Ti beszéltek autonómiáról?

Csehszlovák Kém | 2013. április 17. - 23:59
Emkápés kispajtások, autonómia és Szávay, nem fog egyszerre menni. A Jobbik-MKP/Via Nova tengely úgy újabb nyolcvan évre elintézte, az autonómiát elfelejthetitek, inkább örvendezzetek, hogy Szlovákia a hazátok és nem Magyarország!

Ideje volt már tiszta vizet önteni a pohárba, segített nekünk ebben az MKP ifjúsági szervezetének a Via Novának haverja, az egyik jobbikos főretard (értsd a szélsőjobboldal nemzeti ügyek sza-kér-tő-je), aki kedden hosszan szófosott a Facebookon: Szávay „Mindent Vissza!” Pista kiakadt Berényi Józsefre, a Magyar Közösség Pártjának elnökére. Aki nem tudná: a minap Berényi elnök úr próbálta menteni a menthetetlent, hátha leesik az MKP/Via Novás srácoknak, miért nem érdemes Árpád-sávos zászlóval szlovák napilapokban ifjú kisebbségi politikusként megjelenni, vagy jobbikos politikusok haverságával dicsekedni, de a fogalmatlan Gubík (ő a helyi nemzetvezető) még mindig nem fogta fel a helyzet komolyságát és gyakorlatilag megerősítette kommentjeiben saját korábbi szavait, amelyek Szávay fantasztikus szakértelméről szóltak.

Pedig a Szávay-féle „öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, alaposan körbejártuk az ügyet, hittük, itt valalmi félreértésről lesz szó. Oszt sorra buktak ki a csontvázak a szekrényből: kölcsönös vendégelőadások, Jobbikos vezetőképzésen való részvétel, nemzeti ünnepeken közös fellépés, fellépés a sámán tv-ben – csak az elmúlt egy év krónikája az MKP ifjúsági szervezetének szemszögéből. Aztán Ardamica Zorán érthetően elmagyarázta a srácoknak, miért vállalhatatlan a Jobbik barátsága, felelős kisebbségi politikus megérti. Talán még Barak Laci is visszafogottabban fogalmazott, hülyegyerekekkel csak finoman. Pedig már akkor vége volt a dalnak, lenullázta magát politikailag a Via Nova, írtam néhány hete. Az eset főszereplői egy darabig fülüket-farkukat behúzták, mint az egyszeri kiskutya, aki a szőnyeg közepére vizelt. Még igazából saját piszkukat sem igyekeztek felnyalni. Aztán csend és hó és megfagyott az ügy a március végi kurvahidegben.

A napokban felpörögtek az események. Lépni kellett.

Először Berényi elnök úr, az ifjú nemzetvezetők főnöke nyilatkozott hosszú interjúban a bumm.sk szlovmagyar hírportálnak, kérem itt minden rendben van, az MKP pedig nem tekinti partnerének a Jobbikot. Jó hírek ezek, gondoltuk, megjött az esze a Főnöknek, kár, hogy egy másik mondattal jelezte: az MKP/Via Novával meg van elégedve, rosszat sejtettünk: József, vagy tökös vagy és elhatárolódsz teljesen a kis neonáci palántáktól vagy felzabálnak és te sem leszel más a szemükben, mint Jákob fia. Bejött: alig telt el néhány óra az ifjú betonfejű nacionalisták mindent ott folytattak, ahogy a Berényi-nyilatkozat előtt. Mert igény van a náculásra: már a bummos interjú alatti hozzászólásokban parázslott a szikra a hamu alatt, élesedtek a kések az MKP hivatalos vezetése és a párt önálló ifjúsági szervezete, a szélsőjobboldali Jobbikkal kapcsolatot fenntartó Via Nova csoportosulás hívei és szimpatizánsai között.

Persze Berényi és a többi MKP-s öreg nyilvánvalóan agyfaszt kapott, amikor a sok hülyegyereket olvasták: van abban valami csodálatos, amikor egy ifjú kisebbségi politikus nem fogja fel egy kirekesztő politika vállalhatatlanságát, és, hogy ezzel morálisan egy másodperc alatt lenullázza magát. Kedvenc példám: a Jobbik ugyanazt gondolja a kettős állampolgárságról, mint a szlovák nacionalisták, védhető álláspont, na.

És még mindig nem tudom abbahagyni a morgolódást, beszédes az is, hogy eltelt jó néhány hét, míg a Berényi nyilatkozaton kívül, a NER csecsén hízó álcivil mozgalmak egyik csatornáján a szlovmagyar közbeszéd iskolázottabb része, akiknek már nem lóg ki a barna ingük a sliccükön, is reagált az ügyre. De Polák cikkével nem az a fő gond, hogy eddig kereste a szavakat és képtelen feltenni a lényegi kérdést: hol és vajon miért jelent hátrányt a náculás az MKP alszerveiben és a szlovmagyar közösségben? Ugyanakkor ne hallgassuk el, érdemes kiemelni Fiala-Butora facebookos kommentjét: „a Via Nova útja gáz” – sommás, korrekt. A megfelelő és releváns következtetések levonása mégis elmarad. Persze, ehhez el kéne ismerni: a szlovmagyar neonácik köztünk vannak, megírtuk tavaly novemberben. Akkor kaptam hideget-meleget, de vajon tévedtem?

A szélsőjobb előretörést egyébként Polák Gábor cikke is megerősíti: az egykori HÖKös szerző maga számol be az ELTE és a komáromi HÖK közötti kapcsolat kiépüléséről és a jobbikos fazonok megjelenéséről a szlovmagyar felsőoktatási intézményben. Ma már ott tartunk, hogy olyan rendszeresen zsidózó tanárok, mint Popély Gyula foglalnak helyet a tanári karban, a Szávay-féle „öszödi beszéd” pedig a komáromi Selye Egyetem HÖK-jét tünteti fel az intézményben tanuló fiatalok megfelelő politikai tudatmódosító csatornájának, szép.

A Jobbikos politikus szerint az MKP elhatárolódik mind a szélsőséges Jobbiktól, mind a “nemzeti liberálisoktól” (értsd: A Terepasztal álciviljei). Szávay figyelmébe ajánlom a fenti fotót: Egy elhatárolódás dialektikája, zseniális. Civil Géza a sok vidámfejű MKP-ssal éppen Budapesten (!) követelte a felvidéki autonómiát. Tegyük fel, a magyar országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága meg is adja nekik, csináljátok. Aztán szépen hazamentek az egynyelvű vasúti táblák mellett és vesznek egy kiflit a Kauflandban. Ez a logika emlékezet a Prágában Szálasit éltető szlovmagyar fiatalok logikájára. – És szlovákok vannak-e nálatok? – Hát vannak, de ellenállunk, nem beszélgetünk velük! – Nemár, ebédszünetben sem pattan el egy cigi? – Na jó, de csak egy.

Kedves Berényi, és álcivil elvtársak, mi a kiskutyafaszát kerestek ti Budapesten, ha az autonómiáról beszéltek? Várjatok, kitalálom, ezek a cúna szlotákok nem állnak veletek szóba, nincs más céljuk, mint kiírtani a magyarokat a Felvidékről, hiszen ezen agyalnak a nap 24 órájában, minden percben. De akkor miért nem maradtok a seggeteken és otthon kerestek megfelelő partnert és győzitek meg a többségi társadalmat, az autonómia nem harap? Ja, hogy a szlovmagyar náciktól sem sikerült érdemben elhatárolódnotok, ez baj. De akkor minek nektek autonómia? Azt ugye sejtitek, hogy kívülről, egy idegen országból nem lehet autonómiát működtetni? Nem Budapesten kell Csóti úr hülyeségeit hallgatni, el kell menni Pozsonya és ha autonómiát akartok, meg kell egyezni a szlovák társadalom és politikusok európai politikát művelő részével. Tudom: ez még egy a szlovák-magyar viszonyhoz képest kevésbé összetett konstellációban is izmos meló, de ti még Szávayt és az MKP/Via Novásokat se tudjátok rendesen picsán rugdosni.

A szellemet nem a gonosz liberálisok vagy – „egy közismert, szigorúan csak nyelvében magyar, hírportál” – a parameter.sk szabadította ki a palackból, hanem a Fidesz a határon túli magyarok egy részét kirekesztő etnikai nacionalizmusa, amelyben taktikai felhangokat leszámítva együttműködik a Jobbikkal. Tudod Géza, ez az a cucc, amin te is jártál a Budai Várban, „nemzetpolitika”. Mög „autonómia”. Baszhatjátok. Az a magyarországi kormánypártok felelőssége, hogy rohamtempóban náculnak be a hatuma egyes politikai pártjai, teret nyernek a szélsőjobboldali eszmék, illetve nem tartják szükségesnek és logikusnak a szélsőséges pártokkal haverkodók önvizsgálatát. De nehéz ezt következetesen és kérlelhetetlenül megtenni, ha tulajdonképpen elhatárolódás helyett – a színfalak mögött – ezerrel összejátszanak a Jobbikkal. Innen nézve pedig, az egészet megette a fene.

Ahogy a hokiban mondják: sorcsere!