Nem minden katolikus pap pedofil!

Barak László | 2015. január 13. - 18:11
Az azonos neműek iránti vonzalomról a tudomány mai állása szerint nem lehet leszokni. És levetni az ilyen állapotot, mint egy reverendát, duplán lehetetlen…

Amint nemrégiben írtam volt, februárban kiderül, hogy hány erőszakos homofób meg szemforgató hülye szülő (vagy potenciális szülő) van Szlovákiában. Ugye világos, a „buzik“ emberi jogait korlátozni szándékozó referendumról van szó? Arról a referendumról, amelyet a katolikus egyházhoz kapcsolódó Családért Szövetség (Aliancia za rodinu) kezdeményezett.

Ez a kezdeményezés, a kezdeményezők és csökött drukkereik is minősítve voltak már általam ezen a platformon.

Meg is nyilatkoztak, mondhatni meztelenre is vetkőztek közülük néhányan miattam... Illetve a véleményem miatt. Ez a tény egyébként teljes elégedettséggel tölt el, hiszen ez volt a célom végül is.

Kellemes meglepetésként ért viszont, hogy a szóban forgó poszt ezres nagyságrendű olvasottságához képest csak két-három olyan ember akadt, aki megnyilatkozott, illetve levetkőzött, vagyis kivetkőzött emberi mivoltából. Utóbbiaktól persze szokás szerint holmi szánalmas trollkodásra futtotta csak. Kommentjeik fő motívuma pedig mindössze annyi volt, hogy minden meleg ember undorító, mocsok, fartúró buzi stb. Gyermekek nevelését ezért nem szabad rájuk bízni - így a sommás konklúzió.

Vagyis a népszavazást támogató förmedvények tulajdonképpen igazolták azt a kétségkívül provokatív véleményt, miszerint a referendum kezdeményezői és majdani résztvevői erőszakos és/vagy hülye emberek.

Méghozzá azért, mert a lehető legkártékonyabb módon általánosítanak!

Például úgy, hogy esetleg konkrét tapasztalat nyomán, de akár pletykák, sőt puszta feltételezések alapján is magamutogató, közszemérmet sértő, gyermekeket megrontó buzeránsnak tartanak minden olyan halandót, aki a vele azonos neműek iránt érez vonzalmat. Holott az efféle vagdalkozás legalább annyira primitív és kártékony duma, mintha valaki egy-egy konkrét esetre (ITT erre pld.) hivatkozva gyermekeket megrontó, aljas pedofil bűnözőnek minősítene minden papot. Vagy azért tartaná erkölcstelen, nőcsábász genyák hordájának en bloc a katolikus klérust, mert bizony akad olyan plébános, szerzetes is nyilván, akik a kollégáikra gerjednek… Meg aztán itt-ott olyasmi is kiderül, hogy szeretője, s attól gyermeke van egy-két plébánosnak.

Pedig ez utóbbiról, mármint, arról hogy egy katolikus pap templomi tisztlányokat vagy szakácsnőket dugjon, kellő fegyelemmel le lehet szokni. Ha meg a delikvens képtelen a farkának parancsolni, el lehet menni civilbe.

Az azonos neműek iránti vonzalomról viszont a tudomány mai állása szerint nem lehet leszokni. És levetni az ilyen állapotot, mint egy reverendát, duplán lehetetlen…