Dél-Szlovákia ne legyen mostohagyerek II.

Érsek Árpád | 2017. március 2. - 09:19

Ha gépkocsiba, vagy pedig autóbuszba ülünk,  megtapasztaljuk, milyen rosszak és túlzsúfoltak a közutaink.Főleg a Pozsonyban dolgozó  felső-csallóközi polgár naponta azért háborog,mert  a közlekedési dugók követleztében reggelente csigalassúsággal araszolnak a járművek a fővárosba, kora este pedig ellenkező irányba. . A sároseperjesiek (Prešov) nugyancsak  dühöngnek a városukon dübörgő, hatalmas átmenő forgalom miatt. Tiltakozó akciókat szervezteknemrég  a Csaca környéki, valamint az árvai (Orava) polgármesterek és más polgárok a szinte már elviselhetetlen kamionáradat ellen. Hazánkban sajnos, több hasonló neuralgikus térség létezik,ahol korszerűbb, az eddiginél jóval nagyobb áteresztő kapacitású közutakat kellene építeni, méghozzá minél előbb. Sajnos, az erre a célra felhasználható uniós forrásokat 2020-ig már lekötötték a már megkezdett építkezések finanszírozására. Az állami költségvetésből ugyabcsak jelentős összeg jut erre a célra, ami azonban távolról sem elegendő. Lehetőségünk lenne kedvező feltételekkel kölcsönök felvételére, amelyeket kizárólag a közúti infrastruktúra korszerűsítésére fordíthatnánk, ám a parlamentben elfogadott, úgynevezett adósságfék (az államadósság nem haladhatja meg a GDP, tehát a nemzeti össztermék 55 százalékát) ezt a lépést egyelőre aladályozza A hatályos törvényt köztudottan csak minősített többséggel, vagyis az ellenzék egy részének támogatásával lehetne módosítani, amihez egyelőre nincs meg részükről a politikai akarat.

Mindezek ellenére a közlekedési tárca nem tétlenkedik. Végre megkezdődik az R7-es gyorsforgalmi út első szakaszának (Egyházgellétől Pozsonyig), valamint a D4-es körgyűrű építése, éspedig a magántőke bevonásával, PPP-projekt révén. Naprakész információkról, munkalehetségekről, valamint az alvállalkozó beszállításokról a már működő www.d4r7.sk internetes portálról tájékozódhat minden érdeklődő.

 

A szükséges előkészületek felgyorsítása után szintén ebben az esztendőben indulhatnak a Vágsellyét elkerülő közúttal kapcsolatos munkálatok. Miként Párkányban, a Nánai út felújítása is megkezdődik. Február 20-án hirdettük meg a közbeszerzési pályázatot a Nagymegyer és Medve közötti I/13-mas közút szélesítését és az útburkolat felőjátását magában foglaló dokumentáció elkészítésére.. Ez a projekt a Dunaszerdahely-Nagymegyer-Medve-Komárom közötti, részben az I/63-mas országút korszerűsítését is magában foglalja, miként a határ felől érkező és oda tartó kamionforgalom elterelését is,at eddignél jobb urakon. Megkezdődött annak az útnak építése, amely majd az új Duna-hídra vezet. Fontos a Jókai szülővárosát elkerülő út mielőbbi megépításe is, mert asak igy érhetjük el, hogy a várhatóan nagy átmenő forgalom ne a városon  keresztül haladjon.

Már zajlanak a szükséges  előkészületek az R7-es Egyházgelle és Dunaszerdahely, valamint Komárom, Érsekújvár (innen összekötő utat tervezünk az R1-ssel)  és Nagykürtös közötti szakaszaival kapcsolatban is. A komáromi elkerülő út tervezés a hatástanilmány elkészülése ztán idén elkezdódik. Ezt követően várhatóan április végén írjuk ki a közbeszerzési pályázatokat. Folytatódnak az előkészületek az R2-es gyorsforgalmi út Zólyom és Kassa közötti szakaszain is.Idén kiírjuk a közbeszerzési pályázatot a Mýtna és Lovinobaňa közötti részre, valamil Jassa, Saca és Košické Olšany térségére. Jó ütemben haladnak. a Rozsnyó és Szádalmás között, a Szoroskő alatt  alagúton át vezető gyorsforgalmi út előkészületei. Közbeszerzési pályázaton választottul ki a legjobb ajánlatot tevő társaságot, amellyel már előzetes szerződést kötöttünk. A rényleges munlálatok az ütemtervnek megfelelően 2019-ben kezdődnek és a tervek szerint öt évig tartanak majd. Jó hírként számolhatok be arról is, hogy az elmúlt hónapban először találkoztak az Ipolyságot Zólyommal összekötö, R3-mas gyorsforgalmi út érintett polgármesterei és szakemnerei. Első lépésként a Natura 2000 elveinek megfelelően a tervezett nyomvonal környezeti hatásait vizsgálják meg.Döntés született a Korponát (Krupina) elkerülő út megépítéséről is.

Tisztelt olvasóim nyilván úgy gondolják, hogy túl sokáig tartanak az adminisztratív és egyéb előkészületek. Sajnos, a törvényes előírásokat semmiképpen sem kerülhetjük meg, de törekszünk a rugalmasabb ügyintézésre, hogy ha lesznek újra további uniós és költségvetési források, talán magántőke is rendelkezésünkre áll majd, akkor semmi sem gátolha meg DélSzlovákiában sem a további útépítések haladéktalan megkezdését.

E hét végén az iskolabuszok indításával  kísérleti programról számolok be.