A magyar akol meg a nacionalista hinta

Csehszlovák Kém | 2013. november 29. - 13:26
…kibaszott szórakoztató, amikor nekilátsz magyar nacionalistaként kikerekedett bociszemekkel a szlovák nacionalistákat köpködni…

Az MKP szerint „a szlovmagyar”, Kotleba szerint „a cigány”, Fico szerint „a magyar” a hibás saját elbaszott életetekért. Jó reggelt kívánok, tessék választani.

Tudomásom van egy kis dél-szlovákiaii falu még kisebb iskolájáról, amelyet egy lelkes pedagógus házaspár működtet, vezet évtizedek óta. A magyar nyelvű iskolába évek óta egyre kevesebb gyerek iratkozik be és tanul meg anyanyelvén, mert a magyar nemzetiségű szülők, rasszista indítékból, kiveszik és elviszik máshová gyermekeiket. Ok: a roma tanulók növekvő száma az iskolában. Eközben a pedagógusok kenhetik a vajas kenyeret saját kezűleg a fiatal roma gyerekeknek, könyöröghetnek a magyar szülőknek, ne vigyék el gyermekeiket, hasztalan. Csökken a gyermeklétszám, apad az iskolára szánt támogatás. Probléma. Vajon milyen morális alapja van egy olyan kisebbségnek a létezésre, amely saját jövőjét semmisíti meg azzal, hogy pusztán fajgyűlöletből elviszik a gyereket magyar iskolából és sok esetben szlovák iskolába íratják be? 

Nézzük, milyen reflexiók születnek a jelenségre.

A választópolgárok részéről alapvetően kétféle válasz érkezett

• otthon maradtak a seggükön, nem szavaztak a megyei választásokon. Ez a jelenség, a hagyományosan nagy választókedvvel rendelkező szlovmagyarok között újdonság. Köszi MKP.

• leszavaztak a szlovák neonácira. Ez a jelenség már nem újdonság, Krasznahorkán korábban is együtt tüntetett szlovák és magyar a roma-telepek ellen.

Trollok, bloggerek, közírók, politikusok elkezdtek mutogatni. Egyetlen becsületes véleményt olvastam a témában a kozbeszed.sk oldalon Havran Józsi tollából, ezt írta: "[egy társadalmi vitában] erősen érdekeltek a magyarlakta vidékek is, ezért mi sem ignorálhatjuk tovább ezt a témát."

Vajon milyen alapon kezdi baszogatni a szlovák nacionalistákat egy magyar kisebbségi politikus vagy közíró, blogger, troll, amikor saját közösségén belül sem veszi észre vagy nem akarja észrevenni a hasonló náculó folyamatokat, szavát nem emeli fel ellene? Remek példa ennek alátámasztására ennek a körnek a „szellemi teljesítménye”, amelyet az utóbbi napokban olvashattuk.

Az MKP-Via-Novában pallérozódó tehetségtelen politikusinasok és a gombaszögi olvasatlan trollok szuperül tudnak mutogatni, "a nacionalista Ficóra" (Samu Pityu - Paraméter) a „szlovák kávéházi értelmiségre” (lathatar, helgoland), vagy „az elmúlt 24 évben parlamentbe kerülő pártokra” (felvideki blog, paulus.r). 

A nagy nevettető, az MKP-s Samu Pityuka például szó szerint telefosta a Paraméter blogketrecét.

 Nincs ezzel önmagában baj, azon a látványos ellentmondáson most gyorsan lendüljünk túl, hogy egy liberális demokrata mindig is tisztelni fogja a vele nem egyező véleményt, teret ad neki, mert ez lenne a demokrácia eszenciája, vagy mifene. Miközben a teret kapó politikai párt és annak képviselői, propagandistái és trolljai görcsös igyekezettel próbálják a nekik teret adó fórumról bebizonyítani, hogy: gyűlöletet szít, ahová csak trójai falóként lehet bemerészkedni. Tegye fel a kezét aki érti, vagy legalábbis dobjon egy lájkot ha nem.

De azért vannak annak egyfajta diszkrét bája, amikor egy MKP-politikus nacionalistázik, muha. Már csak azt nem érti az egyszeri Paraméter-olvasó, vajon hogyan lehetséges, hogy ennek a tehetetlen nacionalista politikusnak a pártjával az MKP együttműködik? Van egy latin mondás, similis simili gaudet, a hasonló a hasonlónak örül, lám, milyen igaz az ókori bölcsesség ebben az esetben is.

Nézzük, milyen is az egyszeri MKP-s és Smer-es szavazó?

• Egy kicsit cigányozik, de nem nagyon, hiszen az Magyarországon hivatalosan a Jobbik, Szlovákiában a Kotleba feladata. De azért vádoljuk meg a cigányokat ezzel-azzal, ők tehetnek a nyomorult életünkről is

• Egy kicsit zsidózik, persze nem nagyon, hiszen arra Magyarországon hivatalosan ott Jobbik, Szlovákiában meg Kotleba feladata. De azért, ha tartunk egy rendezvényt, futtassuk meg az antiszemita irodalom jeles darabjait

• Egy kicsit köpködik a demokráciát és a pluralizmust az együttműködést, de nem nagyon, hiszen közben olyanokkal működnek együtt, akik bennünket köpködnek

Ezért is tartottam nagy hibának, hogy Bugár „mester” a megyei választások második fordulója előtt sietett felajánlani a Híd támogatását a második fordulóba véletlenül beesett Berényi elnöknek. Aki viszont azonnal szembeköpte a Híd elnökét.

Ezeknek támogatást? Minek? Gyakorlatilag ugyanis az derült ki az elmúlt hetekben, hogy a két párt értékrendszerének semmi köze egymáshoz. Az pedig ne legyen már közös nevező, hogy magyarul beszélnek mindkét párt szavazói. És akkor, mi van? Miért kellene egy hidasnak az MKP megosztó, gyűlölet-politikáját támogatni Szlovákiában? Vegyük észre: ma már bárkivel köthető elvi alapon erősebb szövetség, mintsem egy etnikai akolban kényszerből egymás nyakába borulni.

Hiszen magyarul beszélnek a fideszes vagy a jobbikos szavazók is, mégis olyan messze állnak a demokratáktól és a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Egy szocialista, gyurcsányista vagy E2014 szavazó nem fog az orbáni politikára szavazni csak azért, mert ők is magyarok. Micsoda idiótaság már ez? Van itt kérem elég szlovák demokrata, akire inkább lehet szavazni, mint erre a vírusozó majomparádéra.

Legyen ez intő jel az államfőválasztás előtt! A magyaroknak Szlovákiában nem egy fasizálódó jelöltre van szükségük, aki pirruszi győzelmét, mindent elsöprő diadalként próbálja eladni. 

Persze, ki lepődik ma már meg a Magyar Közösség Pártja legújabb alsó hangon is nevetséges, parlamenten kívüli, cincogó kommunikációján, amikor az utóbbi időben a Szlovák Nemzeti Párt színvonalára küzdötte le magát.

Emlékeztek még, hogy megszopkodta Orbán bránerét Danko elnök a TA3 tévéstúdiójában? Emlékeztek még, hogy Berényi az együttműködést sem zárta ki a két párt között, bizonyos kérdésekben? Emlékeztek még, hogy az MKP egyik szócsöve, a korkep.sk szerkesztője ebben semmilyen problémát nem látott? 

Tudod Samu Pityu, ez az ostoba, egyszerű megoldásokat kínáló nacionalista hinta már csak így működik. Aminek, ha te esetleg nem vetted volna észre, saját magad is részese és aktív működtetője vagy. Ezért kibaszott szórakoztató, amikor nekilátsz magyar nacionalistaként kikerekedett bociszemekkel a szlovák nacionalistákat köpködni. Cicaharc a homokozóban, ugyanis: Szlovák baloldali nacionalisták Nyitra és Nagyszombat megyében „a magyarokkal” ijesztgettek. A szlovák neonáci Kotleba Besztercebányán „a cigányokkal” ijesztgetett.

Az MKP, a szlovákiai magyar nacionalisták meg „a vírussal” ijesztgettek.

Találj három különbséget!