Via Nova, a bűzlő zsákutca

Csehszlovák Kém | 2013. március 12. - 08:08
Ezt elqúrtátok, szlovmagyar Jobbik. Csúnya pörgő-forgó rugásra sikerült és betalált Szávay „öszödi beszéde”. Bizony ezt a szart nem lehet már visszalapátolni a lóba.

Az MKP-s vénemberek meg elmehetnek a búsba, Lúzernagyi egyelőre marad, hello, megérkezett a szlovmagyar Jobbik!

Hatalmas visszhangot váltott ki tavaly novemberi Neonáci szlovámagyarok című posztom, amelyben egy csallóközi városkából származó mintegy nyolc-tíz fiatalról írtam, akik Prágában éltették hangosan Szálasit és mocskos zsidóztak rendületlenül. A posztot felháborodás, kommentözön, és 521 megosztás követte, ami még a legolvasottabb szlovákiai magyar honlapon is jelentős mennyiségnek számított. Mindenki értetlenkedett, biztosan kitaláltam a figurákat, egy nem létező jelenségről írok, ilyen nincs a Felvidéken!

Másnap a már sokat látott-hallott Barak Laci megírta: a névsorolvasás megtörtént, mindenki nézett, mint a moziban.

Csupán négy hónnappal vagyunk arrébb, novemberi kritikusaimtól esetleg egy jól hallható „Csehszlovák Kémnek igaza volt” félmondatot szívesen hallanék. Annyi történt, hogy a jobbikos elvtárs ráhúzta a vizes lepedőt kedves vianovás elvtársaira. Aki nem tudná, Szávay Nemzetpolitikai Kabinetvezető (ez a posztja a figurának, holt komoly! - csk) elmondta a Jobbik “öszödi beszédét”: közölte, számukra amúgy a felvidéki magyarok szart sem jelentenek, az MKP-s öregek is nézzék már meg, nincs-e véletlenül kint, végül bejelentette: a nemrég alapszabályt módosított és önálló szervezetként működő Via Novában jobbikos fordulat történt.

Chuck Norris pörgő-forgó rúgása kellemesebb simogatás lehetett Bruce Lee állán, mint az ex HÖK-elnök belső jelentésének nyilvánosságra kerülése, amely komoly zavart okozott az új utat keresők és az MKP logót kínosnak érzők táborában. Először a NER fejőstehén csecsén csüngő álcivil Terepasztal szóvivő vezette bumm.sk kapcsolt, nagy a baj: gyorsan kijött egy kérdőjeles reakióval, amelyben mentegetni próbálta az “állítólagos jobbikos dokumentumokat”, Tokár megérezte, jó nagy darab kula került a palacsintába. Nyilvánvaló hazugságokkal teljesítette túl a penzumot – kedvenc alcímünk, amely a Szávay anyag ellenkezőjét állítja: “Felvidéken rosszul áll a Jobbik, de fontosak a felvidékiek “ - de elismerjük: hasznos iparosmunkát dobott össze, ezért kapja a baksist.

Tokár finoman cizellált, elterelő hadműveletét aztán gyorsan agyonvágták az elszakított nemzettest legújabb bohócai: először csak a vicc kategóriájába tartozó Csonka Ákos, Nemzetpolitikai Kabinetvezető (ez a posztja a figurának, holt komoly - csk), avagy “Samu pincsikutyája” mondta fel a leckét, hajnalban maga Samu István, a Via Nova országos elnökhelyettese, nem mellesleg az MKP országos elnökségének tagja is összeszerencsétlenkedett egy nyilatkozatot a Facebookon, amelyben természetesen bagatelizálni igyekezett a budapesti híreket, “bekajáltatós – politikai celebhír”, bla-bla-bla.

Samu szerint “bizonyos körök aknamunkájáról van szó”, akik “kikezdték a Jobbikot” és “belekeverték a határon túli magyarokat”, a Tudjukkik, igaz Pista? A legviccesebb mégis az a rész, amikor Samu és hűséges pincsije Csonka, a Via Nova pártokfelettiségét (ti. nemzetpolitika!) mantrázza. Ezzel a dumával egy kurva porszívót nem fogtok eladni, srácok! Legalább vegyétek már le a Fb-ról a nagymagyarországos pólókat, öveket és kitűzőket, vagy töröljétek a kommenteket, amelyek Samut Vona Gáborhoz hasonlítják. A Szálasi nótát éneklitek-e? Büszkén hangoztatjátok, a magyarországi pártokkal egyenlő távolságot tartotok, de vajon ismeritek-e Kósáné Kovács Magda vonatkozó bon-motját?

2012 január, ifjúságpolitikai találkozó Erdélyben, résztvevő az IKSZ, a Jobbik ifjúsági szervezete, Szávay országgyűlési képviselő (Jobbik) és a Via Nova néhány tagja. 2012 márciusában Cegléden vezetőképzőt tartott a Jobbik Ifjúsági Tagozata, amelyen először jelentek meg határon túli szervezetek is, mit ad isten Szlovákiából a Via Nova volt a szerencsés kiválasztott, még ilyet. 2012 április végén Szávay felszólította a kormányt, hogy “gyakoroljon nyomást Szlovákiára” és álljon ki Gubík és sorstársai mellett. A szlovák választások után 2012 májusában Szávay már konkrétan Gubíkhoz és a Via Novásokhoz köti az MKP teljes megújulását. 2012 júniusában A VN által megrendezett Kapocs Ifjúsági Táborra ők hívták meg Szávay Istvánt és Répás Zsuzsa helyettes államtitkárt, kiderült: a nemzetpolitikai alapkérdések többségében egyetértés van a Fidesz-KDNP és a Jobbik között, de a Jobbik bírálja a megvalósítások módját. Fantasztikus. 2012 novemberben Gubík már a budapesti Jobbik ITvendége, ahol kijelentette, “csak egy erős Magyarország mentheti meg a Felvidéket”. A magyar mainstream médiába még egy névmagyarosítási akcióval kerültek be, és szolidarizálnak székelyzászlóval is. Jé, ez biztosan véletlen: Szávay István, történész és országgyűlési képviselő március 15-ét Léván, Gubík szülővárosában ünnepli. A család, akiknek bejött a magyar-biznisz: a rendezvényen énekel, Gubík Magdolna (Gubík László édesanyja), ki mondta, hogy nem éri meg magyarnak lenni?

meghivo_leva2.jpg

A tallózott események pontosan reflektálnak Szávay szavaira: „hosszú távon azonban el kell szakadnia a kiöregedett, jórészt alkalmatlan MKP-s vezetőktől, és egy új, nemzeti radikális pártot kell alapítania. Ez jelenleg még kérdéses, magunk segítjük és siettetjük ezt a folyamatot.” A még most is kétkedőket gyorsan eligazíthatja a hírt kommentelő fajtársak szerencsére sokkal nyíltabb véleményalkotása. A hírt megszellőztető ATV-vel nem is kell foglalkozni, mivel egy “szélsőségesen magyarellenes alakulat szócsöve”. Vagy: “mennyi manipulative birka él itt, a Jobbik ilyen kijelentést a felvidéki magyarságról biztos nem merne tenni”. Muha.

De ne hagyjuk említés nélkül a jobbikos “öszödi beszédre” született eddigi legőszintébb reakciót, amely Gubík Lacika nevéhez fűződik. A vianovás vezető, egyszeres állampolgár-mártír látványosan besértődött, mert a Gyurcsány Ferenccel majdnem vitába szálló Ripacs Olivér színész-vállalkozó, egyszeres állampolgár-mártír és újabban az antiszemita Tiso-féle szlovák állam elitjével összejátszó, alibista grófról elnevezett díj tulajdonosa is, kiposztolta a Facebookra az “állítólagos” hírt, amihez ugye az ő társadalmi, polgári szervezetének (ti. nem párt!) semmi köze. Ezt azért ennyivel nem lehet megúszni, Lacika - ha ez számít - a gigászok csatájában a Paraméter elvtelenül Olivérnek ad igazat, bizony jó lenne ezt meg/kibeszélni és nemcsak annyival elintézni, mint ahogy Samu haverod írta: “Azt, hogy a magyarországi politikai pártoknak mik a belső politikai céljai, azt mi nem tudhatjuk, nem is vállalhatunk érte felelősséget”. (Sic!) 

Pista, Dunaszerdahelyen a Fico tette a kezedbe az Árpád-sávos zászlót? Lacika, milyen érzés a Jobbik megfuttatott zsebnácijának, hasznos idiótájának lenni? Srácok, azt tudjátok, hogy a Jobbik milyen pártokon felül álló, kirekesztő nemzetpolitikát képvisel Magyarországon? Persze, hogy tudjátok. De hogy van pofátok elmenni a kisebbségi magyarok közé és összmagyarságról, pártok feletti össznemzeti összefogásról beszélni, amikor keltetőtök gazdája Magyarországon folyamatosan romaellenes és antiszemita politikát folytat? Kotleba mellett mikor fogtok felvonulni Krasznahorkán? Nem érzitek egy pillanatra magatokat szarul, hogy ugyanazt a nacionalista bullshitet böfögitek fel minden nap, mint egykor Slota vagy újabban Fico? Kedden újra bebizonyítjátok Érsekújváron, ugyanolyan betonfejű nacionalisták vagytok, mint a Hasáb, közös fotó, pacsi meglesz? Szükségetek van egymásra, innen is gratulálok, megint ott fogtok bohóckodni tízen, holnap a Sme cikket ír rólatok, az egyszeri szlovák meg azt látja, Ficonak megint igaza volt. Ez lenne a Nova Via? Ez egy régi, szarszagú zsákutca.

Szávay böszmesége és nagyfokú tahósága akár átcsaphatna kellemes paródiába is, de még közel sincs vége, a szerencsétlen hasznos hülyék mindent megtesznek, hogy totálisan lejárassák magukat. A végére pedig egy sokkoló eset. Csak néhány hete történt, hogy Budapesten nagy port vert fel a jobbikos HÖK-ösök botrányos listázása jobbikos vonzódása. Nem lehet véletlen, hogy Szávay kiemeli belső jelentésében a Selye János, az egyetlen szlovmagyar felsőoktatási intézmény Hallgatói Önkormányzatával ápolt baráti viszonyt, akik segítségével már sok fiatalt el tudnak érni. Kémeim jelentik folyamatosan, például a Selyén tanító jobbikos tanár már azt mondja, nem autonómia kell, mert az hazaárulás, helyette terület-visszacsatolásokra lenne szükség, egyébként pedig a magyarságnak rá kellene végre jönni, hogy legnagyobb ellenségei a zsidók - kérem szépen, hogy a ménnydőrgős ménkűbe lehet egy ilyen ember a Selyén tanár?

Miért hagyjátok, hogy ilyen szlovmagyar neonáci nevelje fel gyerekeiteket?

Az első "termés" már beérett, itt van nektek a Via Nova, a szlovmagyar Jobbik!