Zoboralji rendezvények és az MKP kampány

Balkó Gábor | 2009. november 8. - 11:38

Ritkán olvasni hirdetést és beszámolót zoboralji rendezvényekről pedig falunap, folklór-kórusfesztivál, gulyásfőzőverseny, borkóstoló, bál és történelmi megemlékezések közül a falvaink többségében évente legalább egy-két rendezvényt szerveznek, de így ezekről a helyieken kívül csak a meghívott vendégek és csoportok tudnak, pedig valamivel nagyobb publicitás nem lenne kárára a községeknek sem az iskoláknak.

A helyi rendezvényeken kívül volt több régiós: Magyar Bál, Feltámadási Menet, Szent László megemlékezés, Régiós Napok, Generációk Találkozása, amatőr festők kiállítása. A hagyományőrző csoportok és kórusok sokszor szerepelnek külföldön, az amatőr festőinknek Esztergomban volt kiállítása.

Lassan két hónapja, hogy hagyományőrzőink 25 év után ismét színrevitték a Zoboralji lakodalmast, eredetileg júliusra volt tervezve, de elmosta az eső. Szeptember 20-án a koloni Bórosban, a Makovecz Imre tervezte amfiteátrumban kellemes napsütés fogadta a szereplőket és közönséget. Ünnepeltünk, lagziskodtunk, élveztük az előadást, mintahogy a hagyományőrzőink is élvezettel játszották szerepüket, mindezt bizonyítja, hogy a közönség felállva vastapssal köszönte meg a műsort. A Jókai Mária által összeállított lakodalmas, a „Párta, párta...“ 1985-ben UNESCO díjat kapott, ezt próbálta 10 hagyományőrző csoport megismételni, hogy mennyire sikerült, azt Jókai Mária vagy Czövek Judit a Zenetudományi Intézetből tudnák értékelni, a nézőközönség maximálisan elégedett volt.

Túl az elégedettségen én hiányoltam a többi csoportot, állítólag a szervezők mindenkit megszólítottak. Öröm egy ilyen délután és létfontosságú, de ha a szervezők nem igazodtak az eredeti „zoboraljisághoz“, akkor miért hiányzott a többi hagyományőrző csoport, Csehi, Csitár, Gerencsér, Vicsáp, Béd, Kálaz, a nagykéri fiatalok, sőt a berencsi gyerekcsoportokat is „bevethették“ volna, igaz így már nem lett volna Zoboralji lakodalmas, hanem Zobor-vidéki. Az ilyen rendezvény alkalom a közösség összekovácsolására, a másfél évtizedes „oszd meg és uralkodj“ után sürgősen ezt kell megvalósítani! 

Öröm, hogy a szervezők Jókai Máriát kérték fel szakmai vezetőnek, azt a személyt, akit 15 éve az elsők között taposott el a Ladányi henger, aki mostanig nem hiányzott a „győzteseknek“, de nem megbocsátás végett fordultak hozzá, mert akkor ott a színpadon megkövették volna, a valószínű ok a felkérésre az lehetett, hogy Jókai Mária a jogtulajdonosa a „Párta, párta...“ lakodalmasnak.

Tehát az örömben sok az üröm!

A lakodalmas előtt volt a magyar elsőseink megajándékozása, annak örülök, hogy a tavalyi Kormorános nem hivatalos tanévnyitó után idén sem feledkeztek meg az elsősökről, annak is örülök, hogy idén a nagykériek is átvehették az ajándékot, de annak végképp nem örülök, sőt felháborító, hogy MKP kampányt csináltak belőle, mert sajnos ez volt, az elsősök „kelléknek“ kellettek, egy szót nem hallottam a szülők és pedagógusok szerepéről, pedig csakis ezeknek köszönhetjük, hogy még vannak magyar diákok Zoboralján és nem Szigeti Lászlónak és Ladányi Lajosnak, akik nem sok jót tettek a zoboralji magyar diákokért és iskolákért, ártani annál többet. Tehát ezeknek az uraknak nem volt erkölcsi joguk ajándékot osztani az elsőseinknek, szégyen és gyalázat, hogy magamutogatásra használták ezt az eseményt!

Szigeti László szívhez szóló beszédet mondott, figyelemmel kíséri Zoboralja iskoláit, ne hagyjuk a templomot és iskolát!

Szigeti Úr, az iskolákat Ön hagyta cserben, az 1999-2003-as években többször kértük a segítségét a gímesi közös igazgatóságú iskola különválasztásánál, oktatási államtitkárként nem segített! Háromszorra sem sikerült a magyar igazgatóságú alapiskola létrehozása, pedig egy önálló magyar iskola mindenképp életképesebb mint a közös igazgatóságú, ezt Ön is tudja, akkor miért nem segített?!

Ellenben a szomszédos Kolonban ugyanabban az időben a szlovák kisiskolát felfejlesztették 9 évfolyamosra, már 11. éve sorvasztja a koloni magyar kisiskolát, pedig a gímesi iskolában még háromszor annyi koloni szlovák gyerek elférne, de mégsem lesz bezárva, vagyis a felsőtagozat visszahelyezve Gímesre, mert a szlovák iskolaügyesek mindig annyi pénzt adnak működésre, hogy ne legyenek anyagi gondjai az iskolának, ők tudják milyen „áldásos hatása“ van a szlovák felsőtagozatnak a magyar kisiskolára, csak az MKP nem tudja!

Szigeti úr, ha már Reményiktől idézett, akkor nem árt ha tudja, a koloni Szent István templomot tavaly hagyták veszni, Duray Miklós és Ladányi Lajos MKP válogatottja elérte célját, a magyar esperest eltávolították, helyébe szlovák papot kaptunk!

Az elsőseink részére a Magyar Szövetség hozta az ajándékot. Sok magyarországi szervezet illetve magánszemély önzetlenül segíti a határontúli magyarságot, de sajnos sokan vannak, akik érdekből, ennek a bábáskodásnak inkább negatív hatása van, mert elkényelmetlenedünk, majd mások megszervezik helyettünk. Örülünk a támogatásnak, de ha ezt 30 diák részére saját pátriánkban nem tudjuk előteremteni, akkor ezzel a megsemmisülést választjuk! Véleményem az ajándékozási ceremóniáról elküldtem a Magyar Szövetségnek, máig nem válaszoltak!

Nekünk nem a Szüllő Géza Társulással, Magyar Szövetséggel vagy a Rákóczi Szövetséggel stb. kell szövetkeznünk, az MKP-tól vagy most már a Híd-tól várni az asszimiláció megfékezését, ezt a harcot nekünk kell megvívni, az itt élő magyaroknak, a Zoboralji Magyarok Szövetségének! Ezt ne úgy értsétek, hogy határolódjunk el az anyaországi barátainktól, csak annyi, hogy ne ők irányítsanak, ne ők mondják meg mit, mikor és hogyan tegyünk, ne szolgáljunk, hanem fordítva, mi tudjuk legjobban milyen helyzetben vagyunk (legalábbis illene tudnunk), nekünk kellene tudni mit tegyünk, nap mint nap, ebben segítsenek!

Október 4-én a nagycétényi templomban volt a „Tárjuk ki szívünket“ énekkari hangverseny. A Kútyika Női Éneklőcsoport a 10., a Kadarka Férfi Éneklőcsoport megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte, a jubilálókat köszöntötte a balatonfűzfői Balaton Daloskör, a zsérei Zoboralja Női Kar, a Gímesi Alapiskola Gyerekkara, az idén alakult Gímesi Vegyeskar és a koloni Zobor Hangja Vegyeskar. A Kútyika a helyi alapiskolásokkal kiegészülve elénekelték Zoboralja Himnuszát, ezt azért említem, mert egy nagykéri szülő a koloni ajándékosztáskor hiányolta! A Gímesi Alapiskola Gyerekkarát látva hálát adtam a Teremtőnek, hogy az expolgármesterünknek 2000-ben nem sikerült áthozni Kolonba a magyar részleget, mert ha ez megtörténik, akkor nincs iskolai gyerekkar mivel már magyar iskola nem lenne!

Október 9-én a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Litera-túrázott Zoboralján, erről az Új Szóból értesültem. Az utazó szlovákiai magyar írók és költők Zoboralja négy magyar iskolájába látogattak, hasznos kezdeményezés ez a SZMÍT részéről, a beszámoló szerint nagy sikert aratott.

Néhány észrevételt fűzök Szabó Viktória beszámolójához:

SzV: „délután közös író-olvasó találkozó zajlott felnőttek részvételével a csodálatos alsóbodoki Paulisz-Rancson“

A csodálatos Paulisz-Ranch létrehozásával ütötték a legnagyobb szöget koporsónkba, ez Kárpát-medence legnagyobb szélhámossága, melyet magyarokon elkövettek, ezt nem irigységből mondom, Zoboraljának az segítene, ha a nemzetmentő lovagok becsomagolnák a csodás ranchot és a nyitrai rezidenciát és elmennének a déli barátaikhoz nemzetet menteni, minket már túlmentettek – több a Zoboralja internetes portálon.

SzV: „A koloni alapiskola kisdiákjai és pedagógusai hálásak voltak a szervezőknek, hiszen húsz éve vártak arra, hogy átélhessék az író-olvasó találkozó élményét és varázsát.“

Koloni létemre szégyenlem magamat....!

A beszámolóban mintha a vendéglátók dicsősítése mögött eltörpülne a SZMÍT szerepe, pedig a Litera-túrát ők találták ki és már harmadik éve járják a magyar iskolákat.

Október 16-án a Nyitrai Kerületi Művelődési Központban volt Simek Viktor amatőr festő „Szívvel és lélekkel“ kiállításának megnyitója, a tárlat két hétig volt látható.

Október 18-án pedig Zoboralji Szüreti Ünnepség volt Nyitragerencsérben, gerencséri, gímesi, bédi és nagyigmándi csoportok részvételével.

A következő héten, okt. 24-én Gímesen ünnepélyes keretek közt átadták a Forgách Múzeumot. Irigylésre méltó létesítmény, büszkék lehetnek a gímesiek, de minden zoboralji büszkélkedhet, hiszen majd hét évszázad történelme van a felújított Forgách kastélyban.

Október elején az Aradi vértanúkra emlékeztünk Kolonban, én szolgálatban voltam, így nem voltam jelen, arról nincs tudomásom hány községben volt megemlékezés a vértanúkról és 56-ról.

Tegnap, november 4-én busszal mentünk Tatabányára az amatőr festőink kiállításának megnyitójára, melynek egyik szervezője a nyitrai Kerületi Művelődési Központ, illetve Varga Szilvia, - a központ az év folyamán több magyar rendezvény szervezésében vállalt szerepet.

A koloni Visszhangban olvasom, hogy nov. 7-én a Csemadok 60 éves évfordulóját ünnepli Gímesen, a rendezvény főpontja a Zoboralji lakodalmas.

Az MKP honlapon a megyei kampányrendezvények harmonogramja szerint nov. 7-én Gímesen kampányol az MKP.

Akkor mi is lesz valójában Gímesen Csemadok 60-as vagy MKP kampány?!

Kolon, 2009.11.5.