Duraysták az autonómia keréktörői, leírom, mert végre már valakinek le kell írnia az igazságot is.

2012.04.03.
Mindjárt az elején megjegyezném nem azért a megmaradási ügyünk keréktörői a duraysták, mert keveset beszélnek az autonómia jogosságáról, hanem azért, mert valójában az eltelt 22 év alatt semmit sem tettek a megvalósításáért. Ilyet a 22. év távlatából bizony már nagy valóságtartalommal lehet állítani, s mindez könnyen bizonyítható, sőt muszáj is, mert a mellékvágányra siklatott autonómia ügyünket vissza kell rakni ahová az tartozik, a megmaradásunk útvonalára..

Talán az elején kéne kezdenem, valahol a rendszerváltás időszakánál, vagyis 1989-90-es évekkel, amikor a 3-4 felvidéki magyar párt elkezdte a működését. Ha jól emlékszem az utolsók közözött jött létre a duraysta Együttélés pártja. Duray nem a meglévő pártokhoz, mozgalmakhoz csapódott, miután visszatért Amerikából, hanem létrehozta a saját a kommunista érából hátrahagyott Csemadok alapjaira, tömegbázisára építkező többségiben kommunista múlttal rendelkező értelmiségiek pártját. Sajnos ez tény, mégha a duraysták számára ez nehezen elfogadható és szívesen nem vennének róla tudomást.. Az Együttélés létrehozásával, Duray még tovább bomlasztotta egy esetleges magyar egység, egy egységes fellépés lehetőségét autonómia ügyben. Együttélés nagyon szép név, magam is az együttélés híve vagyok, ezért meg is teszek mindent, hogy a szlovák-magyar megbékéléshez vezető utat minél jobban kitapossam. Vajon Duray és főleg a Csemadokban tömörülő párthívei is ezt így gondolták? Sajnos nem, ők vizet prédikáltak, de bort szerettek volna inni, ittak is eleget. A 22. év semmittevése autonómia témában ennek a legjobb bizonyítéka, konferenciázgattak, szobrokat avattak, dicsőítették a múlt hőseit, de a saját idősíkjukban nem tettek semmi maradandót, ami a felvidéki magyarságnak segített volna az asszimiláció megállítása érdekében.

Most ugornék az időben egészen 2006-ig, mert sajnos 1989-től egészen 2006-ig autonómia témában, ami megmaradásunk egyedüli záloga volt, semmi sem történt. Annyit azért mégiscsak megemlítenék, hogy az MKP 1998-2006 között kormányban volt és éppen a kisebbségi ügyek intézésével miniszterelnök helyettesként Csáky Pál volt a székfoglaló, ezért a kényelmes székért és, hogy az MKP kormánytényezővé válhatott, közelebb kerülhettek a húsosfazékhoz lemondtak legelemibb jogainkról, így a megmaradásunk egyedüli zálogáról az autonómia békés követeléséről és a Benes dekrétumok felülvizsgálati jogáról. Nos ez komoly visszalépés volt, nem pedig előrelépés. Természetesen manapság a duraysták ezt is Bugár nyakába szeretnék varrni azzal, hogy ők zenészek voltak, mindenről csakis Bugár tehetett. Kérdezem én, ki is volt a miniszterelnök-helyettes, igen Csáky úr, aki 2007-ben Komáromban a tisztújító kongresszuson legyőzte Bugárt. Csáky győzelmét éppen a duraysták segítségével érte el. Vagyis azt állítani, hogy a duraystáknak semmi közük nem volt az 1998-2006 közötti nemzetáruláshoz, jogaink feladásához, aki ezt állítja, az bizony nem mond igazat.

Most egy 2006-os írásból idéznék, amit Magyar Nemzet-ben, Neszméri Sándor tollából jelent meg:
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az 1998-as parlamenti választások után, a kormányalakítási tárgyalások idején kényszerült arra, hogy írásban kötelezze magát, lemond területi autonómiatörekvéseiről. A „nyilatkozat” már akkor megdöbbenést váltott ki, hiszen az MKP és elődpártjai soha nem dolgozták ki autonómiaelképzeléseiket, s nem is volt a párt programján a területi autonómia igénye,.... a magyar párt csak a kinyilatkozás fejében juthatott kormányzati szerephez.

Szlovákiában az autonómia különböző formáiról és azok megvalósításáról azóta sem a Magyar Koalíció Pártja, sem a felvidéki magyar civil szervezetek nem tartottak politikai vagy szakmai vitát, amennyiben azonban felmerült az autonómia kialakításának a lehetősége, a szlovák politikai és sajtókörök döbbenetes egységben, teljes elutasítással viszonyultak a kérdéshez. Ma ott tartunk, hogy maga az autonómia kifejezés „vörös posztó”. Most mégis úgy tűnik, lesz, lehet nyilvános vita az autonómiáról, illetve annak különböző megnyilvánulási formáiról. Révkomáromban még a tavasszal megfogalmazódott ugyanis ennek az igénye, a Commora Aula (Autonómia Mintaudvar) – Felvidék Autonómiája elnevezésű polgári társulás aláírásgyűjtésbe kezdett a magyarság perszonális és területi autonómiájáért. A polgári társulás nemzetiségre való tekintet nélkül szólította fel Szlovákia polgárait, pártjait, civil szervezeteit, csatlakozzanak az aláírásgyűjtéshez. Bósza János, a polgári társulás vezetője ugyanakkor tisztában van azzal, hogy bárminemű autonómia megvalósítása – különösen most, a nemzeti-szocialista kormánykoalíció idején – többet igényel, mint egy petíciós aláírásgyűjtés. Ugyanakkor azt állítja, „érdemtelenül” hallgat a szlovákiai magyarság a kisebbségi kérdés ilyetén rendezéséről, sőt az a tapasztalatuk, hogy az „emberek félnek, a magyarok is provokációnak tartják az autonómia emlegetését, s jobban szeretnék, ha csendben maradnánk” (nos a duraysták bizony sokat tettek, hogy elhallgattassanak minket szerk.megj.). Azt vallja barátaival együtt, amennyiben Szlovákiában nem válik természetessé, hogy az autonómiáról, az önrendelkezés különböző formáiról beszélnek az emberek, soha nem válik elfogadottá annak emlegetése, és soha nem lehet a kérdésről emóciók nélküli szakmai vitát lefolytatni.
Aláírás-gyűjtési akciójuk elsődleges célja tehát az, hogy legyen Szlovákiában is társadalmi viták, szakmai eszmecserék témája végre a kisebbségek önrendelkezésének, autonómiájuk kialakíthatóságának a kérdése.
Forrás: felvidék.ma

Nos mikor én 2006-ban elkezdtem autonómiázni egy cél vezérelt, hogy ne csak beszéljünk az autonómiáról, ne csak azt hangoztassuk, hogy közösségünk számára ez az egyetlen járható út, hanem tegyünk is érte valamit, hogy az érintettetek, vagyis a magyarok és a szlovákság is megértse, hogy miért fontos az a magyaroknak és miért nem szlovákellenes követelés. A kezdetekben azt hittem, hogy éppen a duraystákban ezen célok elérése érdekében igazi szövetségesekre fogok találni, Duray úr személyében pedig egy igazi autonómistát ismerhetek majd meg. Ezért több levélben is megszólítottam Duray úr és személyes találkozót kértem, hogy még jobban megismerhessem a nézeteit és elképzeléseit autonómia témában még mielőtt a sajátjaimmal előrukkolnék. De találkozás és válaszlevelek rendre elmaradtak. Még Oriskó úr is írásban kért elnézést, mert minden üzenetemet átadta Duraynak, de minden levelemet, megkeresést autonómia ügyben válasz nélkül hagyott. Az eltelt hat évben egyetlen egy levelemre sem kaptam választ, sem támogatóit, sem elutasítóit. nem értettem, mert eddig azt hittem, hogy a duraysták és a volt Együttélés párt emberei az igazi autonómisták, jogvédők, akik ha kell foggal körömmel fognak harcolni az alkotmányos jogainkért és a megmaradásunkért az ezerszáz éves szülőföldünkön. Csalódnom kellett, de főleg a duraysták nemakarásában, gyávaságukban és mellébeszélésükben. Rájöttem, hogy mikor írásaimban kritizáltam a nemakarásukat, azzal nemhogy nem ébresztem fel őket csipkerózsikai álmukból (mert ők már rég ébren voltak), hanem azzal, hogy leírtam az igazságot inkább magam ellen uszítom őket. Az idő bebizonyította (sajnos), hogy igazam lett. Leghevesebb támadásokat nem a soviniszta Slota és szlovákság részéről szenvedtem el, hanem éppen a duraysták részéről, akik szépen lassan alattomos módszerekkel megpróbálták az őszinte és nyílt küzdelmemet ellehetetleníteni. Egyik ékes bizonyítéka éppen Csáky úr 2007-es TA3-on elhangzott híres kijelentése, amikor szönöszös ügynöknek nevezett és az követelte a médiáktól, hogy járjanak utána ki is támogat engemet. Ez Csáky úr részéről nagyon. de nagyon aljas lépés volt, de elmondhatom taktikai szempontból elérte a célját, mert sikeresen lejárattatott, mindenfajta bizonyíték felmutatása nélkül. Folytathatnám, de talán majd részletesebben és konkrétabban (nevek és tények közlésével) a könyvemben. Sokáig úgy voltam vele, hogy az aljas rágalmakra már nem fogok válaszolni, mert ha bármikor reagáltam és megcáfoltam egy rágalmat az nemsokára újból megjelent másutt egy duraysta táptalajon életrekelt és ott folytatták ahol abbahagyták, az én ellenérveimet az ő médiáik nem közölték le, így mindig a hazugságok, féligazságok maradtak meg az emberek az olvasó emlékezetében. Így, a rágalmak már saját életüket élve, aki elolvassa őket már azt kérdezi igaz-e, vagy sem, hanem a hiteltelen Bószába jól bele kell rúgni, mert hát már előtti is sokan belerúgtak így bizonyára jogos az ő rúgása is.

Ma itt tartunk!

Pedig elég lenne a változásokhoz csakis az igaz szó erejével küzdeni és tudomásul venni, hogy két egyforma autonómia nincs. Azt semmilyen többségi nép csakúgy alapon nem adja oda, az autonómiát és az azonos jogokat ha lehet békésen, de ki kell követelni, harcolni. Így a mi autonómián, a küzdelmünk is más lesz, ránkszabott. Mert csak olyan küzdelem és tervezet lehet életképes, amelyik nem duraysta vágyálmokra, hanem valós elképzeléseken alapul. Ahogyan nincs két egyforma mentalitású elnyomó nemzet sem, úgy nincs két egyformám elnyomott nemzet, vagy nemzetrész sem. Tehát sohasem másokat, vagy régen az idő elszállt szekerén okafogyottá vált tervezeteteket kell újjáéleszteni és csakis jónak kikiáltani. Mint amilyen volt a 94-es komáromi javaslat. Lassan 20 év telt már el azóta, így foggal-körömmel védeni a 94-es elképzeléseket nem lehet, ma valami újra a mostani életfeltételeknek megfelelőre van szükségünk. Ami a legszomorúbb, hogy a duraysták a saját 94-es elképzeléseikért sem mertek nyíltan kiállni, küzdeni azok megvalósításukért. Hol van az leírva, hogy egy autonómia területen az elnyomott népnek statisztikailag is többségben kell lennie. Mi az a statisztika? Számok, kimutatások, ide-oda húzogatott tollvonások tömkelege. Ma azt mondja a statisztikai hivatal, az elnyomó nemzeti hivatal, hogy csak 460 ezren vagyunk. Higgyük el? Persze, hogy nem szabad. Miért? Mert nem igaz, mert minden nemzet a lelkében él és szerintem ma Fölvidéken minimum másfél milliónyi magyarság van, ahogyan Erdélyben is 5 millió magyar van. Most sokan felkiáltotok ez nem lehet hisz most is fogyatkoztunk, Trianon óta fogyatkozunk, de nem a szívünkben, hanem az elnyomó nemzet statisztikáiban. Elgondolkoztatok már azon, hogy minden fiatal, aki génjeiben, vérében ott hordozza igazi nemzetének ősi történelmét, nagyjainak bátor tetteit, az ha ébredésre kényszerítjük ne álljon oda ahová a sors őt teremtette. Én hiszem, hogy minden rossz, minden természetellenes állapot egyszer véget ér és két nemzet, a magyar és a szlovák megtalálja az egymáshoz vezető utat, csak rá kell lépniük. A mi feladatunk csak ennyi segíteni kell, hogy minél hamarabb rálépjenek. El kell felejteni, hogy Fölvidéken csak 460 ezer magyar van, nem igaz, mert mi másfél millióan vagyunk, három milliónyi szlovákság és a többi néppel egyetemben élünk e ősi hazában. A romát a színe szerint tudat alatt is romának tartjuk (pedig a szívében az) és nem azt kérdezzük tőle, hogyan beszél magyarul, szlovákul, vagy román nyelven, hanem az és kész. A felvidéki magyar is a szívében hordozza a magyarságát, őt a a többségi nemzettől sohasem lehetett elválasztani, de azért itt van, itt él és itt is marad. Tehát a Commora Aula tervezete minden itt élő magyarral számol azokkal is akikkel a magyarságukat elfelejtették, a tudatlanságba taszították a kapzsi nemzet sovinisztái és az őket kiszolgáló nemzetét eláruló magyar janicsárok. Ahogyan a török janicsárok sem voltak törökök, így a mi janicsárjaink sem szlovákok, ők az elkallódott és megtévesztett testvéreink. Tehát szeressük őket, mert a szeretet legyőzhetetlen és sikerre vezet minket.

Igen szeressük az ellenfeleinket, de az igazságot azért mindig le kell írni és addig kell hangoztatni, ameddig azt mindenki el nem fogadja. Tehát a mai politikai helyzettért, az elveszett 110 ezernyi szavazatért nemcsak Bugár felelős, mint nemzetáruló, hogy létrehozta a megosztó pártját, hanem azok is akik segítettek neki, a rossz döntéseikkel, a magyarellenes politizálásukkal, mert akkor nem a mi megmaradásunk lebegett a szemük előtt, hanem a politikai hatalom megszerzése, mindenáron. Tehát a mai politikai állapotokért egyformán felelős a nemzetáruló Bugár, mert tudta a cselekedetével megosztja a felvidéki magyarságot, de azok is aki ismerve Bugárt tudták, hogy ezt fogja tenni, tehát a mai MKP-s politikusok is, mert a megszerzett hatalommal az MKP-ban nem tudtak kellőképpen élni, nem tudták azt a fél milliónyi magyarság javára fordítani, vagyis ők is nemzetárulókká váltak nem a hitük miatt, hanem a cselekedeteik okán.

Egy fórumozó felvetésére, véleményére: "a többletjogokat, mondja ön ki kell követelni,kb 20 éve követelgetik a képviselőink eredménytelenül de ők nagyon jól élnek abból, hogy minket képviselnek. Ideje lenne már taktikát cserélni és a meggyőzés erejével próbálkozni ,nem egy újabb politikai tömörülés létrehozásával csak úgy elharcolgatni évekig megint, mert ebből jól meg lehet élni majd a feltörekvő felvidéki magyar csikópolitikusoknak." (forrás para),
így válaszoltam:

Igen a szlovákság nélkül nem fog menni. Tudja mikor mi 2007-ben meghirdettük (DFÖT) azt, amit maga is hiányol, hogy kimenni az emberek közé és szlováknak, magyarnak elmagyarázni a közös együttélés politikáját, mert a gazdasági bajok ugyanúgy érintik a köztünk élő szlovákokat, kevert családbelieket, magyarokat, romákat és mindenki mást is. Ekkor mindenki nekem (nekünk) esett, lehülyézett, hiteltelennek, sziszes ügynöknek, meg már nem is tudom minek neveztek még, egyszóval ellenpropagandát csináltak. Ma pedig a mi elképzeléseinket egy részét átvéve meghirdette a Híd-Most azt a politikát, amit mi is akartunk, csak ők részben vették át, mert a közeledést feladással párosították, párosítják, míg mi a meggyőzés politikáját hirdettük meg. Nem a legyőzés, hanem meggyőzés ez lényeges különbség, semmi nagymagyarkodás, csupán igazmondósan letisztázni a múltat, majd továbblépni a közös célok és azonos jogok mezsgyéjén. Az én hitvallásom olvasható az oldalamon, már évek óta ide is beteszem: Nekem nincsenek ellenségeim, csak ellenfeleim, akik más nézeteket vallanak.
Egy a feladatom, hogy szelíd győzelmet arassak felettük úgy, hogy az én igazságom az ő igazságukkal legyen teljes.
BJ .... nos gondolom ezt pont az, amit maga is szeretne.

Ezt az írásomat annak apropóján írtam, hogy még októberben kértem a felvidek.ma új főszerkesztőjétől, hogy szeretnék autonómia témát nyitni a Felvidek.ma hírportálon, önzetlenül és mindenfajta juttatásról lemondva, csakis azért, hogy végre már a felvidéki magyarság megtudhassa mire jó az autonómia, miért nem kell félni annak kikövetelésétől és végre elmagyarázzuk a szlovákoknak is, hogy nem ellenük irányul, hanem az egy legitim követelés, ami az azonos jogos békés kiköveteléséről szól és nem jelent határváltoztatást. A válasza az volt, hogy mocskolódó vagyok, mert le merem írni az igazságot és ez a durasytáknak nem tetszik.

Ezt a levelet írtam a hölgynek:
Válaszlevét nem közölhetem le a belegyezése nélkül, de a lényeg az volt, amikor tényeket közlök és kérek valamit, az mocskolódás és vádoló levélírás az önök számára. Sajna így nem lesz autonómia, ameddig azokat, akik le merik írni az igazat mocskolódással vádoljuk és ez megy már 6 éve. Abban pedig egyáltalán nem reménykedem, hogy bármelyik felvidéki média leközli előre, hogy májusban békemenet lesz a szlovák-magyar megbékélést, az azonos jogainkért és az ehhez szükséges autonómiáért, mert ez a téma Önöknek, a duraysták vörös posztó az Önök szemében. Hiába kéri ezt maga Mészáros úr is, idézek tőle az írásából, ami az Önök honlapján jelent meg pár napja: Ha ott (Nyugat_Európára gondolt szerk.megj.)működnek az önrendelkezés gyakorlásának fogaskerekei, akkor működniük kellene Szlovákiában is! Mert régebben már nálunk is voltak ezzel kapcsolatban próbálkozások. Elég, ha Bósza János pogárjogi aktivista autonómia-tervezetére gondolok, akit annak idején politikai képviseletünk bizony nem igen támogatott, pedig ha valaki, akkor ő megérdemelné a láttatást és a meghallgatást az újságokban, a hírportálokon, rádiókban és a televízióban is. Mert ő nemcsak beszél az autonómiáról, de erején felül, tettekkel is bizonyítja annak jogosságát, ezért ha kell, tüntet (akár egyedül is), vagy békemenetet szervez a szlovák-magyar megbékélésért, melyet 2012 májusában szeretne megvalósítani. Ezért elvárom, hogy valamennyi hírportálunkon, az Új Szó hasábjain, és a szlovák sajtóban is, ez a kezdeményezés a média részéről megfelelő támogatást kapjon! Mert ha magunkba fordulunk, és nem fogjuk meg a segítő szándékkal felénk nyújtott kezet, akkor sajnos nem sok jót jósolok a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által meghirdetett nemzeti közösségek jogállásáról és önkormányzatáról szóló törvénytervezetnek, de Balassa Zoltán által a hírportálon ismertetett kassai petíciónak sem.(idézet vége)

Nincsenek illúzióim bár kaptam néhány levelet, amiben például az egyik levélíró ezt írja:
"Arra kérem ne adja fel! Ha lassan is, de ébredezni kezd a felvidéki magyarság!. Én ismeretlen vagyok az Ön számára, de nézeteit vallom én is másokkal együtt. És támogatok
minden magyar kezdeményezést, amely sorsunk jobbá tételét szeretné szolgálni, így a Kerekasztal munkáját is, Balassa Zoltán petícióját, és természetesen az Ön által kezdeményezett akciókat is.
Remélem előbb utóbb meg lesz az eredményük."

ezt a választ küldtem:

Elküldtem nekik a májusi békemenet linkjét leközlés gyanánt. Kíváncsi leszek le-e közlik. Megmondom őszintén már nagyon elment a kedvem mindentől, mert a nemakaróim állandóan keresztbe tesznek ahol csak tudnak, manapság rafinált módon, féligazságok és nem bizonyítható hazugságok állandó hangoztatásával, olyan goebbelsi stílusban, addig mondogatják, ameddig mindenki el nem hiszi. Nos ilyen ellenszélben nagyon nehéz bármit is tenni. Minap is valahol olvastam egy fórumban: nem az a baj velem, amit mondok, hanem a baj maga én vagyok. Hallott már ilyet? Sokan akik eddig megbújtak és egyetlen egy autonómista tüntetésre nem mertek eljönni, pedig megtehették volna, ma nagy autonómisták lettek és megpróbálnak félreállítani, ellehetetleníteni (MKP-s segítséggel), eléggé sikeresen csinálják, mert már nagyon elegem van az állandó védekezésekből és a hazudozásaikból. Például, múlt év novemberében felajánlottam a Felvidek.ma új főszerkesztőjének (akit régebben jól ismertem, amikor még a Magyar Jenbe írt, rólam is több írást jelentetett meg), hogy önzetlenül elvállalom (ingyen) egy autonómia téma szerkesztését, sőt még olyan barátom is van aki egyes cikkeket szlovákra fordítaná, akkor azt válaszolta, hogy ők az autonómiával foglalkoznak, vagyis nem kaptam választ, sőt mocskolódással vádolt meg, mikor szembesítettem az igazsággal, de választ nem kaptam, ma megismételtem, de az volt a válasza ő ebben nem dönthet, de kérdezem, 5 hónap alatt nem kérdezhette volna meg azt aki dönthet ebben? Persze erre egyértelmű választ nem kaptam, inkább támad sérteget, mikor konkrét válaszokat kértem, azokat sohasem kapom meg, mert ilyen levél után mindig nagy a csend.
Tehát hiába kapok olyan leveleket, hogy ne adjam fel, de már elegem van ebből az egészből, a duraysták mellébeszéléseiből, féligazságaiból, de főleg abból, hogy velem háborúskodnak, ahelyett, hogy közösen küzdenénk a felvidéki magyarság megmaradásáért.

Szumma-szummarum, az amit a cikken címében írtam, hogy a duraysták a békés autonómia ügyünk és az azonos jogaink kivívásának az igazi keréktörői ez sajnos igaz és olyan könnyen bizonyítható tény, hogy az már szinte fájó, hogy egyáltalán a felvidéki magyarság még képes elhinni azt, amit ezek az emberek mondanak az elszegényedő népnek a BMW autóik ablakaiból kihajolva, majd az igazi autonómistákat és az azonos jogokat hirdetőket pedig letrollozzák, elhiteltelenítik és mindenfajta bizonyítékok nélkül sértegetik.. Ők könnyen beszélnek magyarországi adófizetők pénzein jól eléldegélnek, s közben a felvidéki magyarság meg pusztul, szórványosodik, majd 20-30 év múlva könnyen kijelenthetik már nincs is kinek kikövetelni az autonómiát. Ennek a cikkemnek is egy igazi főcélja az volt, mind sok száz előzőnek is, hogy végre mégha kényszerből is, de végre a politikusaink tegyék azt, amiért meg lettek választva, vagy amiért odaültek a húsosfazék mellé. Aki ezt megérti, az teszi a dolgát, aki meg nem az majd megint nekem esik.

A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs! Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
(Boldog Kalkuttai Teréz )

A politikusainknak meg azt üzenem olvassák el "A politikai erkölcs tízparancsolatát ", amit Valentin Zsifkovits a Gráci Egyetem professzora fogalmazott meg, ajánlom nekik házi feladat gyanánt.
A tíz parancs:

Az első parancs:

Az egyéni érdeket kapcsold össze a közjóval, a közösség érdekével!

A második parancs:

Törekedj a hatalomra, de ezt az igazság és a szeretet szolgálatába állítsd!

A harmadik parancs:

Keresd a sikert, de közben ne áruld el lelkiismeretedet!

A negyedik parancs:

Próbálj az ellenfélben és az ellenségben testvért és barátot látni!

Az ötödik parancs:

Szállj szembe az alsó határerkölccsel, és ne feledkezz meg arról, hogy van lehetőség fölső határerkölcsre törekedni!

A hatodik parancs:

Szónoklatokban és ígéretekben maradj hű az igazsághoz!

A hetedik parancs:

Mint politikus légy a média barátja, de ne hallgatója; mint újságíró érezz felelősséget a média iránt, mint fogyasztó légy kritikus vele szemben!

A nyolcadik parancs:

Légy hű az alapelvekhez, de ne légy merev az alapelvek tekintetében!

A kilencedik parancs:

Úgy törekedj anyagi javakra, hogy közben ne sértsd meg, hanem támogasd a nem materiális értékeket!

A tizedik parancs:

A politikai élet valóságában is kövesd azokat az alapelveket, amelyek politikai tevékenységednek értelmet és célt adnak!

Akkor most mit is akarunk? Erkölcsös politizálást és megmaradást, vagy a húsosfazék körüli üldögélést és a pusztulást? Mindenki saját lelkiismeretére bízom, hogy mától fogva, hogyan fog cselekedni.

"....leszek hitetlen, tudatlan,
harcban esetlen, ügyetlen a dalban,
visszaadok mindent, amit mások
magukénak akarnak vitatni belőlem!
nem kell idegen. Valami marad
a végén, ami csak magyar bennem," (Alföldi Géza - Öröm magyar)
Bósza János örökös autonómista

u.i.:
többet majd a könyvben, persze ha a kiadását a duraysták nem fogják megakadályozni, ahogyan ellehetetlenítették a felvidéki autonómista mozgalmakat is.

Ki a magyar?

Ki a magyar hát, cimbora?
Te, vagy én? Vagy a harmadik?
Nosza döntsük el szaporán,
míg el nem süllyed a ladik!

Ragadjunk hát lapátot, csákányt,
evezőt! Ebura fakó!
Így csináljuk már ezer éve,
ez hát nekünk való!

Aztán , ha majd holt tetemünket
kiveti a víz a partra:
magyar leszel Te is, én is,
a harmadik is, mind, mind, kit halva,
bevert fejjel, némán, gyászban
fektethetünk a ravatalra. (Wass)

Az Ebura fakó, ….. de még van megoldás, szabad akaratnak hívják.


TAMÁSI LAJOS: HA AZT HALLOD MAJD...

Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb álmom megtagadtam,
s elmondanak mindennek, rossznak,
csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
az, aki voltam, az maradtam.