A Magyar Nemzet György Pétere – kis jobber skizo

Böcskei Balázs | 2013. július 31. - 13:39
György Péterért rajongani (akár olyan kínosan is, hogy dicsekedsz, hogy sikerült felvenni az óráját) több okból szokás: egyrészt kevés olyan balos oktató van, akiről nem onnan tudjuk, hogy balra tart, hogy 2010 után egy mondatban kettőnél többször képes leírni az „önkényuralom” kifejezést, hanem hogy kultúrája ténylegesen egy inkluzív, baloldali (személyes) történetbe és munkásságba ágyazódik (e sorok írójának mintái ez, ez és ez). Másrészt lehet bomlani utána azon az alapon is, hogy „milyen okos ember”, majd pedig kurátorképzősként, miközben kilóg a Balkon a táskából, megtanulni fejből az összes múzeumkritikáját. Harmadrészt, mert ő „a” György Péter, akinek óráira járni, egyetemi folyóson leállítani és kérdezni tőle valamit (ami néha semmi), világnézet és szubkultúra. E sorok írójának számos alkalommal volt szerencséje látni, amikor mint valami párizsi bobófelhő loholtak a fiatal hallgatók György Péter után, akinek óráit látogatni maga volt a sznobizmus. Reméljük, ez azóta elmúlt, mondjuk nem véletlen, hogy akiken e vonást észre lehetett venni, azokból nem lett (és nem is lesz) komolyan vehető tudós, médiamunkás, esztéta vagy éppen múzeumi teremőr.

György Péterért rajongani (akár olyan kínosan is, hogy dicsekedsz, hogy sikerült felvenni az óráját) több okból szokás: egyrészt kevés olyan balos oktató van, akiről nem onnan tudjuk, hogy balra tart, hogy 2010 után egy mondatban kettőnél többször képes leírni az „önkényuralom” kifejezést, hanem hogy kultúrája ténylegesen egy inkluzív, baloldali (személyes) történetbe és munkásságba ágyazódik (e sorok írójának mintái ez, ez és ez). Másrészt lehet bomlani utána azon az alapon is, hogy „milyen okos ember”, majd pedig kurátorképzősként, miközben kilóg a Balkon a táskából, megtanulni fejből az összes múzeumkritikáját. Harmadrészt, mert ő „a” György Péter, akinek óráira járni, egyetemi folyóson leállítani és kérdezni tőle valamit (ami néha semmi), világnézet és szubkultúra. E sorok írójának számos alkalommal volt szerencséje látni, amikor mint valami párizsi bobófelhő loholtak a fiatal hallgatók György Péter után, akinek óráit látogatni maga (volt) a sznobizmus is. Reméljük, ez azóta elmúlt, mondjuk nem véletlen, hogy akiken e vonást észre lehetett venni, azokból nem lett (és nem is lesz) komolyan vehető tudós, médiamunkás, esztéta vagy éppen múzeumi teremőr.

György Péterért a Magyar Nemzet is oda van, és a sznobokhoz hasonlóan eléggé skizo módon. Először is van a liberális terrorista apuka narráció, azaz, hogy minden Bajnai-gárdista György Péter, „Bevezetés az esztétikába” című kurzusa alól bújt ki. Ők a kis györgy péterizált liberálfasiszták, akik ha nem a Sirályban dülöngélnek Ulrike Meinhofnak öltözködve, akkor negyven kilójukkal Sz. Ferencet próbálják helyben hagyni.

A másik magyar nemzetes narráció szerint György Péter a balos, Trianonnal, Erdéllyel is foglalkozó esztéta. Bár a téren nem lehet olyan komoly koponya, mint Koltay „MSZMP” Gábor vagy Raffay „mindig ezek a zsidó szabadkőművesek” Ernő, de ebből a narrációból reflektálatlanul tűnnek el a Hallgatói Hálózat-nevelde vagy a népbiztos Lukács tanítványainak tanszéke fordulatok. Helyzet- és írászavarba kerül a szerkesztőség: egy baloldali, aki megértő módban és olvasatban ír Trianonról, akinek a haza, a nemzet és Erdély nem ugyanazt jelenti, mint az Amerikai Népszavának. Ezen, egyébként magától értetődés kezelésére nincs útmutató Pihál György Újságíró Iskolában.

Két példa erre a párhuzamosan folyó önéletrajzra: márciusban Buzna Viktor a „Besúgóhangulat az ELTE-n” című írásában így ír: „Több szálon is tetten érhető az SZDSZ politikai kultúráját képviselő liberális értelmiség befolyása az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében. A többek között a hazai sajtóban elhelyezkedő fiatalok képzését ellátó szervezet György Péter médiakritikus vezetésével egy olyan hálózat központja, amelyben – a liberális médiumokon és a radikális civil mozgalmakon kívül – alapítóként Soros György is megjelenik”. A cikk megszólaltat a hallgatókat, akik el is mondják, hogyan s mint ér el „György Péter keze és hálózata” a világba, de legalábbis a magyar médiába, és hogy eleve mi következik abból, hogy az „elméleti képzésben szinte kizárólag a neomarxista nézetek képviselői, a frankfurti iskola volt az irányadó”. Ami nyilvánvaló hazugság, egyben biztos jele annak, hogy a megszólaltatott hallgatók nem jártak az órákra. Őket ne kössük röghöz, ha lehet.

Buzna Viktor később is maradt a témán – úgy tűnik, a szerkesztőségi leosztás alapján ő kapta meg a HaHa-ról való politikai és egyéb fantáziálást –, és a lap április 16-i írásában (amelynek egyik szövegbéli alcíme: Programozott liberalizmus az ELTE-n) már így ír: „Nem véletlen, hogy György Péter egyoldalú ideológiát közvetítő intézete a Hallgatói Hálózat bölcsője. (…) A György Péter professzor vezette intézet több szálon is a Hallgatói Hálózat (HaHa) radikális, ELTE BTK-sejtjéhez kötődik, egyes jelek pedig arra mutatnak, hogy a kormány ellen tüntető csoportok megszervezéséből is kiveszi részét. A cikk így folytatja: „A Hallgatói Hálózat 2005-ben jelent meg először a világhálón, a Lehet Más a Világ (LMV.hu) elnevezésű blogportálon”.

Tény és jelenség, hogy a tér és idő összezsugorodott, de talán annyira mégsem, hogy egy, az orbáni-hoffmanni felsőoktatási mélyfúrásokkal szemben szerveződő mozgalom már 2005-ben Orbán ellen készüljön. Kicsit olyan intellektuális zsákutca ez, mint a gondolat, amely szerint a Bátor Tábor szervezője, aki már 2008-ban tudta, hogy Bajnai 2012-ben fel fog lépni. Politikai diskurzus és politikatörténet kutatónak javasolt cikkben Buzna egy más olvasatát adja a 2000-es évek zöld- és globalizációkritikai szcénájának, amely cikkbe még György Péter édesapját is belekeveri, akit konzervatív szellemiségűnek titulál. Buzna Viktor láthatóan nem olvasta ezt a könyvet. Illetve ezt sem.

Kilenc nappal később „Nincs nyelvünk beszélni Erdélyről?” címmel jelenik meg írás a Magyar Nemzetben, kevésbé politikai ezotéria, mint inkább leíró jelleggel, mégpedig György Péter „Képzelt Erdély – Állatkert Kolozsváron” című legújabb kötete kapcsán rendezett beszélgetés tudósítása. Kiemelések a cikkből: „Tíz mai fiatal közül kilencnek pedig már erről a szövegről sincs tudása, inkább az érzület világába tartozik nála a történelem – véli György Péter. (…) Hozzátette azt is: a magyarországi gondolkodás nem hajlandó figyelembe venni az 1945 utáni erdélyi kulturális történéseket. A II. világháború utáni erdélyi irodalom számos jelentős figurája Magyarországon alig ismert. (…) György Péter szerint nincs nyelvünk arra, hogy a mai Erdélyről beszéljünk, és hátrányban is vagyunk az erdélyiekhez képest, hiszen eleve nyelvek közöttiségben nőnek fel…”.

Azért ezek már tetszetős idézetek a lapnak, s mivel egy könyvbemutató kapcsán íródik az ákombákom, nyoma sincs a Hallgatói Hálózatnak, New York-Tel Aviv-ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet tengelynek, csak az egy és örök Erdélynek. Mintha nem is a mindenhol az adornoi kultúripart vízionáló ízlésterror pápája írta volna a tárgyalt könyvet, hanem valami mulasztásban „érdekelt”, „nocsak, van olyan, hogy Erdély” baloldali (mondjuk a baloldal tényleg mulasztásban érdekelt, se nyelve, se kultúrája, se érzékenysége ahhoz, amit leegyszerűsítve „poszttrianoni térnek és időnek” nevezhetünk).           

A Magyar Nemzet július 5-i száma ismét foglalkozik György Péter könyvével, immáron így: „Figyelemre méltó és hiánypótló munka az Állatkert Kolozsváron. Kikerülhetetlen kérdéseket tesz fel, és a szembenézés, illetve a racionális magyarázatok szándékával válaszol is rájuk.” Bár – teszi hozzá a recenzió szerzője – „Ezek a válaszok azonban sok esetben legalább annyira véglegesnek tűnnek, mint a bírált mítoszteremtő Erdély-kép. György Péter elmagyarázza, mettől meddig tart a képzelt, és hol kezdődik a valódi Erdély. A mondatok nem egyszerűen kijelentők: szabályt alkotnak. Megmondják, hogy mi mit jelent valójában.”

Koherens munka, de csak egy újabb képzelt Erdély-olvasat. A Magyar Nemzet cikkírója egyik kézzel üt, másikkal simogat. „A rendkívül érzékeny, nemzeti identitást meghatározó témákat hatalmas tényanyag feldolgozásán keresztül tárja elénk a szerző. Elméleti felkészültsége és az alkotói szándéka felől nem lehet kétségünk.” – elméleti felkészültség és támogatandó alkotói szándék. Átnézte ezt a recenziót valaki a leadás előtt?!

Nem érdekel a válasz. Semmi érdemes vagy új nem lesz ugyanis benne, csak a skizo, meg az, hogy már így sokat foglalkoztam ezzel a dologgal, amit értelmezni könnyű, csak éppen nem érdemes.