A nemzet őrmesterei meg a nemzeti értékek

Barak László - excl. | 2012. december 17. - 21:28
Megint okosabb lett a magyar nemzet, mint olyan. Meg persze kénytelen-kelletlen a magyar nemzeten kívüli, ám a mocskos Nyugat által magyarnak elkönyvelt libsi izé is. Megaszonta ugyanis a vidéki református prédikátorból erőszak-, pardon(!) „erőforrásminiszterré” avanzsált Balog Zoltán: a Nemzeti Színház nemcsak színház, hanem a nemzeti értékek megjelenítésére hivatott intézmény. Mivelhogy állítólag, így instruálta őt ama egyáltalán nem véletlenül általa kinevezett „szakmai bizottság”, amely a Nemzeti Színház direktori posztjára benyújtott pályázatokat volt hivatott elbírálni.

Naná, hogy világos, Alföldi Róbert azért nem maradhatott a Nemzeti Színház élén, mert eddig őmiatta nem foglalkoztak ott a nemzeti értékek megjelenítésével. Hanem profi szintű színjátszással, bazmeg!

Márpedig a profi szintű színjátszás nem biztos, hogy nemzeti érték, ugye. Főleg, ha nem a nemzet szerszáma az, ami el szokott sülni esténként a nemzet színpadán…

Mi másra következtethetnők azoknak az ugyan tök hibbant, girhes, de annál nagyobb pofájú őrmestereknek a vezényszavaiból, akikről ordít, hogy falvédő- vagy hűtőmágnes-szövegeken nevelkedtek. No és hónaljszagú csűrdöngölőkön tolták föl beléjük akkordban azt a töméntelen lószart, amit most kedvükre kiadhatnak magukból – nemzeti érték gyanánt.

Méghozzá minden szinten: a cezaromániás csapatkapitánytól a legutolsó tökmagárusokon át a kizárólag baltaképűekből verbuvált, agymosott, fasisztoid csürhéig.

Ez van hát, így készül a nagy mű igen. A gép most így forog. Javallott viszont megjegyezni: a flúgos alkotó előbb-utóbb majd úgyis megpihen…!