Trianon egy rossz döntés volt

Bósza János | 2009. március 6. - 06:47

Trianon egy rossz döntés, a Benes dekrétumok pedig egy eltúlzott törvény volt, márcsak abból a szemszögből nézve is, hogy a második világháborús csonka Csehország fegyvergyárai kiszolgálói, a megálmodott "stúri autonómterületeken" létrejött szlovák fasisztaállam pedig fegyverbarátja volt a fasiszta Németországnak. Tehát ugyabban a cipőben jártak, mint Horthy Magyarországa, rossz időben rossz oldalra álltak, választási lehetőség nélkül.



Az elsővilágháborús trianoni döntés egy rossz döntés volt, mert az új államok államhatárait nem etnikai alapon, hanem szimpátia és lobbizás útján francia nyomásra határozták meg, mellőzve az ott lakók véleményét és akaratát. Ez a fő ok, hogy a magyarság egy igazságtalan döntés után, megkérdőjelezi annak érvényességét. Nem azért, mert bárki, aki józanul gondolkodik, határmódosításokra törekedne, hanem azért, mert ez egy rossz és az emberek akaratával ellentétes döntés volt. Erre minden igazságszerető embernek joga van annélkül, hogy bárki is őt revizionistának tartaná. Tehát kedves Slota Úr nincs kinek elhatárolódnia a Trianoni döntéstől, én a maga helyében inkább csöndbe maradnék,s a magyarellenes nacionalista nézeteimet nagyon nem hangoztatnám, mert annak a rossz döntésnek az eredményeképpen, a volt 1920 Cseh-Szlovákia ajándékba kapott olyan területeket, amire elkörcsi joga nem volt, csak egy rossz magyar, ellentétben egy jó cseh és román lobbizásnak, és az akkori kétszinű francia politizálásnak köszönheti mai határait és magyar nemzeti kisebbségeit. Ahogyan azt szokás mondani, amit ajándékba adnak, azt el kell fogadni, de csak a buta kezeli azt úgy, mint egy jogos jussot, az okos ezzel szemben bölcsen rendelkezik az felett. Elismeri annak jogos nacionalizmusmentes követeléseit, mint pl. az autonómiajogot, mindenfajta kitalált revizonista-törekvések felhánytorgatása nélkül.



A Benes-dekrétumok alapvető hibája az, hogy egy olyan állam alkotta meg aki háborús kiszolgálója volt a fasiszta Németországnak és semmit se tett meg azért a háborús időkben, hogy önmaga is hozzájáruljon a demokrácia győzelméhez, úgy ahogyan a francia ellenállók, jugoszláv partizánok, vagy a görögök felkelők tették, a csehek hűen szolgálták a háborús fasiszta gépezetet. A háborús Csehország, Szlovákia és Magyarország egy cipőben jártak, egy és ugyanazt a fasiszta rendszer szolgálták és csak a külső hatalmaknak köszönthetik, hogy 1945 után a demokratikus erők kerülhettek hatalomra a fasizmus legyőzésével. A prágai 5 perccel 12 előtti felkelés, a SzNF és a sikertelen magyar kilépési próbálkozások, mind-mind már egy háború utáni politikai elrendeződés céljait szolgálták. Csehszlovákia és Magyarország háború utáni megitélését igyekezték befolyásolni, de ez a tény semmi esetre se jogosíthatta fel a cseheket a Benes-dekrétumok olyanformán történő megalkotására, hogy a kisebbségeket kollektív bűnösséggel illeték, megpecsételték. A kollektív bűnösség ténye bizony nagyonis jogsértő és a Benes-dekrétumok megléte háborús Csehország és Szlovákia fariezusi megitélését is jelenti, mert a második világháborús szerepük és érdekeik a fasiszta Németország oldalán, semmivel sem különböztek az akkori magyarországi érdekektől.



A trianoni döntés és a második világháború utáni Benes-dekrétumok létrejötte, a magyar politikusok részéről az új európai realitások időbeli felismerésének a hiánya és a rossz lobbizásnak az egyenes következménye. A románok, a csehek csak akkor és azt tették, amit a rossz és a gőgös magyar politizálás nekik megengedett, a maximális politikai célok elérésére törekedve. Ezt a feladatukat nagyon jól és a 20.sz.-ra jellemző nacionalizmusi virtussal felfegyverkezve sikeresen végrehajtották.



Az elmúlt 100 év alatt, a Közép-Európában élő népek közös történelmi múltjukból a tanulságot nem voltak képesek levonni, a hibákat kiküszöbölni, hanem azokat meghatványozva, ilyen-olyan eszközöket felhasználva, további miniállamokra szakadva a magyarságot, mint ellenségképüket tovább istápolták. Azóta is képtelenek igazi helyüket megtalálni ebben az európai régióban és egynemzetállami szerepkörben tündökölve az ott élő magyar kisebbségeket, mint egy férget az almában elpusztítani szeretnék. Mai Magyarországon a politikai realitások megitélése semmit se változott az elmúlt időszak alatt, a trianoni trauma, a sérelmek, Nagy-Magyarország szétesése, úgy él az emberek lelkében, mintha mindez tegnap történt volna. Meg kell tanulnunk a történelmi tényeket, azok kezelését, önmaguk idősíkjába elhelyezni, mint egy fájdalmas, de megmásíthatatlan történelmi eseményt, aminek főokozói mi magunk, vagyis elődeink voltak.



Ha megtanuljuk végre már, hogy a történelem a történelemé és a jelen történései a mi igazi világunk, benne felaprózva a kisember cselekedeteivel, akkor azok mi leszünk a 21.sz. magyarjai.


Bósza János