Miért nem vonultak ki?

Ha valaki a magyarországi demokrata ellenzéki politikusok közül csupán egy és nem több ésszerű érvet tud arra mondani, hogy miért nem vonultak ki az ülésteremből akkor, amikor a sötétség ráborult a 386 képviselőre és a páholyban helyet foglalókra, úgy azt szívesen meghallgatom.

 

Ha valaki a magyarországi demokrata ellenzéki politikusok közül csupán egy és nem több ésszerű érvet tud arra mondani, hogy miért nem vonultak ki az ülésteremből akkor, amikor a sötétség ráborult a 386 képviselőre és a páholyban helyet foglalókra, úgy azt szívesen meghallgatom.

Mint az köztudott, a Jobbik egyik felejtésre ítélt politikusa szerint itt lenne az ideje felmérni, hány zsidó ül a parlamentben és a kormányban. Nyitott kapukat dönget, mert párttársai, illetve azok barátai, aktivistái és hálói már évek óta alaposan dokumentálják a neten, hogy ki milyen származású, úgy tűnik a képviselő már az érintett hatóságok bénultságát hűen tükröző, betiltásra „érdemes” több mint mélymagyar adatbázisokat sem olvassa. Lehet, már nem is frissítik őket, és csak aktivistáinak akart üzenni, hogy jó lenne felpörgetni az oldalakat. Hiába, minden energiát elviszi a közpolitika-csinálás – bár Dúró Dóra most éppen nem dolgozik PhD-ján, viszont ha elkészül, biztos korszakos jelentőségű munka lesz –, illetve a felvonulás-szervezés.

A mondat elhangzott, az ellenzék pedig folytatta a Paksi Atomerőművel és a megújuló energiával, a hiteles politikus kérdésével, a nyugdíjkorhatárral – hiába, „ők a mi szavazóink” –, aztán mindenki várta a választási eljárásról szóló törvény szavazását, „végre, mehetünk haza”.

Nem akarom bagatellizálni a parlamenti és politikusi munkát, de azért rémes ez az indiszponáltság, amelyre az sem lesz válasz, hogy kedden körülbelül 42 megszólalás lesz az ügyben, hogy „Magyarországon fasiszta veszély van (amelyhez Orbán asszisztál)”, hogy a Jobbikot be kell tiltani, hogy Gyöngyösi Márton adja vissza mandátumát – ha megtapsolták párttársai, akkor miért csak ő tegyen így? –, és persze (egységes) fellépésre lenne szükség Polt Pétertől az LMP kétes identitású veszprémi alapszervezetéig.

Mindezek persze indokoltak. Viszont az szinte biztos, hogy nem fog kiállni közös sajtótájékoztatóra a három frakcióvezető, Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Csaba (DK) és Schiffer András (LMP) – a végén még valami választási együttműködést vizionálna valamelyik jobboldali politikai elemző, meg hát egyébként is, „ezekkel”? – kérdezhetné egy pártidentitását védő ellenzéki. Talán még a Fidesz is megszólal a kérdésben, bár erős állítás nem lesz, hiszen Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint „az, hogy hány zsidó származású személy van a magyar kormányban, nem nagyon kapcsolódik ahhoz, hogy milyen súlyos konfliktus zajlik a Közel-Keleten”. Bravó, megértette a feladványt, további sikereket a diplomáciai pályán.

Nem gondolom azt, hogy hétfőtől Magyarországon fasiszta veszély lenne, és ahogyan azt Széky János megírta, az arra történő hivatkozás több mint hiba, sokkal inkább felelősségi és politikusi alkalmassági kérdés.

Azt sem gondolom, hogy ez egy cezúra lenne a magyar politikatörténetben. Aki nem a 2000-es években kezdett el radikalizmus-kutatással foglalkozni – ennek havi egy-kettő konferencia erejéig mindig van divatja –, hanem már a projekt támogatási források és a tudományos piaci rések megnyílása előtt is foglalkozott a szélsőjobboldallal, az tudhatja, hogy az 1990-es évek elejétől a mélyben egy széles szélsőjobboldali, radikális szubkultúra született. Amelynek Gyöngyösi még csak nem is médiuma, nem egy szervezet és mozgalom ugyanis tőle még jóval jobbra áll. Ellenük a hatóságok alig-alig lépnek fel, holott például az Athéna Intézet kutatásai elég jó alapanyagnak bizonyulnának az induláshoz. Egyelőre azonban a szervek csak nézik, nézegetik, ahogy ezek a szubkultúrák behálózzák a magyar társadalom egy részét.

Nézik, mint ma a demokrata ellenzéki képviselők a laptopjukat, amikor Gyöngyösi javaslata elhangzott. Tenni egyik se bír semmit. Egyik nem tud betiltani, a másikban annyi reflexió nincs, hogy legalább a büféig kimegy tiltakozásul.

„Kivonulni a parlamentből? Orbán után? Olyannak lenni, mint ők voltak ellenzékben?” – kérdezhetné egy politikatörténetben jártas, de szimbolikus politikában járatlan ellenzéki. Igen, pontosan azt, kivonulni.

És ezen az elmaradt üzeneten, szimbolikus, de politikával telített gesztuson még az sem fog majd segíteni, ha holnap sárga csillaggal jelennek meg a sajtótájékoztatón. Talán az előrelátás, az kellett volna. Az, ami nagyon hiányzik.