Szevasztok, moszkovita parasztok!

Barak László | 2015. április 27. - 16:57
Csak azt nem tudni, mi a francot kerestek még itt köztünk, stupid moszkovita parasztok, ahelyett, hogy ti is elzarándokolnátok a Kreml tövébe. Csikket szedni. Lehetőleg örökre…

Fontos tudniuk a kocsmai politológusoknak is, hogy a moszkovita jelzővel a múlt században a Szovjetuniónak feltétel nélkül behódoló, a szovjet politikusok seggét akkordban nyaló politikusokat illeték. (Leginkább a szovjet katonák által megszállt közép-európai operettállamok politikusairól van szó.)

Manapság tehát már tulajdonképpen szimpla hülyeség moszkovitának lenni. Merthogy Moszkva sem annyira szovjet most, mint volt, ugye. Sokkal inkább „illiberális”, ahogy a flúgos futballbolond belemakogta volt az éterbe tavaly. De akár diktatórikusnak is mondható. Sőt! Mert ahol börtönbüntetés fenyegeti az embereket, és le is csukják őket a véleményükért, a rendszerkritikus művészek rendszeres vegzálásáról nem is beszélve, miközben a fél Oroszország épphogy nem döglik éhen, az a rezsim joggal minősíthető embertelennek. Akik szerint meg rendben van az is, hogy egy volt KGB-tiszt úgy kanyarít le országának tetszés szerinti területeket egy másik független országból, mintha „csak“ egy telhetetlen paraszt a szomszédja kertjéből lopna el, mondjuk, pár méternyi területet, mert ott jobban terem a barackfa, azok vérnősző kretének. Vagy fizetett moszkovita ügynökök. Bár holtbiztos, a Paraméteren rendszeresen Amerikára köpködő trollokra aligha költenének akár néhány centet is Putyin trolltábornokai. De sebaj, működik ingyen is a turhavető, ha kell, ha nem…

Most hát tapsikolhattok kedvetekre, moszkovita parasztok, hogy Szlovákia kormányfője hosszas sumákolás után büszkén elhúz Putyinnal, nem utolsó sorban pedig az észak-koreai hólyaggal, Kim Dzsong Unnal bratyizni meg fotózkodni a Kreml tövébe. Csak azt nem tudni, mi a francot kerestek még itt köztünk, stupid moszkovita parasztok, ahelyett, hogy ti is elzarándokolnátok oda. Csikket szedni. Lehetőleg örökre. Szevasztok, moszkovita parasztok!

 

THE DAY AFTER:

Figyelitek, hogyan le lettem rögvest zsidózva meg komcsizva itt alul, az emésztőgödörből? Tanulság: Így jár, aki a majmokat fikázza...