Sz*r ügy

Barak László - excl. | 2012. október 12. - 17:24
Egyelőre nem tudni, megkapta-e a szlovák államfő, Ivan Gašparovič azt a rakás szart, amelynek az elnöki palotába történő kézbesítését egy vonatkozó videó tanúsága szerint az Anonymous hackercsoport szlovákiai tagozata helyezte kilátásba.

Lényegtelen is azonban, célba ért-e a küldemény. Annál is kevésbé, mivel a találékonynak, netán szellemesnek korántsem minősíthető, ám annál ízléstelenebb „aktus”( és bűzlő környéke) különben is csak annyiban érdemel némi figyelmet, amennyiben azt az elnöki szóvivő, Marek Trubač lereagálta volt. (És nem csupán azért, mert országszerte, sőt, világszerte se szeri, se száma az olyan politizálásból élő nímandoknak, akik akár naponta kaphatnának a választóktól egy-egy rakás szart - munkájuk, azaz tétlenségük, illetve tehetetlenségük miatt.)

"Az ember, aki nem hajlandó vállalni a saját ürülékét, nálam nem is ember" – így a magas polcról Trubač. Miután újságíróknak kijelentette, szarral foglalkozni általában a víz- és csatornázási művek tiszte.

Akkor mostan, hogy is van ez? Az Anonymous (nem) szarozik vagy az elnöki szóvivő? Esetleg mindketten? És melyik az a szubjektum, aki „nem hajlandó vállalni a saját ürülékét“? Vagy vállalják mindketten...?