Felhívás keringőre

antalagi | 2018. november 3. - 09:58
Tele van a város szebbnél szebb óriásplakátokkal: a „változást” hirdetik, és azt hogy „Szerdahely többet érdemel”. Igen, ennél mindenképpen többet! Dunaszerdahely megérdemli, hogy a város első embere - akinek bizalmat szavaznak a polgárok – „tisztességgel és becsülettel” tegye a dolgát, ne csak hirdesse azt!

Ha a városban járok, olykor attól tartok, hogy szégyenükben lemásznak a betűk a plakátokról és önálló életre kelnek a körforgalomban, meglökdösik a kocsikat, belekötnek a járókelőkbe, meg ilyenek.

Mert nagyon sokat hallunk a szolgálatról, meg az alázatról. Ám jó lenne, ha valóban tisztában lenne a fogalmakkal, amikor ezekkel dobálózik egy-egy szereplő. Egy jó polgármester az igazságosság égisze alatt a törvényességet szolgálja, méltányosságot és mértéktartást gyakorol. Ezáltal megteremti azt a biztonságos hátteret, amelynek védelmében az emberek nyugodtan, békében élhetnek, miközben nem kell azzal foglalkozniuk, hogy ki is ül az a piramis tetején: a polgármesteri székben. A polgármesternek és a csapatának ugyanakkor felkészültnek, szakavatottnak és hozzáértőnek kell lennie, hogy az adott pillanatban a város érdekében jól tudjanak dönteni.

A mostani kampányban öt jelölt vetélkedik, s abból négy a változás mellett érvel. De a változás érdekében a változásnak most kell megtörténnie! Még a választások előtt! Az egyes polgármester-jelölteknek tudatosítaniuk kell, hogy egységesíteni kell az erőiket: a hasonló igehirdetésük eredményeként egyazon jelölt mögé kell felsorakozni. Félre kell tenni az egyéni érdekeiket! Ha ez nem történik meg, nincs esély az áhított változásra, mert szétforgácsolódnak a szavazatok. A jelenlegi polgármesternek kedvez a sokszámú jelölt. És ezt a jelenséget már ismerjük 2009-ből, 2010-ből és 2014-ből is. A leadott szavazatok ugyan a változásnak szóltak, de elpocsékolódnak. Ilyen esetben semmi nem lesz belőlük, mintsem egy statisztikai adat, pedig, ha összeszámoljuk, bőven több, mint amennyi elég lenne a változáshoz.

Elszomorít a tény, hogy egyesek dühből, anyagi vagy akár hiúsági motivációktól hajtva pozícionálják magukat. Mint aki az óvodában kitalálta, hogy polgármester szeretne lenni, mert az valami miatt mutatós. Csak azért mert egy óriási hirdetési felületen megjelenik valaki, attól még nem lesz Valaki! A polgármester-választás nem szépségverseny! Nem lesz senki második udvarhölgy csak azért, mert így álmodta meg. Az egy másik buli! Mert a kampányt nem 3 héttel a választások előtt kezdődik, hanem egy nappal a választások után!

Mellé álltam Horváth Zoltánnak. Egyrészt, mert alkalmasnak, felkészültnek tartom a tisztségre. Ám elsősorban önmagam miatt, mert kutya kötelességem így tenni, ha felelős polgára vagyok a városomnak. Bevállalva azt is, hogy ezzel akár el is veszíthetek pár szavazatot. Nem érdekel. Fontosabb a hitem és a meggyőződésem, hogy meg kell tennem mindent, ami tőlem telik, és akkor nyugodt lelkiismerettel szembesülök az eredménnyel. Tudok veszíteni, higgyétek el. Amit nehezen viselek, az a felesleges erőfeszítés, a hiábavaló igyekezet, az elpocsékolt befektetett energia.

Kedves Herceg Andrea, Dakó Sándor, Hakszer Roland!

Ugye tisztában vagytok azzal, hogyha továbbra is ragaszkodtok az elképzeléseitekhez, a cinkosai lesztek a jelenlegi polgármesternek, és neki gyűjtitek a szavazatokat? Minden rátok leadott szavazattal távolabb kerülünk az általatok is óhajtott változástól.

A tét nagy, és az alkalom vissza nem hozható! Nagyon szépen megkérlek Benneteket, nézzetek magatokba és lépjetek vissza! Egy hiúságból megtett lépés mellett büszkeségből nem kell kitartani. Ne várjatok ajánlatokra, fizetős posztokra, bársonyszékes ígéretekre! Amikor a jellem önmagáért beszél, higgyétek el, hogy a környezet észreveszi a képességet, a készséget, és ezzel együtt az ajánlat, a feladat is megérkezik. Felkínálkozik, felkínálják, mert egyértelművé válik a rátermettségetek. Én kívánom Nektek, hogy ez elérkezzen.

Tegyétek meg a szükséges első lépést a változásért! Higgyétek el, így, ezzel a nagyvonalú döntésetekkel sokkal több lájkot kaptok majd, mint amennyit valaha is kaptatok. Méltán megbecsült emberei lesztek ennek a közösségnek. És ezzel kaphatjátok meg Ti is az esélyt! A változásra, a jobbra, az elégedetlenségetek orvoslására.

Ugyanakkor megígérem mindenkinek, amint azt tapasztalom, hogy az értékrendemnek nem megfelelő lépések történnek, döntések születnek, én leszek az első, aki fellép ellenük. Résen leszek, bátran és éberen, ahogy eddig is 

Szeretettel,

ági