Felvidéki lakodalmas

Jobbközép | 2019. március 7. - 15:37

Hallgatom es nem értem pedig magyarul mondja, olvassa: visszalép, nem ígér cselekszik, értünk stb…, később látom az üres széket a közszolgálati televízió stúdiójában és összeál a kép megértem... Most nem illik támadni, megmérettetett, “dalolva” hozta a másfél százalékot ebben ennyi volt, vége...

Még aznap érkezik a felmentő sereg

“Menyhárt József jelöltsége megtette azt, amit célul kitűzött. Megmutatta, hogy itt vagyunk és ÉRTÜNK.” majd másnap az érintett is magyarázza “Demokratikus és dinamikus (!!!) lépés ami előremutató a 2020-as választásokra. “

Eszembe jutnak az MKP országos kongresszusai OT-k, járási konferenciák, közfelkiáltással meghozott döntései, teljes egyetértés, vastapsok .... ”a vőfély mulattat a násznép meg tapsol, ilyenkor nem illik ünneprontónak lenni.”

Ez az önámítás útja a kritikai látásmód, konfrontációk és fékek teljes hiánya, ahol az egyéni érdekek már régen felül írják a közösség érdekeit, és a sorozatos kudarcokat sikerként tálalják itthon és külföldön (otthon) is. Ebben a belterjes-zárt közegben megszületett a politikailag értelmezhetetlen szlogen az “MKP több mint párt.  “És talán ennek okán az elnök Úr úgy érezte megteheti, hogy az első valós megmérettetésen “ahol már nem lehet dalban elmondani” cserbenhagyja választóit. A magyar közvélemény helyett inkább a szlovák politika egyszerű szereplőjével egyeztet, majd felajánlotta a “zászlót” egy szlovák jelöltnek.

A legjobb vőfélynek is tudnia kell, hogy mindig eljön a holnap a tisztánlátás pillanata, és az õ megbízása ezzel véget ért....

Szabó Gergely

 

A szerző a Magyar Fórum előkészítő bizottságának tagja.