Bayer Zsolt, Gyömrő 18%, és a mindig ugyanúgy

Bayer Zsolt roma „publicisztikáját” a szombati Magyar Hírlapban megírta. Nem az első ilyet és nem is az utolsót. Az előbbi idézőjel azért indokolt, mert inkább hörgés, höbörgés és párezer karakternyi undor – amit olvashatunk és amit kivált – az írás. Ahogyan arra Seres László publicista rámutat, „a Fidesz 5. számú tagkönyve tulajdonosának legújabb írása miatt forr a Facebook, külön petíció követeli a szerző kizárását pártjából. Ennek a Fidesz legújabbkori története fényében sok értelme nincsen. Mondjuk az igaz, hogy a szerző legújabb eszmefuttatásának megvolt ugyan a maga szellemi előzménye (»Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni«, »Magyarországból 'bűz árad', írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék«), ám ehhez a friss íráshoz képest egy Gyöngyösi-féle listázási javaslat, vagy éppen egy Vona-megszólalás maga a rózsaszínű, jogállami, szoft pacifista baloldali liberalizmus.”

Pontosan. Mit kívánna ilyenkor egy antifasiszta? Tüntetést! Jogos és indokolt lenne. Hova? Nagy Imre szoborhoz. Nem! A Magyar Hírlap szerkesztősége elé? Igen! Tízen? Nem! Több ezren!

Ehhez képes viszont „csak” felháborodik és petíciózásba kezd. Ami mind jogos. Ahogyan az már annyiszor jogos volt. A rendszerváltás után rasszizmus, antiszemitizmus és kirekesztés témájában megszámolhatatlan petíció született, amelyek fellépést, elhatárolódást, azonnali intézkedést és lemondást követeltek. Talán túl sok is született.

A tartós petíciópolitika ugyanis nem más, mint az érdemi politikai cselekvés hiányának legnyilvánvalóbb jele. Általában nem az, de ahányszor és ahogyan azt „alkalmazzák”, úgy igen. Petíciót aláírni nem elégséges antifasiszta lépés. Szükségszerű – ahogyan az volt már ezer esetben –, de Bayer szavaival szemben az szinte bizonyos hogy kevésnek bizonyul. A petíciók- és felháborodás-politikának a Facebook adta meg az újabb lendületet. Nem állítom persze, hogy az lenne az adekvát válasz, hogy mint azt korábban a radikális baloldali filozófus javasolta, borogassuk fel az összes standot, ahol szélsőséges lapokat – ez esetben Magyar Hírlapot – árulnak, de tény: ha egy mozgalom, szubkultúra egy ilyen bayeri szöveg után nem tud egy nap leforgása alatt egy többezres, médiaképes, szerkesztőség előtti tüntetést lebonyolítani, arról bátran ki lehet jelenteni, hogy nem létezik.

Az, hogy Magyarországon az antifasiszta stratégiák miért fulladnak ki arról a turulszobor letakarás kapcsán már értekeztem. (Már ha egyáltalán tekinthetünk rájuk úgy mint stratégia – szerintem nem.) A rendszerváltás utáni antifasizmus története a halmozódó és egymásra rakódó kudarcok históriája. Ebben vastagon benne van a posztkádárista baloldaltól kezdve az „Izrael külpolitikája majdnem olyan, mint a nácik antiszemitizmusa” mondattal fellépő antiglobalista tüntetőkön át a romagyilkosság perét totális közönnyel szemlélő politikai osztályig mindenki. És a háttérben mindennek a miskolci rendőrkapitány integet.

Nincs az rendben, ha naponta kapok egy antifasiszta tüntetésre szóló meghívást, mondom, naponta, miközben egyre másra jelennek meg a bayerzsoltok írásai. Valakik itt valamit rosszul csinálnak. 

Ehhez képest „a Fidesz 5. számú tagkönyve tulajdonosa” által tudatosan és modorosan idézett Erdős Virág versei például majd jóval többet érnek, mint egy petíció. És az sem ártana, ha a szakma is elhagyná azokat a mondatokat: „a rendszerváltás óta a romákat folyamatosan elhanyagolta a politika, egyformán mindenki.” Ara-Kovács Attila nem szociálpolitikus, mégis képes ezt cáfolni, hiszen nem tesz mást, mint a tényekre szorítkozik. Azokat olvasva, illetve erre rákattintva már élesedik a kép: nem hagyta el mindenki egyformán a romákat, bár be kell látni: a rendszerváltás utáni romapolitika nem sikertörténet.

De az antifasiszta mozgalmakat „csinálók” helyében nagyon elgondolkodnék, hogy csak „a” politika lenne-e a felelős a Jobbikért, a mélyszegénységért, a gyűlöletbeszéd közbeszéddé válásáért, Bayer Zsolt írásaiért, stb. Biztos jól van-e az, biztos jó helyen vannak-e azok, akik képtelenek pillanatok alatt demonstrációt megszervezni? Biztos, nem hiányzik-e belőlük, belőlünk valami? Biztos szerencsés-e az, ha két antifasiszta képes azon összeveszni, hogy ki a nagyobb ellenálló? Biztos oké-e az, ha egy hivatalos párt Facebook-csoportról nem zárják ki azokat, akik Orbánt Orsósnak írják? Miért határolódna el a jobboldali saját párttagjától, ha a baloldal sem teszi ezt meg saját hálójában (lám, nem csak a miskolci rendőrkapitány). Nem csak Fábry Sándor szokott úgy beszélni, ahogyan szerinte a romák beszélnek, hanem számos baloldalinak tartott humorista is előszeretettel húzza el a magánhangzókat, ha szerinte ezzel vicces lesz. Jót tesz-e az egy antifasiszta mozgalomnak, ha a Szálasi-kultusz ellen fellép, de azokkal is zászlót bont és fog, akik Kádárnak akarnak szobrot, akik szerint Biszkunak már nincs miért színt vallania? Biztos előrevisz az, ha a liberális politikus romapolitikája és Balog Zoltán közé egyenlőségjelet teszünk?

Szerintem erre a kérdésre a totális közönybe torkolló gyömrői népszavazás megadta a választ. Mint az köztudott érvénytelennek bizonyult a Horthy Miklósról tartott népszavazás. Nem, nem a januári hideg tehet arról, hogy Horthy Miklós park marad a zöld terület, nem, nem a helyi jobbikoson múlt az, hogy antifasiszta civilek és pártok ennyire tudtak csak mozgósítani polgárokat.

Holott hetekkel ezelőtt az utóbbi évek egyik legelőremutatóbb és felemelőbb eseménye volt, amikor Mesterházy, Bajnai és Rogán közösen léptek fel – talán az esemény sikerének egyik legfőbb záloga épp az volt, hogy nem a mindennap tízfős tüntetéseket szervezők álltak az élén. Az MSZP elnöke egy harcos antifasiszta beszédet tartott – táborához beszélt –, Bajnai soraiból egy emlékezetközösség víziója bontakozott ki, Rogán beszédéről pedig még azt is el lehetett képzelni, hogy saját maga írta. Ez egyben előnye is mondandójának – akárcsak hátránya –, esetében viszont a jelenlét volt maga a szöveg.

A baloldali közvélemény egy része viszont akkor megmutatta, hogy mennyire toreláns, mennyire képes bizalommal lenni, mennyire gondolja komolyan a konszenzust. Hangsúlyozom: egy kisebbik – és lehet, idővel még inkább zsugorodó része – járt el csak így. Nem tudják, hogy nem Rogánt címkézték meg azzal, hogy „kokettál” a szélsőjobboldal, hanem Rogán szavazóit is, a jobboldal egy részét is. Akiktől ma azt várják, hogy határolódjon el

Szerintem is azt kellene. De utóbbiak csak akkor járnak el helyesen, ha ezt nem a tüntetéseket szervezni képtelen mozgalmárok nyomására teszik. És akkor talán jobban megismerik egymást, a másikat, és egy gyömrői eredménynek nem ez lesz az első elemzői kommentárja: „Kis mese arról, hogy mi (és mennyire) érdekli a szavazókat.”

Kíváncsian várom, hogy a következő Bayer Zsolt írásra mi lesz a reakció.