Így sercint a Párkányi Boszorkány

Csehszlovák Kém | 2014. május 24. - 14:53
Dübörög a fideszjobbikos nemzetpolitika Párkányban is: a vajdasági Pásztor István jobbikos leköpése után a Kisbojtárt csulázta le az MKP-pozitív Csemadok-komisszár, Boócz Mária.

Néhány napra teszem ki a lábam Kelet-Európából, mindig történik valami a periférián. Ilyenkor visszaolvasom a legfontosabb cikkeket, a halálbüntetés visszaállításával és az orosz agresszióval azonos időben a magyar kisebbségek területi autonómiájával kokettáló magyar miniszterelnök ámokfutása mellett történtek fontos dolgok is, például bent maradt a szlovák első osztályban a Világi Oszkár által megmentett DAC, innen is gratulálok! Azt már mondjuk nem nagyon értettem, mi köze ehhez az Múltba Kókadó Pöcsök (MKP) pártjának, nemrég az Isten Pozsonyban járt, nyakában egy DAC-sállal, körülötte takonygerincű, nyálcsorgató szervilis siserehad. BROAF. Ha már régen ebédeltél, a para remek képriportja: itt.

Szóval Münchenben jártam a napokban,

a városban ahol az 1920-as, 30-as években egy osztrák származású politikus a város sörházaiban tartott álszocális szónoklatokat az Amerikából kiinduló világgazdasági válság következtében elszegényedett és reményt vesztett emberek számára. Majd száz évvel később e békés bajor, vidéki hangulatú város Európa egyik leggazdagabb tartománya, minden a helyén van, működik, a Königsplatzon található, ókori görög és római tárgyi emlékeket bemutató Antikensammlungen Múzeum előtt senkit nem zavarnak gördeszkázó török fiatalokok és este a diszkóban is együtt sörözik az ázsiai lányokkal a müncheni fekete, senki nem szól be a vietnami szó hallatán sem.

A nemzetállamok kora ugyanis lejárt.

Feszülhet ezen a Fidesz és a Jobbik, az MKP és a Smer, használhat újabban már a magyarországi baloldal egy része (LMP, MSZP) is nacionalista frázisokat, ahogy a katolikus egyház világi hatalma sem jön többet vissza már, úgy a nacionalista sovinizmusnak is kicsengettek Európában. A brutálisan globalizált világunkban, soha nem lehet már az európai népeket egymásnak ugrasztani etnikai gyűlölködéssel, hiszen sokkal nagyobb és több a közös érdek, mint ami szétválaszt. Az egészben az a legviccesebb – de hát e kognitív disszonanciával birkózzanak meg inkább agymosott híveik - hogy ezt az emberi félelemmel kereskedő politikai vállalkozások sem nagyon titkolják már: dehogy akar kilépni az EU-ból a Jobbik és a Fidesz!

Éppen ezért kell minden alkalommal leírni, hogy aki EU-zászlót gyújt fel, dob ki az ablakon, kisebbségi magyar leköpésére buzdít, vírusozik, háborút hirdet, ezekkel a politikusokkal szimpatizál és együttműködik, miközben a sokszínűséget valóban megélő Európai Unió parlamentjébe siet, hogy zsebre vágja több ezer eurós fizetését, azt tessék kinevetni, figyelmen kívül hagyni. Amikor arról olvasok, hogy a Párkányi Boszorkány belenézett varázsgömbjébe és eldöntötte, hogy bizonyos embereket ő nem tart magyarnak és kirekesztette őket az amúgy a magyar kultúra ápolásáról és továbbviteléről szóló rendezvényről, nevetek és a fejem is vakarom, mert nem értem, hogy ezeknek az embereknek mi köze Európához, miért szeretnének ott jelen lenni, képviselőket bejuttatni.

A funtinelli boszorkány után van már nekünk párkányi is!

A magyarországi szélsőjobboldallal szimpatizáló Boócz Mária, párkányi CSEMADOK-elnök kitiltotta a szervezet helyi rendezvényének gálaműsoráról a Kisbojtárt, az egyik legismertebb magyar ifjúsági táncegyüttest, mivel az „hidas”. Boócz magyarokat megosztó és kirekesztő magatartására korábban is volt már példa: 2012-ben például a március 15-i ünnepségen nem engedte a hidasokat koszorúzni, nagyon magyar. Tudják, ez az a párkányi MKP, ahonnan a Jobbik listájára került Popély Gyula kurzustörténész is, egészen csodálatosan zizegnek, érdemi munka és eredmény nélkül. Persze, a kutyát se érdekelné ez a sok helyi szupermagyar, ha nem kapnának felülről bíztatást és támogatást. Így:

A Híd nem magyar.

Ezt maga Csáky Pál nyilatkozta nemrég a Sme újságban. És ő – igaz: négykézláb, csaholva, farkát lelkesen mozgatva - megteheti, mert a póráz másik végét fogók új budapesti nemzetpolitikája nevében nemcsak vajdasági politikust lehet leköpni, hanem ki lehet jelenteni egy magyar szavazatok által is az országos parlamentbe juttatott pártról, hogy ti már nem kelletek. Már csak az itten a kérdés, Palika, hogy ki a jóistennek akartok itt akkor ótónómiát? Annak a negyvenötezer MKP-snak, aki a Bárdosra  szavazott? Ugye ti magatok sem veszitek észre, hogy kenyéradó gazdáitok parancsára bevezetett etnikai nacionalista politizálásnak a szlovmagyar politikai közösség sírját ástátok meg és a problémát magát ti teremtitek?

Európa ugyanis működik.

Persze, nem árt néhány évszázados történelmi törvényszerűséget, szociológiai alapvetést figyelembe venni, megérteni. A centrum mindig gyorsabban fejlődött, mint a periféria, igazán mindig is az járt jól, aki a centrumhoz tartozott. Ezért nagyon nem mindegy, hogy, mindenkire puffogó, morcos don quijote-i papírkutyák leszünk, cagy a centrumhoz való felzárkózást meghirdető, első lépésben legalább a félperiféria státusát elérő országokká válunk. Vajon megindul-e a gazdasági fejlődés és sikerül-e felzárkózni legalább a centrum környékére vagy beragadunk és végleg periféria maradunk itt, Kelet-Európában.

És most pedig mindenki fusson el szavazni.