A várva várt megoldás ?!

Pellegrini, a házelnök aznap büszkén jelentette be ezt, kihangsúlyozva azt is, hogy az ellenzéki  parlamenti politikusok nélkül, az érdekelt felek, mármint az építőipari nagyvállalat, a kisiparos beszállítók, a bankok, az építési vállalkozók szövetsége, valamint a kormány és a parlament vezetése részvételével tárgyalt és megegyezett a 140 milliós tartozások sorsáról.  Igaz ugyan, hogy a Váhostav továbbra is a tartozásának csak az eredetileg beígért 15 %-át fizeti ki, de a bankok, saját garantált részesedésükből „nagyvonalúan“ átengednek még további 3%-ot. Így lesz 18% a kifizethető tartozás összege. A szóban forgó, garanciákkal nem rendelkező, az eredeti szerkezetátalakítási forgatókönyvből kimaradt 60 milliót meg majd feltőkésítik. Láss csodát, a kicsik is tulajdonosai lesznek az óriásvállalatnak!  A biztonság kedvéért, ugyan csak  maximálisan 49% erejéig, nehogy még véletlenül beleszóljanak, alkalmatlankodjanak, netalán belelássanak a cég irányításba, vagy abba, hogy milyen tanácsadónak, "extra szolgáltatóknak" mennyit fizetnek majd ki. Csakis legálisan!  A tőkésítés csak amolyan garanciafélének számít, hogy a hitelezők úgy 5 éven belül találkozzanak majd a pénzükkel - legalábbis reméljük, remélik. .. Ez így idáig, érthető számokon és az adott helyzetben, az üzleti feleken alapuló, a tarthatatlan helyzet kényszere szülte üzleti megoldás, amely bármikor működik, ha az érintettek beleegyeznek.

Ami viszont továbbra is nagy kérdés marad számomra, mi köze ehhez a kormányfőnek és a házelnöknek – az ún. politikusoknak?  A válasz részben a sajtótájékoztató végére maradt, de ugyanúgy az előzményekben is keresendő.  Az egész egyezségre és - mivel jobb hasonlat nem jut az eszembe – perverz módon maga a kormányfő tette fel a koronát akkor, amikor bejelentette: ha esetleg, valakinek gyorsabban kellene a pénz, majd az állam a saját bankján keresztül besegít, a részvényét a kinnlevőség 50%-ért veszi meg készpénzben! Mert ugyebár az üzlet az üzlet, még az álamnak is. Meg mellékesen, jobb esetben az állam az adófizetők pénzén majd csendesen, a fal mellett betársul a haver cégébe, mint kisebbségi tulajdonos és a jövőben sem fogja majd feszegetni a kényelmetlen kérdéseket. Így lehet majd az évi  költségvetési tételeknél is szükség szerint varázsolni...

Ami meg az előzményeket illeti, ne felejtsük, hogy az eredeti, vagyis a legelső Fico féle verzió teljesen más volt.  A már jó ideje rosszul irányított, tartozást tartozásra halmozó Váhostav tulajdonosa elegánsan úgy döntött, megszabadul a tartozásaitól. Csődbe nem vihette a céget, mivel egyszer már ezt megtette. Azon kívül sok, már megnyert, az állam által megrendelt milliós építkezésektől esne így el.  Kihasználva a szerkezetátalakulással kapcsolatos - törvény foghíjasságát, jogi kiskapuit, védelmet kért a hitelezőkkel szemben.  Annak ellenére, hogy a cég aktívumainak az értéke még mindig meghaladta a tartozások nagyságát, magyarul volt fedezet a tartozásokra! A szerkezetátalakítás eredményeként, a bankok garanciáit érvényesítve, teljes mértékben visszakapták volna a pénzüket, tovább finanszírozva a „meggyógyított vállalkozást“ a kis beszállítóknak meg a maradékból 15% jutott volna...Majdnem el is fogadták az ötletet, de az utolsó pillanatban az az ellenzék közvetítésével az érintett beszállítók fellázadtak, öt perccel 12 előtt verve meg a vészharangot. Fico, hogy csitítsa pártja egyik fő mecénása által keltett negatív közhangulatot, nagyvonalúan felajánlotta, hogy az Állami Fejlesztési és Hitelbankon keresztül az adófizetők pénzéből kifizeti a Váhostav tartozásait. És csodálkozott, hogy miért nem tetszik ez a megoldás az ellenzéknek.  Az egy hete húzódó, művileg szított parlamenti vita csak arra kellett, hogy a kormányfő időt nyerjen és megoldást keressen. A rossz és a rosszabb megoldás között kellett választania.  Ideiglenesen fel kellett áldoznia barátja millióit, de azért nyitva hagyta a kiskaput, hogy ha majd minden lecsendesedik, legyen merre kievezni, még ha kicsit hosszadalmasabban is...

Az ügy másik nagy tragédiája: annak ellenére, hogy Szlovákia  politikai rendszerét parlamenti demokráciának nevezzük, a pozsonyi parlament elnöke rövidnadrágos kisfiúként lesi a kormányfő parancsait. Kényelmes  többséggel rendelkező kormányzó párt  képviselői kivétel nélkül marionett bábuként játsszák a rájuk kiosztott szerepüket. Meggyőződésem, hogy többségüknek fogalma sincs arról, hogy nem a párt által hirdetett szociáldemokrata eszméket védik, hanem néhány, a háttérben meghúzódó oligarcha zenéjére táncolnak. Miként talán azt sem tudatosítják, hogy a „nagyfőnök“ diadalmámora ellenére nem sokat segítettek a becsületes beszállítókon, akik a tisztességes munkájukért csak nagy sokára kapják meg megérdemelt pénzüket, és az is majdnem biztos, hogy nem a teljes összeghez jutnak hozzá.