Szlota János a magyarok titkos ügynöke!!

Bödők Zsiga | 2009. április 7. - 08:29

Közel 20 éves politikai szereplése után derült fény arra, hogy Ján Slota, alias Szlota János a magyarok titkos ügynöke. Minden eddigi, magyarokkal szembeni megnyilvánulása pedig csupán elterelő hadművelet volt, többek között a magyarok szlovákiai lélekszámát tekintve, amely az „elmagyarosodott szlovákok” dezinformációjától egészen a 200 000 lélekszámig terjedő számintervallumban szerepeltek. Midez azt a célt szolgálta, hogy elaltassa a szlovák közvéleményt: itt valójában kemény elmagyarosítás folyik, és közel már az idő, hogy átvegyék a magyarok a hatalmat a Felvidéken és megkezdődjenek a tárgyalások egy Besztercebánya körül kialakítandó Szlovák Autonóm Régió (SZAR) kialakításáról.

 Történt ugyanis, hogy derék ügynökünk elkottyintotta magát valós lélekszámunkat illetően. Közvetlenül a köztársasági elnök megválasztása után azt nyilatkozta, ne örüljön az ellenzék annyira Radičová egymillió szavazatának, mert abból 350 000-et a magyaroktól kapott. Ebből viszont könnyen kiszámolható, hogy az 51%-os részvétel mellett ez nagyjából 700 000 magyar választópolgárt jelent. Ha ehhez hozzáadjuk a 18 év korhatárt még el nem érők számát, bizony 850 000 – 900 000 magyarról van itt szó. Nos, ha már a nyilvánosságra került az általa kikalkulált adat, a jövőben is ehhez tartsuk magunkat!