DAC

Amikor a FC DAC labdarúgócsapata kiharcolta az Európa-liga szereplést, és hosszú évek után megvalósította szurkolóik egyik álmát, azt hittük, sínen vagyunk.

Lassan kész az akadémiánk, befejezik stadionunkat, építjük majd a jövő szlovák bajnokcsapatát, és bizony nem létezik DAC-szurkoló, aki ebben nem bízna felhőtlenül. Marco Rossi edzőnk is kibékült sorsával, és ha kicsinyelte is városunkat, úgy tűnt kitölti élő szerződését és a következő idénybe is ő vezeti csatába csapatunkat.

A „Magyar Labdarúgó Szövetség” viszont ezt nem így gondolta, és látva Rossi mester eredményes munkáját (B.Honvéd – Dunaszerdahely), és a magyar fociválogatott vergődését, meglépte azt a lépést, amit már a kulisszák mögött suttogtak az érintettek. Szerződést ajánlottak az olasz edzőnek, akinek mellesleg szívügye a magyar futball és másik hazája Magyarország.

Tehát Marco Rossi azt a Georges Leekenst váltotta, aki az elmúlt 30 évben 24 helyen vállalt munkát mint vezetőedző(!!) Klubtulajdonosunk rábólintott a kérésre, Felvidék meghajolt a döntés előtt, és aki menni akar, arra rá kell adni a kabátot tisztelt olvasó. Közben megszületett a döntés, hogy míg nem találjuk meg Rossi utódját, addig továbbra is ő irányítja csapatunkat, és minden bizonnyal irányításával játszunk majd SZK Dinamo Tbiliszi elleni első Európa-liga mérkőzésünk. Hogy hogyan, azt majd az eredmények eldöntik…

Természetesen azonnal nem könnyű edzőt találni, és megfelelően pótolni azt az edzőt, aki kivezetett bennünket Európa futballszínterére, viszont kapkodni sem kellene, lásd az MLSZ döntéseit, amit az elmúlt években sorra meghoztak. Mellesleg nem hinném, hogy Marco Rossi személyében találták volna meg azt az embert, aki helyreállítja majd a magyar futball tekintélyét.

Mivel edzőt keresünk, a magyar média nem mulasztotta el meglebegtetni, hogy Pintér „Pinyő” Attila napokon belül leülhet a DAC kispadjára. Az a Pintér, aki valaha megfordult csapatunk színeiben, 5 mérkőzésen volt magyar szövetségi kapitány, és legutóbb csak hajszál híja volt, hogy nem esett ki a Puskás Akadémiával, amely csapat egyik legnagyobb költségvetéssel működik a magyar OTP Bank ligában.

A közösségi portálokon reagáló DAC-szurkoló óva int a választástól, viszont emlékezzünk a legutóbbi edzőcserénkre, amit akkor is kétkedve fogadtak a sárga kék hívek, viszont az akkori jó döntést nem kellene elrontani egy rosszal.

Hajrá DAC, hajrá Dunaszerdahely…