A szegregáció MKP-s bája: Hogyan ne beszéljünk a területi autonómiáról?

Csehszlovák Kém | 2014. december 28. - 11:59
A szlovákiai magyar politikával foglalkozó megélhetési dörgölőzők úgy képzelik az autonómiát, hogy majd ők megbeszélik magukban.

Hosszú vajúdás, nehéz szülés után kijött az MKP autonómia tervezete, elolvashattuk az első gyorselemzéseket is a témában. A hozzászólások általában abban megegyeztek, hogy a sok bullshittelés és képmutatás után végre a Fidesz szlovákiai nyúlványa is „terítette lapjait”, az irat remény lehet egy párbeszédre, akár „vitaalapot” is képezhet.

Nos, Ravasz kolléga meglehetősen kesztyűs, de alapos kézzel szedte darabjaira a „70 oldalas pdf-et” (köszi, Kovács Balázs), aztán vártam, hogy valaki kimondja, amit első olvasatban is érezhettünk: „az MKP pdf-dokumentumának” egyetlen konkrét eredménye saját, markonyi táboruk mindent megoldó autonómia vágyainak lenyugtatása és az a-u-to-nó-mi-á-zás hagymázas hagyományának tárgyiasult folytatása.

Az MKP autonómia-koncepciója kapcsán született első hozzászólások egy lehetséges vita érkezésének esélyeit latolgatják. Külön élményszámba megy a lelkes naívák csodavárása, hogy akkor most végre leül egymás mellé minden politikai érdekképviselet és a lehetséges alternatívákból végre kimazsolázzák a lehető legjobb változatot.

Posztomban a szlovmagyarok egy részének köldöknéző és szűklátókörű alapállását veszem kritikai górcső alá, érintve természetesen az MKP vajúdásának torzszülöttjét is.

Kiinduló tézisem, hogy egy Szlovákiában született magyar sokkal nagyobb esélyekkel rendelkezik élete során, hogy betagozódjon a modern 21. századi globalizálódó világba, mint egy provinciális, etnikai búvalbaszott világába belekeseredett magyarországi magyar. Az a lehetőség, amelyet elsősorban az MKP körül csoportusoló megélhetési Balsorsisták „velünk született hátránynak” neveznek tulajdonképpen egy olyan plusz tehetrétel, amely jelentősen árnyalhatja és gazdagíthatja az adott ember világlátását és identitástudatát, amely szerencsés esetben kihathat egész közössége életére, közösségi életének minőségére is.

Ez a gondolkodásbeli paradigmaváltás megőrizheti a szlovákiai magyar (és általában a határon túli magyar) emberek kovász-jellegét az évtizedek óta mozdulatlan magyar nyelvű kulturális világban, amelynek amúgy is nagy szüksége lenne gondolati frisseségre és kívülről érkező új ötletekre. Éppen ezért, bármilyen autonómia és közösségi koncepció csak akkor lehet friss, ha nem a megfáradt magyarországi struktúrákhoz hasonul és onnan vesz át nemzetpolitikai koncepciót, rajzol körbe, neadjisten nevez el egy területet, amit a többségi társadalomnak, mindenféle érdemi vita lebonyolítása nélkül, szó nélkül tudomásul kellene venni.

Mondok gyorsan két példát.

  • Kultúrális autonómia. Mert a pöstyéni ember meg fogja kérdezni, mi a tököm az a kultúrális autonómia? Egy autonómiát határok rajzolnak körbe, a kultúrának azonban nincsenek határai. A kultúrához emberek kellenek, sok szabadidő és anyagi támogatás. Egy szlovák ember számára konkrét területek kulturális autonómiája nem a kultúráról, hanem a területi autonómiáról fog szólni.
  • Etnocentrikus gondolkodás. Egy vegyes településen élő szlovák mentálisan nem fogadja el, hogy relatív kisebbségben él, és ezt a nemzetállami jellegű, központosító államhatalomra vagy az államnyelvre való hivatkozással fogja kompenzálni, míg egy relatív vagy abszolút többségben élő szlovmagyar kisebbségi helyzetét nem elfogadva – az amúgy soha nem is létező - egységes magyar nemzet koncepciójára való hovatkozással fogja kompenzálni.

Párbeszéd? Höhö, mégis kivel?

Az MKP és utánpótlássiserehada, a Via Nova számára a többségi társadalommal való párbeszéd kimerül az üres pózokban, gyakorlati politikájuk a 2009-es pártskizma óta etnikai elefántcsonttoronyba zárta és a parlamenten kívülre taszította őket. Csakhogy az érdemi párbeszédet rendszerint alakoskodástól, álkeresztény maszlagok felbüfizésétől és mosolypolitikától mentes vita előzi meg, csak ez az út vezethet ugyanis egy akármilyen autonómia körüli közös hang létrejöttéhez.

A szlovákiai magyar autonómia-tervezetek közül a teljesen reménytelen változatot az MKP szállította. A szlovákiai magyar politikával foglalkozó megélhetési dörgölőzők úgy képzelik az autonómiát, hogy majd ők megbeszélik magukban. Ez még önmagában nem lenne probléma, de a nagyobb gáz az, hogy az elfideszesedett-eljobbikosodott MKP-ban és a köré kiépített álcivil szervezetek berkeiben is így gondolják, magyarul, az utánpótlást biztosító fiatalabb generáció tagjainak gondolkodásában sem érzékelhető paradigmaváltás.

Nyílt vitához és párbeszédhez a Híd autonómia-koncepciójában fedezhető fel potenciál. A polgári vízió és együttműködés koncepciója lehet az alap, amely Szlovákiában hozzásegítheti a demokratikusan, etnikai előítéletektől mentesen gondolkodó, szlovák és szlovmagyar embereket ahhoz a felismeréshez, hogy az országban mindkét közösség tagja egyszerre lehet többség és egy másik nézőpontból bizony kisebbség is. Ha ezt az álláspontot belátja a komáromi magyar ember és a pöstyéni szlovák, akkor alakul itt ki a párbeszéd is.

De hogy az MKP Balsorsistái is értsék: addig etnikai alapú autónómiáról még csak ne is álmodozzatok, amíg az általános politikai közhangulat nem változik meg a magyarság felé, és a többségi társadalmi való világban nem alakul ki az a felismerés, hogy egy helyi kisebbség valósága jogalapot teremtő valóság.

Csakhogy az ehhez vezető út

nem az az MKP és Via Nova-féle etnikai bezárkózásban keresendő, hanem a Híd-féle polgári vízióban, együttműködésben. A két párt közötti koncepcionális különbség megmutatkozott a legutóbbi választási eredményekben is. Az MKP gyakorlatilag feladta az országos jellegű politizálását, a régiókra koncentrál, míg a Híd a szlovák parlamentben jelen lévő országos szlovákiai pártnak számít, elnöke országos népszerűséggel bír. Ebből az is következik, hogy a szlovákiai magyarok országos kisebbség, és nem regionális. Azaz: ha a szlovákiai magyarok feladják a szlovmagyar kisebbség országos jellegét, ennek minden előnyével és hátrányával, akkor képtelenek lesznek kialakítani azt a bizalmi légkört, amelyben egy területi (vagy akármilyen etnikai) autonómia lehetőségét reálisan fel lehetne vetni.

Amíg a Híd koncepciója a magyar közösség egészét integrálja, Szlovákiára, mint történelmi, geopolitikai, mulitkulturális egységre tekint, addig az MKP koncepciója csupán a magyar közösség egy részét mozgósítja, ráadásul úgy, hogy nem akar tudomást venni a társadalmi valóságról, a többségi nemzettel lefolytatandó érdemi vitákról. Ráadásul újabb törésvonalakat hoz létre a szlovmagy közösségen belül is és növelheti a bürokráciát, az „ingyenélő” siserehad létszámát. Mivel egyik koncepció sem valósult meg maradéktalanul, nem lehet megjósolni, melyik lehet a szlovmagyarok számára jobb forgatókönyv. Ugyanakkor azt már most látni lehet, a Híd víziója tökösebb, nagyobb potenciállal rendelkezik, és csak az itt élő embereken múlik, megtöltik-e tartalommal, míg az MKP-s változat eleve öncsonkító és utópisztikus, egy alacsonyan szárnyaló képzelet – merjünk kicsik lenni! – szüleménye.