Egy elmaradt gazdatüntetés margójára

Soóky Péter | 2018. február 24. - 09:22
Szlovákiai mezőgazdász körökben a napokban úton-útfélen belebotlott az ember egy, a fővárosban szerveződő demonstráció tervébe, ami odáig jutott, hogy már a buszokat is megszervezték az illetékesek.

Hat nappal a demonstráció kitűzött dátuma előtt érkezett a hír: a megmozdulás elmarad. Punktum. Tájékoztatást a következő napra ígértek, gondolták, egy nap alatt csak összehoznak valami mondvacsinált hivatalos indokot. Nyugodtan hátradőlhetnek, nem lesz a fővárosban felbolydulás, nem kell a miniszter asszonynak nyilatkoznia, hogy mit baszarintottak el, nem lesz kellemetlen senkinek.

De mi ellen tüntetett volna a szlovák gazda, mitől nyílt ki (épp most) a bicska a zsebében?

Nos, erre az egyszerű kérdésre a válasz korántsem kézenfekvő: nem amiatt (a mérhetetlen mennyiségű adminisztratív munka és a sebtében összedobott, balfasz törvények miatt) mentek volna az utcára a gazdák, ami a napi munkájukban ellehetetleníti őket, hanem egy sokkal kézzelfoghatóbb, több pontból álló követeléscsomaggal álltak volna ki az utcára demonstrálni, aminek a lényege: még több pénzt!

Mindezt állami támogatás, aszályos évekre létrehozott kártérítési alap, olcsóbb üzemanyag, kedvezményes hitelek formájában.

Nesze neked!

Na, de mi ezekkel a követelésekkel a probléma?

Az, hogy nem ezek a mai szlovákiai mezőgazdász (fő)problémái, ráadásul visszásan is hangzanak, fordítva is elsülhet a dolog, könnyen előfordulhat, hogy erre úgy reagál a – helyzetet nem igazán tisztán látó – közvélemény, hogy: „ezek már megint még több pénzt akarnak!” És valahol talán még jogos is lenne a felvetés.

A hazai mezőgazdaságban (is) az egyik legégetőbb probléma ugyanis, hogy a törvényhozó testületben teljes mértékben inkompetens, a napi gyakorlattól fényévekre elhelyezkedő bábfigurák ücsörögnek, akik olyan törvényeket és előírásokat alkotnak akarva-akaratlanul, amelyek ellehetetlenítik a mezőgazdaság napi menetét.

Ennek köszönhető, hogy téli időszakban egy gazda ma már nem a vetőmagok katalógusát bújja, hanem a különböző törvénymódosításokat. Nem azt kérdezi a másik termelőtől, hogy „Te is csökkented a napraforgó területed?”, hanem azt, hogy „Te is a tizenkettedik paragrafus pontjával oldod meg a pótföldek javát?”.

Félreértés ne essék, nem a szigorú előírások és szabályrendszerek meglétével van baj, hanem hogy az állam és az érdekszervezetek (kamarák) nem nyújtanak kellő segítséget az adminisztráció útvesztőjében elvesző gazdálkodóknak.

Nem olcsóbb üzemanyag kell, hanem segítő rendszerek létrehozása (akár falugazda formájában), amelyek felkészítik és segítik a gazdát a digitális nyilvántartásban;  nem kártérítési alap kell a száraz évekre, hanem aszályos években az öntözés támogatása; nem törvénymódosítások kellenek, hanem a földrendezések országos szintű befejezése.

A földrendezések után megszűnnének a pótföld-rendszer sajátosságaként fellépő örökös – néha tettlegességig fajuló – viták, és a soha véget nem érő bírósági eljárások, megszűnne a bizonytalanság, és ez az, amit ma egy gazda mindennél jobban kíván.