, hanem a körzeti orvost és a szakorvost, de Zoboralja nemzetmentői nem orvosok, hanem sírásók, ne engedjék, hogy ezek kezébe kerüljön még Kárpát-medence szórványa is!

A média másfél évtizede folyamatosan glorifikálja a Ladányi-Paulisz nemzetmentő párost, egyelőre nem hisznek, nem szabad hinniük nekem. Ezidáig egyetlen média nem hozta le a valóságot, senki nem merte leírni, hogy Zoboralja katasztrófális helyzetéért elsőszámú bűnösnek „Felvidék legmagyarabb magyarját” neveztem meg, mert két parazitát ültetett Zoboralja trónjára, akiket másfél évtizede védelmez és tanáccsal lát el.

„Oszd meg és uralkodj”, ezt teljes mértékben érvényesítették, olyan rombolást végeztek Zoboralján, hogy Slota a hadseregével nem lenne képes ilyen pusztításra!

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Zoboralja végveszélyben, amíg ezt a tényt, az okokat és okozókat nem hozza nyilvánosságra a média, s ezt követően a közéleti vezetésben nem történnek radikális változások, addig a sírásók tovább mélyítik a gödröt! Ha Önök felelőséget éreznek a magyarok iránt, akkor így is cselekedjenek, tájékoztassák a nyilvánosságot Zoboralja valós helyzetéről, ez elindíthatja a zoboralji és szlovákiai közélet megtisztulását, ami elengedhetetlen a magyarság megmentésénél!

De ne csak az MKP vezetőktől tájékozódjanak, hanem tessék utánajárni!

Előlegben a következő linkeken találnak olvasnivalót:
http://www.zoboralja.sk/index.php?t=&p=&xp=&MId=&Lev=&Ind=1&MId=&P=index,hu,&Ind=16
http://www.felvidekforum.com/forum/viewforum.php?forum_id=60
http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=88
http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=143
http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=572

Balkó Gábor
Kolon, 2008. 09. 16.
www.zoboralja.sk

Mottó:
Az igazságot ki kell mondani mindig, még akkor is, ha kedvezőtlen visszhangra talál, és az igazságot minden kínálkozó alkalommal annyiszor kell hangsúlyoznunk, amíg azt mindenki tudomásul veszi.
Esterházy János