Ezért szavazok Čaputovára

Gál Zsolt | 2019. március 11. - 00:05
Az, hogy három-négy dologban nem értek egyet valakivel, nem akadályozhat meg abban, hogy őt támogassam azokkal szemben, akikkel szinte semmiben sem értek egyet.

A helyzet elég egyszerű, három esélyes jelölt maradt versenyben az elnökválasztásokon: Zuzana Čaputová, Štefan Harabin és Maroš Šefčovič. Az első a Tisztességes Szlovákia jelöltje, a másik kettő Mečiar és Fico maffiaállamának a jeles képviselői és kiszolgálói, rendszerük nagy haszonélvezői, volt kommunisták, akik most függetlenként és a keresztény erkölcs bajnokaiként tündökölnek. Harabin úgy hitette el híveivel, hogy ő legfőbb rendszerkritikus jelölt Szlovákiában, hogy korábban igazságügyminiszter volt, majd a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Eközben sorozatosan megszegte a szabályokat a törvényeket és a jó erkölcsöt és állandó háborúban állt a bírók és a politika jobbik felével. Eközben hatalmas pénzeket zsebelt be bére mellett különböző kártérítési, rágalmazási perekből. Közismert, hogy létezik egy 2008-ban nyilvánosságra került hangfelvétel még 1994-ből, amelyen Baki Sadikivel folytat baráti csevegést – Sadikit 2013-ban 22 év börtönre ítéltek kábítószeres bűncselekményekért.  A sötét oldalon Harabin ezzel hagyományt alapozott meg, vezető politikusok drogbárókkal, bűnözőkkel cseverésznek… Šefčovič úgy lett karrierdiplomata majd uniós biztos, hogy az MGIMO (Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézete) elit kommunista diplomataképzőn tanult (1985-1990), ami egyben nemzetbiztonsági kockázat, mert az elitegyetem KGB-s toborzóirodaként is működött.

Ezekkel a gerinctelen alakokkal kapcsolatban semmilyen illúzióim sincsenek, Šefčovič mindenben kiszolgálná a Smert és személyesen Ficot (akit kinevezne az Alkotmánybíróság elnökének), miközben államfőként még nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, Harabin pedig még ennél is rosszabb, az elnöksége folyamatos konfliktusokkal lenne tele, és szembe menne minden elvvel meg értékkel, amit én vallok és tisztelek.

Velük szemben Čaputová mindig is a jó oldalon állt, ha kellett a kisemberek oldalán a hatalmasok ellen. Például a bazini szeméttároló ügyében, ahol a Smer embereivel és Kočnerrel szemben ügyvédként több mint egy évtizedes harcot folytatott, amit 2013-ban siker koronázott: a Legfelsőbb Bíróság akkor megsemmisítette a szeméttárolóra kiadott korábbi engedélyt. Nagy szerepe volt abban, hogy a Via Iuris civil szervezetben petíciót indítottak a mečiari amnesztiák eltörléséért és végül sikerrel jártak, akkora nyomást sikerült kifejteni, hogy a parlament megszavazta az amnesztiák eltörlését. Röviden, nem szeretem a pátoszt, de itt teljesen egyértelműen a jó és a rossz küzdelméről van szó.

Mondom ezt mindannak ellenére, hogy nem értek mindenben egyet Čaputovával. A pártot, amelynek alelnöke, túlságosan baloldalinak tartom, és mindig is elleneztem az egyneműek házasságát, vagy, hogy az ilyen párok gyerekeket fogadjanak örökbe. Még most is úgy gondolom, hogy az általam korábban támogatott Robert Mistrík nagyobb eséllyel rendelkezett volna a második fordulóban. Csakhogy ez mind jelentéktelen dolog. Az, hogy három-négy dologban nem értek egyet valakivel, nem akadályozhat meg abban, hogy őt támogassam azokkal szemben, akikkel szinte semmiben sem értek egyet. Ráadásul, pont az etikai kérdésekben, mint melegházasság, gyerekek örökbe fogadása, a köztársasági elnök nem hozhat döntést. Ilyet a parlament tehet meg (arra meg mérget lehet venni, hogy jó hosszú ideig ez biztosan nem fog megtörténni). Čaputová ezekben a kérdésekben – ahol nincs döntési jogköre – csak őszintén elmondta a véleményét. És ezt nagyra becsülöm, akkor is, ha nem értek vele egyet. Mert ez sokkal jobb, mintha hárított vagy szemforgatva számítóan hazudott volna. Šefčovič ugye nem nyilatkozik arról, hogy kinevezné-e Ficót alkotmánybírónak, Harabin meg állandóan hazudozik. Ahol viszont fontos az elnök személye – például, hogy kit nevez ki bíróknak, főügyésznek, satöbbi, ott az eddigi tapasztalatok alapján biztos lehetek benne, hogy a helyén lesz Čaputová esze és szíve. Akárcsak a jogállam, a demokrácia, az emberi jogok, az euroatlanti elkötelezettségünk védelmezése tekintetében. Ráadásul pártunkban, a Magyar Fórumban egyik legfőbb célunk a generációváltás a politikában. Nos ennek ki felel meg inkább, Čaputová vagy a két ex-kommunista hatalmasság?

A szerző a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Magyar Fórum előkészítő bizottságának tagja