Elfogtam egy levelet… a szlovákiai magyar közművelődésről

Rigó Konrád | 2019. december 18. - 18:00
Nem tudom, hányan emlékeznek még az évtizedeken át méltán híres Heti Hetes műsorra, amely annyi jó percet szerzett mindannyiunknak. Politikán annyit soha nem nevettünk azóta sem. Az az időszak volt, amikor valóban a humor nagyágyúi kommentelték az előző hét történéseit könnyed, ironikus, helyenként cinikus humorral. Az embernek szinte nem is kellett a híradásokat figyelnie, elég volt vasárnap este 10 órakor a tévé elé telepedni, és hétfőn már jól informált bennfentesként sziporkázhatott a kölcsönvett poénokkal a munkahelyén. Nekem mégis a kedvencem Kern András “elfogtam egy levelet” című kis betétei voltak. Egyrészt mindig nagyon humoros volt, másrészt, mert sebészi pontossággal vágott a húsba, és ért ideget. És így lett egy-egy levélből pontos helyzetelemzés, mondhatnánk korrajz, ami a mulattatás mellett el is gondolkodtatta a nézőket.

Meg sem próbálom megidézni, vagy magamat Kern Andráshoz mérni, így nem írok egy képzeletbeli levelet. Viszont most én is kicsit kölcsön veszem ezt a modellt, hogy egy komoly dologról szóljak. De lehetőleg ne szomorúan és ne is ironikusan tegyem ezt. Úgy is mondhatnám, hogy elfogtam egy levelet, ami ebben az esetben éppen az én levelem. Ugyanis írtam egyet, írtunk egyet. A közművelődésről és annak jövőjéről. Arról a tevékenységről, ami évtizedekkel ezelőtt majdnem minden faluban és városban az alapját képezte a kulturális életnek. Amatőr színjátszás, énekkar, kulturális ünnepségek, helyi fesztiválok – ez mind ide tartozott, és ez mind jó volt. És mindezt anno Csehszlovákiában a Csemadok, mint kulturális és társadalmi bázisszervezet oldotta. Aztán jött a változás. 1996-ban a Csemadokot elvágták az állandó állami támogatástól. Pedig, ahogy azt megelőzően, továbbra is a kultúránk iránt elkötelezett emberek álltak készen és tettek meg mindent ennek érdekében, legtöbbször erőn felül teljesítve. 

Meggyőződésem, hogy a 21. században is szükség van egy olyan állandó dotációval rendelkező kulturális intézményre, amely igyekszik becsempészni kicsiknek és nagyoknak az életébe a magyar kultúrát Szlovákiában.

Lehetséges, hogy nem ugyanazon a módon mint 30 évvel ezelőtt, hanem a kor igényeihez igazítva, de biztosan nem válna kárunkra, ha minden városban és községben lennének emberek, akik megpróbálnak bennünket kiszakítani a mindennapokból. És ezt nemcsak pusztán elhivatottságból, hanem pénzt is felhasználva erre a célra. Előrelátható, biztos összeget.

És igen, el kell mondani azt is, hogy 1996 óta többször volt kormányon szlovákiai magyarokat képviselő párt, és egyik sem oldotta meg ezt a kérdést. Ám az elmúlt négy évben két kimondottan fontos dolog mégis történt. A parlament elfogadta a Kisebbségi Kulturális Alap törvényét és ezzel igazolta, hogy

mi képesek vagyunk a kisebbségek számára is törvényi garanciákat biztosítani.

A másik pedig az, hogy az idén a kormány elfogadta a Regionális és nemzeti kisebbségi kultúrák fejlesztésére irányuló koncepciót, ami előrevetíti többek közt egy olyan új intézmény létrehozását is, amiről itt írok. 

Na, erről írtam levelet, és szólítottuk meg a szlovákiai magyar kultúrában dolgozókat, és elsősorban a leginkább érintetteket – a csemadokosokat. És ezért írtam ezt a pár sort is, hiszen egy új törvény megalkotásakor alappillérekre van szükség. Így nagy örömmel várjuk mindenki hozzászólását és javaslatát ehhez, hiszen a kultúra, a közművelődés mindannyiunk ügye, nemtől, életkortól, vallástól és pártállástól függetlenül.

Az elmúlt évek azt igazolják, hogy képesek vagyunk változtatni a változtathatatlannak hitt dolgokon. Mert a legkomolyabban gondoljuk azt, és igazán fontos számunkra, hogy szlovákiaiak vagyunk és magyarok.

Tehát elfogtam egy levelet, az én levelem volt az. Ez a levél nem olyan vicces vagy ironikus, mint Kerné, de a célja ugyanaz: gondolkodjunk el, hogy lehet más, hogy lehet jobb a jövőnk.