"Ezek"

antalagi | 2020. október 7. - 14:32

 

Nézem a napi sajtótájékoztató-kényszert… Mondjuk, a kényszer nem az én oldalamon jelenik meg, de egy ideje már akkor is szólnak hozzánk, ha nincs is mondanivaló. A kultuszminiszter asszony sajtójának a végén egy riporter rákérdezett a közelgő tüntetésre. „Ezeket” az embereket említett a művészeti és kreatív iparból. Tette ezt megvető kuncogó hangsúllyal, amire a miniszter asszony azt válaszolta, hogy hát ő jegyzi a frusztrációikat, de értse meg mindenki, hogy ők a minisztériumban güriznek. Tud „valamilyen” művésztüntetésről.

Felháborító! A kérdés is és a válasz is. Nyilvánvalóvá teszi, hogy ez neki semennyire sem fontos, semennyire sem tud kiállni azokért, akiket képvisel. Pedig nem újkeletű helyzet. Márciustól ebben az üzemmódban mozog a művészvilág. „Ezek” az emberek azóta nem tudnak alkotni.  Igaz, a nyáron a kicsit munkába álltak vakációként. Majd egyik napról a másikra mentőháló nélkül megint megélhetés nélkül maradtak. Október elején, de csakis a zúgolódások és a lehetséges sztrájk miatt kell kitalálni egy kérdőívet? Egy jegyzéket a művészekről, akik közül sokan azóta már elvesztették a maradék megtakarításaikat is és a hitüket, reményüket, akik már éppen munkába álltak, mint sofőrök, árukiadók, pincérek?! Szánalmas próbálkozás.

Hogyan határozta meg a hatalom, hogy mik azok az ágazatok, amik „termelnek”? Mi a termelés? Vagy mindez szándékos?  A művészek nem tudnak próbálni, a sportolók nem tudnak edzeni. Kell-e naponta tennie a fodrásznak ahhoz, hogy benne maradjon a kezében a mozdulat? Kell-e edzésben maradnia egy focistának ahhoz, hogy gólt tudjon rúgni? El tudja-e tenni a teniszütőjét a teniszező? Kell-e gyakorolnia egy brácsaművésznek naponta, ha fel akar menni a színpadra? Függ-e a teljesítménye a gyakorlástól? Igen, mindegyikőjüknek naponta gyakorolnia kell a szakmáját, mert gyakorlás nélkül nincs művészeti élmény sem.  A munkát a színfalak mögött végzik el, az élményt pedig a színpadon adják át.

Mi alapján határozta meg a hatalom a prioritásokat? Kit szolgál azzal, hogy azt mondja, mehetsz a plázába, de templomba, színházba, stadionba nem. Ha el tudom dönteni, elmegyek- shoppingolni, meglehet, azt is el tudnám dönteni, részt vennék-e egy színházi előadáson.

Ha egy sportoló nem tudja megmutatni, miért küzd naponta az edzőszőnyegén, a pályán, a győztes könnyei mögött mennyi szenvedés és lemondás és elszántság és küzdeni akarás van, honnan tudná, hol keresse a mintát az a gyerek, aki még csak ismerkedik az élettel, és keres, kutat, példaképet választana magának?! Vajon miért fakadunk sírva, amikor meghallunk egy gyönyörű zongoraszólamot, vagy amikor egy énekhang egészen a lelkünkig hatol? Mert a művészet összeköt Istennel, lehozza a csodát, és beleteszi a szívünkbe. Ha egy művész nem fejezheti ki az alkotó energiáit, nem teljesíti a feladatát. Az a feladata, hogy gondolatokat, érzéseket közvetítsen. Egy külső színtérre tegye oda nekünk a saját nyomorúságunkat, hogy kívülről legyünk képesek látni az élethelyzeteinket. Morális, emberi kérdéseinkre mutatnak válaszokat, lehetőségeket, és ezáltal mi is fejlődünk, közelebb kerülhetünk a megértéshez, ami kihatással lesz a következő cselekedeteinkre. Magával ragadva tovább görgeti magát a jelenség szereplőről szereplőre, amit úgy hívunk, társadalom, közösség, kapcsolódások, kölcsönhatások. Ha ez megszűnik, ösztönlényekké leszünk. Akik esznek, isznak, szaporodnak, ürítenek. Semmi egyebet nem vesz el tőlünk a hatalom, csak azt, ami megkülönböztet minket az ösztönlényektől. A felemelkedés, a tudatosság gyakorlásának a lehetőségét.

 

Egyben viszont igaza van a hatalomnak. Rajtunk múlik. Teljes szívemmel kiállok a művészeink, sportolóink mellett és kérem, követelem, hogy kezeljék ezeket az ágazatokat is egyenértékű munkaként. Milyen borzasztó még a kijelentés is, hogy eljutottunk oda, hogy ilyenért kelljen harcolni. Szégyelljék magukat!

Szeretettel

ági