A hét műtrágya, avagy íme, a káeurópai valóság

Buchlovics Péter | 2013. július 18. - 21:58
Hölgyeim és uraim, új esztétika és ennek következményeképp új poétika születik, ja és Arisztotelész is húzzon a faszba.

Éééésssss, itt, sőt ITT. Kész. Íme! Uccu homo. Most tessék elmerülni a totális esztétika tengerében, szipogni csak mértékkel és halkan tessék, zsebkendőt adok. Ez, kérem ez a rögvalóság szépsége, a pillanat, melyre milliókon kívül mondjuk csak egy Brassai, eredeti nevén Halász Gyula várhatott volna ennyire, de Robert Capa, alias Friedmann Endre Ernő is többször aknára lépne. És nem, ne hagyják kedveseim, hogy mindenféle alantas előképzetek, prekoncepciók, dezsavűk és ilyesmik zavarják meg katarzisukat, tehát levegőt veszünk, mélyet, többször, elvonatkoztatunk a Brezsnyev-Honecker- féle cupptól, miként a Brezsnyev-Kádár-féle khm… oralitástól is, és akkor úgy menni fog…

Vagy nem.

Két, picit disznószerű, de markáns arc, mozdulataik rutinos lakályossága, a meghittség, a bizalom borostás sercegése, a -birtokollak, tehát vagyok és engedd, hogy birtokoljalak – kölcsönös egymásrautaltságában is hatalmi, ugyanakkor odaadó gesztusa. S benne még a kismalac röfögése, a dörgölődző, biztos kényelem, a tudat, hogy isten a tenyerén hordoz bennünket… A helyzet, ahol mindez megtörténik, csak fokozza a csók pikantériáját, ugyebár. Nem ismétlődik a múlt, soha.

Vagy igen.

Hölgyeim és uraim, ez a jelenlegi káeurópai tükör. Kulturálisan, mentálisan, a közjóról és jogról már nem is beszélve. Új esztétika és ennek következményeképp új poétika születik, ja és Arisztotelész is húzzon a faszba.

A tükör pedig, igen, ez a tükör rólunk szól. Bennünket mutat.

Ettől még a legszélsőségesebb, tocsogó pornó is maga a lélekké testesült szépség.

Nem, nem mondhatjuk, hogy ez jutott.

Csak annyit mondhatunk kifolyt szemmel, ez van.