Náci taxiból határolódik el a Via Nova elnöke

Csehszlovák Kém | 2014. május 8. - 16:02
Nagyvonalú, elegáns és magyar: döglött oroszlánt rugdos Gubík és az úriemberek csapata! Taps.

Újabb korszakos bátorságról tett bizonyságot a Via-Nova: a Fidelitasszal és egy magyarországi ifjúsági fantomszervezettel (IKSZ?) adott ki közös nyilatkozatot Gubík László a szervezet elnöke, Fidesz-KDNP EP listás helyezett. Azt írja: "Csak akkor követelhetünk tiszteletet az európai nemzetek körében is, ha mi magunk is tiszteletben tartjuk magyar testvéreinket határainkon belül és kívül".

Na, Laci, eddig hol voltál? És hol voltak haverjaid? Levírusoztátok a szlovmagyarok felét, kussoltál, haverjaid a Híd politikusainak magyar nyelvtudásán gyúnyolódtak, kussoltál, máskor pedig asszimilációs célpontnak csúfoljátok a magyarokat Szlovákiában, kussoltál. Én nem is értem, hogyan hallgathattál idáig. Persze tudom, beszari alak vagy, aki nem meri belvállalni soha, semmilyen körülmények között saját véleményét, lásd: magyarországi pártlistán való indulásod.

Legvidámabb része a mostani elhatárolódácskozásodnak, hogy mindezt azután adjátok ki közleményben, hogy a Jobbik hivatalosan is megküldte a selyemzsinórt Gaudi-Nagy Tamásnak, volt jobbikos parlamenti képviselőnek. Csak, hogy mindenki értse: miután anyapártja megszakított minden kapcsolatot a jobbikos csürhét felhergelő Gaudival és kiadta útját, ezek után jött Gubík fatomszervezetes haverjaival az elhatárolódó közleménnyel, amelynek majdnem annyi értelme volt,  amikor Štefan Tiso üdvözölő táviratot küldött Dönitz birodalmi kancellárnak, Adolf Hitler utódjának 1945 május elsején.

Aki esetleg nem tudná, abban a levélben az egykori szlovák miniszterelnök hűségéről biztosította Hitler utódát, mint ahogy most a Via-Nova is lojalitásáról biztosítja a magyarországi szélsőjobbot: Ha a Jobbik hatalmi-stratégiai okokból megválik-elhatárolódik attól a politikusától, amely nem mellesleg 2010-2014 között a legaktívabb jobbikos képviselőnek bizonyult a magyar országgyűlésben, akkor nekik sem jelent már akadályt, hogy a Via-Novás fospiszollyal még egyszer fejbelőjjék Gaudi politikai hulláját. Brávó!  Tök vicces elhatárolódni valakitől úgy, hogy politikailag elvesztette jelentőségét, ráadásul még szánalmas is: belerúgtok egykori harcostársatokba, akinek nem is olyan régen még együtt tapsikoltatok, legutóbb épp Gútán.

Nagyjából ennyi lenne a történet, szépen felmondták a mesét az úgynevezett keresztény-konzervatív bátor MKP-s ifjak – vajon miért nem olvasunk tőlük hasonló tartalmú nyilatkozatot a növekvő magyarroszági antiszemitizmussal kapcsolatban? - a posztot innentől kezdve az olvasó írja.

Annyi a legújabb történet, hogy az Elhatárolódások Nagymesteréről, az éppen fideszes tollakkal ékeskedő kriptojobbikos Gubíkról már megint kiderült, hogy lelki-szellemi közösséget legszívesebben a zsidózó, cigányozó, irredenta magyarországi szélsőjobbal vállal. A jelenség megemlítése azért fontos, mert ezek a keresztény-konzervatív ifjak nyilvánvalóan nem látják – hiszen aktív szereplői – alibista elhatárolódó játszadozásuk tevékenyen hozzájárul a szélsőjobb eszmék és a Gaudi-féle agresszív tempó eterjedéséhez.

Ha az ember e-mailt kap, amelyben Gubík Lászlót MKP/Via-Nova elnököt a szélsőjobboldali Nemzeti Taxi tulajdonosa régi ismerőseként köszönti, azt érdemes elolvasni és tanulmányozni. Mert akárhogy is nézem, forgatom, a bejegyzés arról szól, hogy a „Nemzeti Taxi” fuvaros cég szolgáltatásait sűrűn igénybe veszi Gubík László Via Nova elnök FIDESZ-KDNP EP-listás asszimilációs célpont és szimbolikus jelölt, illetve most már hivatalos elhatárolódó.

Eljött hát az idő, hogy egy kicsit mi is felháborodjunk és felemeljük szavunk a magyarországi pártszínekben politizáló, szlovákiai ifjúsági ügyekkel is foglalkozó lévai születésű, budapesti egyetemista érdekében! Gubík Laci több, mint Szávay Pista barátja, vagy a Jobbik ifi egykori meghívott vendégelőadója. Ő a Nemzeti Taxi állandó utasa is! Egyszerre vagyok szomorú és nagyon boldog is, hiszen látni, hogy Laci remek kapcsolatokkal rendelkezik a szélsőjobb szubkultúra minden szegmensében, ugyanakkor milyen liberális lehet ez az MKP-s nagy reménység, ha már az öreg Popély Gyuszi jobb volt és szegíny Lacika csak az MSZP-vel együtt a demokrácia szekerét toló, hazaáruló Fidesz listájára kerülhetett fel? Ott is csak a 29. helyre?

Mert Nemzeti Taxival utazik, többet érdemel.