HÜLYESÉG VÁSÁRA: Škultéty vagy Skultéty?

Csehszlovák Kém | 2013. június 25. - 13:09
Senki nem lopott el semmit a másiktól, mindkét nemzet jogosan tarthat igényt a huszár nyughelyére.

Škultéty-Skultéty biztosan nem értené, miért vitáznak ma a magyar és a szlovák nacionalisták, akik egymással gyakran teljesen ellentmondó és egymást kizáró nyelvet beszélnek.

Igazi gyöngyszem a Škultéty-sztori, különösen szórakoztató a magyar narratíva előadásában, esetleg aki nem tudná, annyi történt, hogy "újra összeállt a kisantant" (LOL), és "az éj leple alatt", "oláh segédlettel a tótok ellopták" (ROTFL) a 81 évig huszárként szolgálatot teljesítő “Skultéty László”  földi maradványait az aradi új köztemető területéről. Másnap Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes "megdöbbent", és kicsit emlegette a reszlovakizációt és felszólította a szlovákokat, hogy “fejezzék be a történelemhamisító, kegyelet-, és jogsértő magatartást” (MEGALOL)! A legutolsó hírek szerint a síron négy nyelvű felirat lesz, újratemetés június 27-én, Hegyesmajtényban!

Próbáljuk meg nem nemzeti szempontból elemezni a történetet, nem beleerőltetni egy abban a korban még nem létező identitásba hősünk személyét. Tudom, ez odabasz: 1918 előtt nem létezett, a mai értelemben vett Magyarország és Škultéty életében nem beszélhetünk a mai értelemben vett magyar nemzettudatról sem.

Modern nemzettudat vs. premodern nemzettudat

Feltételezem, a Paraméter olvasóinak nem kell különösebben elmagyarázni, hogy a nemzet fogalma nem egy kimerevített fotó, egy állandó, soha nem változó állapot. Többek között ezért tarthatatlan az 1116 éves magyar nemzetállamról szóló sok kis sci-fi is. A történelem modern szakaszában – 19-21. századok – a nemzeti hovatartozásnak különleges szerep jutott, mint korábban az ókorban, középkorban, újkorban. Például ezért lehet összehasonlítani a 20. század eleji Hungária magyar etnikai elitjének nemzetiségi politikáját a száz évvel későbbi nacionalista szlovák és magyar túlkapásokkal. Ugyanakkor a korabeli Európában, a kialakuló nemzetállamok – Franciaország, Németország, Olaszország – mellett, a Habsburg Birodalom különös jelenség volt: nem érvényesült a nemzetállami logika, ti. a nemzet nem egyenlő az állammal. 

A császári hadseregről

Különösen igaz volt ez az állítás a birodalom hadseregére, ugyanakkor a birodalmi sereg különleges pozícióval rendelkezett a társadalomban, amolyan állam az államban szerepet töltött be. A 18. században és a 19. század elején, Škultéty élete során, a Habsburg hadsereg rengeteg lehetőséget kínált annak, aki katonáskodásra adta fejét. Ráadásul még azt is kijelenthetjük, hogy szigorú hierarchikus alá-fölé rendeltségi viszony ellenére, a korabeli Habsburg hadsereg demokratikusabbnak látszott, mint a társadalom: kiemelkedő teljesítménnyel, alacsony származás ellenére is, szépen előre lehetett lépegetni a ranglétrán. Szép példa erre a szlovák származású Juraj Ottlyk (Ottlyk György), Andrej Hadik (Hadik András) vagy éppen Ladislav Škultéty (Skultéty László) példája is. Természetesen a nemesi származás egyes számú szempont, de később a Kiegyezés (1867) után, a magyarosítással és a germanizálással összefüggésben már a nemzetiségi tagság vált döntő tényezővé.

De miért temették újra szlovákként?

Egy régebbi korokban élt közszereplő újratemetése nacionalista-politikai tartalommal erősen megtámogatott (rituálé) esemény. Szűcs Jenő korszakos írásából tudjuk, hogy egykor az ember elsősorban a vallási hovatartozás, az alávetettségi láncban felette álló ura, társadalmi pozíció, regionális hovatartozás (pl: árvai, trencséni), aztán az uralkodó személye alapján definiálta magát. A hierarchikus sorrendben csak ezután következett az etnikai hovatartozás, tehát, hogy valaki szlovák, német vagy magyarnak tartotta magát. Ez később a modern korban megváltozott, és változhat ma is. Szlovákia államjogi szempontból csak a 20. század végén alakult meg, ez az oka annak, hogy a szlovákat korábban nem különösebben érdekelte saját katonai identitásuk, annak ellenére, hogy a korábbi állami, birodalmi hadseregekben szuper teljesítménnyel harcoltak az uralkodóért szlovák származású emberek is. 

László?

Kérdezhetitek, hogyan lehetséges, hogy Adolf Bäuerle Az öreg zászlótartó művében mindvégig, hangsúlyozottan László keresztnévvel illette, a honvedem.hu oldal szerint "így domborítva ki Skultéty magyar mivoltát"? Vagy az 1898-as milleneumi obeliszken szereplő “Skultéty László” névalak nem elegendő bizonyíték főhősünk állítólagos magyarságára? Sajnos, ezek az első ránézésre sem országos egyesnek tűnő “bizonyítékok” nem elegendőek a leghosszabb ideig szolgáló huszár valódi és teljes önazonosság-tudatának megállapítására.

A magyar nyelvű obeliszk a harmincmilliós "ezeréves magyar nemzetállam" délibábos, mindent elmagyarosító korszakában született. Hol a tót felirat? című posztban már jeleztük: egy olyan korszakban járunk, hogy ha a tót atyafi szlovákul kért jegyet, rögtön felszólították, hogy beszéljen magyarul, ekkortájt fel sem merülhetett egy két-, vagy többnyelvű emlékhely kialakítása. Jelenleg úgy tudjuk, hogy a szlovák fél tervezi a szlovák, angol, német mellett a magyar felirat megjelenítését a sírhelyen, ez így van jól.

Az osztrák író példája pedig azért sántít, mert ő csak a korabeli gyakorlatnak megfelelően járt el, a hivatalos megszólítást használta. Személyesen ismerek több szlovákiai magyart, aki szlovák alakú névvel rendelkezik, mégsem vonom kétségbe kisebbségi magyar mivoltát - ti. nem szlovákozom le - ellentétben a meglehetősen elterjedt magyar gyakorlattal, amely szerint Škultétytől, Jules Vernéig, Peter Falktól, Sarkozyig mindenki magyar volt, nem kell ezt cifrázni, na.

Škultéty? 

Máris hallom, jó-jó, de mitől lett volna szlovák? Ugye a szlovák fél hivatalosan a területi elvvel magyarázza a huszár földi maradványainak nemzetiségét. Kevesebb muris dolog létezik annál, amikor az ezt az érvet meghalló magyar nacionalisták háborogni kezdenek: ne felejtsük el, ha valaki korábban a területi elv magyarázatot használta, azok pont a magyar etnikai nacionalisták voltak! A korabeli Hungáriában, a korszak végén, már annak a településnek is volt kitalált magyar elnevezése, amely korábban soha nem rendelkezett vele. Nézzük, hogy a területi elv alapján, milyen tények utalnak Škultéty szlovák származására! Főhősünk szülőfaluja Hungária északnyugati, egyik szinte teljesen homogén szlovák vármegyéjében található. Trencsén vármegye etnikai összetétele 1910-ben: szlovák (91,74%), magyar (4,25%), német (2,90%).

A magyarosítás nyomait erősen magán viselő 1910-es országos népszámlálás szerint a község 1052 lelket számlált, túlnyomórészt szlovák lakossággal. Mojtín (Hegyesmajtény) községről ezt írja a Pallas nagy lexikona:   lásd fotók.

Érv lehet még Škultéty vélt szlovák származására vezetékneve is: A mai Szlovákia területén igen nagy számban fordul elő ez a forma, de találkozhatunk a névalakkal Csehországban és Magyarországon is. A vezetéknév második legsűrűbb előfordulási helyszíne éppen a Škultéty szűkebb pátriájának számító Trencsén megye, itt fordul elő a névalak majdnem legtöbbször (32 alkalommal). Természetesen mind a szlovák, mind a magyar névmagyarázók sajátjuknak tüntetik fel a névalakot. Az elmúlt napokban aztán is kiderült, hogy Zázrivecz (Vona) Gábor után újabb szélsőjobboldali magyar politikusról derül ki szláv származása, nahát. Skultéty Izabella coming outolt, a kilencvenes évek egyik injekciós retardjáról nem is tudtam, hogy még aktívan tolja.

Skultéty?

Nemzetállami lázálomban élő országok lakosai tekintet nélkül saját származásukra – ilyen-olyan okokból – gyakran hasonulnak az államnyelv elvárásaihoz, akár saját névalakjukkal is. Izgalmas kérdés, vajon miért tartják Skultéty Lászlót egyesek “magyarnak”, miközben Jovan Damjanić oppárdon, akarom mondani Damjanich János esetén soha nem felejtjük el megemlíteni szerb származását. Végigmehetünk az összes aradi vértanún is, akik nagyjából kortársai voltak a mi Lászlónknak, Majtényből, hasonló tapasztalásra jutnánk. Skultéty ugyanis legalább annyira volt “szlovák”, mint Damjanich “szerb” vagy Aulich Lajos “német”, sorolhatnám.

A gond – már megint! – a magyar soviniszta és már teljesen domesztikálódott szóhasználattal és felfogással van: ezekre az emberekre a magyar történetírás és köznapi szóhasználat is úgy tekint: “magyar”, holott ez a szó, a mai értelemben más tartalommal bírt a korabeli nemzeteszme fejlődése miatt: miképp nem lehet összehasonlítani az 1918-as magyar nacionalizmust az 1918 utánival, úgyanúgy helyesebb lenne ezt elnevezéssel is érzékeltetnünk, amely ráadásul a magyar nyelvben is létezik, nemcsak a környező népek nyelvén: Hungária-Magyarország, Uhorsko-Madarsko. Ebből következik, hogy fent említett főhőseink minimálisan is kettős identitástudattal bírhattak, amely egyrészt jelentette etnikai hovatartozásukat (szerb, német, szlovák) másrészt területi önazonosságukat (Uhorsko/Hungária), de nem Magyarországot.

A konklúzió annyi, hogy Skultéty esete nem is történhetett másképp. Amíg képtelen a két nemzet kilépni nacionalista keretekből, az ilyen esetek bármikor előfordulhatnak a jövőben is, erősítve a másfél százados, kölcsönös nacionalista sérelmeket. Ezúttal újabb seb esett a magyar nemzet testén, rikácsolt nagyokat már a Semjén is, jaj mi lesz. Legközelebb, fordítva. Alapesetben egy német-francia kontextusban az idős huszár marad végső nyughelyén Aradon, a szlovák küldöttség koszorúz az évfordulón, este pedig benéznek Kolozsvárra egy hamburgerre. Persze százból kilencvenkilenc magyar a Skuléty exhumálásig azt sem tudta ki ez a pali, talán az a szlovák nevű hátvéd a Vasasból? Ja nem, az a Zvara volt.

Škultéty nem csak a szlovák és nem csak a magyar, hanem a két nemzet közös tulajdona. Mint a Habsburg Birodalom katonája, nem modern nemzeti érdekeket, hanem Habsburg dinasztikus érdekeket szolgált. A nemzetiségi besorolás huszadrangú szempont lehetett a huszár számára, hiszen ő a hungarus nemzet tipikus tagjának számított, amely egységesítette etnikai származástól függetlenül a magyar, a szlovák kiváltságosokat. A Škultétyhez hasonlóan 1738-ban született, az egy horvát faluban dolgozó Juraj Papánek szlovák történész és tanító, aki saját nemzeti hovatartozását így határozta meg: “Nem tagadom, hogy születésemre nézve szláv (szlovák) vagyok, de neveltetésemre nézve német, nemességemre pedig hungarus (magyar), jelenlegi munkámra nézve pedig illír (horvát).

Senki nem lopott el semmit a másiktól, mindkét nemzet jogosan tarthat igényt a huszár nyughelyére, ha nem kizárólagos, kirekesztő nacionalista szempontok alapján teszi. Sajnos a magyar fél zsigeri reakciói és a szlovák hivatalos eljárás egyelőre nem ezt az utat mutatta. Pedig csak ez a szemléletváltás segíthető elő, amely ha elterjed a szlovák és magyar kisiskolákban, egy évtized múlva a Fico és Orbán típusú politikusok tömegtábor nélkül maradhatnak.