Magyar pride

A Hid-MKP helycserés "támadással" a szlovákiai magyarság történetében egy új szakasz kezdődött. Jött is rögvest a választások után egyrészt az “asszimilálódó szlovákiai magyar” kórus, amelyből a legminőségibbet kétségkivül a mandiner blog hozta. A másik oldal talán kevésbé ütősen (ti. nemzethalál nélkül) próbálta elmagyarázni, hogy a  szlovákok beemelése a kisebbségi buliba nem szükségszerűen jelent beolvasztást, csupán politikai realitást. Témánkat illetően továbbá lehet válogatni az entellektüel Szigeti-vélemény, illetve a prózaibb Új Szó között is. 

Társadalmi igény

Vágjunk a közepébe: nem kell sem a magyar, sem a szlovák államtól várni helyzetünk rendezését, saját kezünkbe kellene vennünk dolgainkat.  Megoldható ez önerőből, ha van hozzá politikai akarat és közösségünknek az a bizonyos összetartó ereje. A szlovákiai magyar politikai földrengés azonban inkább arra utal, hogy nem csupán a gazdasági erő, hanem mára már a közösségi akarat is hiánycikk. Sőt, maga az igény az, ami talán a legjobban  hiányzik.

Két fontos epizód röpke vizsgálatából  - az 1994-es komáromi nagygyűlés, illetve az 2001-ben végrehajtott közigazgatási reform – talán mérhető ez a közösségi igény, illetve akarat. Az első inkább tiltakozásnak készült (Duray műhelyében), és  megvolt a maga belső politikai ellenzéke a szlovákiai magyar pártok körében. A másodiknál az akkori csúcsintézmény, az MKP, feladta a közösségi érdekek képviseletét  egyéni (de a tagsága, bürokratái) érdekért cserébe (az MKP kormányon maradt). 

Ebből egyrészt az következik, hogy közösségi igényünk kimerül a “nagypolitika” puszta követésében. Néha pár kibic beleszól (lásd e cikket), ám az intézmények teszik a dolgukat úgy, ahogy az pártpolitika könyvében vagyon megirva.  Másrészt pedig a mi “nagypolitikánk” pontos leképzése annak a folyamatnal, ami helyi szinten az egész szlovákiai magyarságban folyik – az egyéni érdekek követése, de nem ám kemény munkával, hanem “sefttel”, meg lenyúlással. Annyit teszünk zsebre, hogy a közösbe vajmi kevés jut. Amikor valaki feljebb kerül, akkor hasonlóképpen folytatja. Számos intézményes példa mutatja ezt a Selye Kollágiumtól  az Egyetemig, hogy csak egy példát, az oktatást vesszük.  

A politikai elitnek igy nem érdeke, hogy valamiféle programmal szórakoztassa a (kisebbségi) nagyérdeműt. Sőt, a nagyérdeműnek erre igénye sincs, ergo nincs társadalmi igény sem. Vagyis ami a “nagypolitikában zajlik az valóban csak a jéghegy csúcsa. Igy esett, hogy annó az MKP  “lenyúlhatta” az egész kisebbséget. Aztán jött a választásokon  a Hid, vagy MKP dillema. Ezen logikai vonal mentén  aztán jött a politikai átrendeződés, ami bár hirtelen csapott be, de az előzmények természetes következményeként értékelhetjük. Ám csupán bevenni a szlovákokat a kisebbségi buliba  azonban ugyanúgy nem megoldás, mint a zsigeri MKP politizálás, amennyiben nincsenek tisztázva a lehetséges megoldások a közösségen belül.  Magyarán, ki kell találnunk magukat azután, hogy Szlovákiát 2004-ben sikerült az Európa Unióba bekormányozni. 

Szlovmagy roadmap 

Márpedig az "útitervünk" nincs, és nem is igen volt letisztázva, céltalanul bóklászunk a rengetegben. Ezt példázza az is, ahogyan a kisebbségi intézményrendszer, illetve annak támogatása működik idestova húsz éve. Ez a blog a kezdetektől rendszeresen a szlovákiai magyar pluralizmus mellett tette le a voksát. Az ehhez szükséges függetlenül gondolkodó, alkotó és működő  intézményrendszer azonban (még) nincs. Jó magyar(országi), de szlovákiai szokás szerint a pártpolitikai elitnek van mindenki, aki él és mozog alárdendelve.  Ez kisebbségi viszonylatban egypártrendszert jelent. Ismert az eredmény:  az a fiatal generáció aki tudna, ebben a rendszerben nemigen akar bekapcsolódni. Az aki esetleg akarna, azt nemigen hagyják, vagy nemigen tud.

A "hogyan találjuk ki a szlovákiai magyarságot" játékban ez a blog négy tényezőt ajánl figyelembe venni és próbál nagyon röviden körüljárni: a közösségünk kapacitását, a szlovák többséghez fűzödö viszonyt, az anyaország politikáját, gazdasági helyzetét, illetve az európai viszonyokat.  Még egyszer leszögezem: nem arról van szó, hogy kényszerű választás lenne: Hid vagy MKP.  Sőt még csak arról sem, hogy a szlovákokkal az oldalunkon meneteljünk tovább, vagy nélkülük. Arrról van szó, hogy fogalmazzuk meg, mit akarunk és gondoljuk át, azt hogyan érhetjük azt el. Vegyük magunkat komolyan, ha azt akarjuk, hogy mások is komolyan vegyenek bennünket.  Legalább egy roadmap-ünk legyen.

Közösségi kapacitás

Kezdetnek dobálózzunk számokkal. Ime kettő, amelyek a közösségi kapacitás szempontjából fontosak:

1) Emberi errőforrás: az MKP és a Hid voksgyűjtő összteljesitménye is elmaradt a 2002-ben az MKP-ra leadott 320 ezer szavazattól. Ez politikailag fonódik össze a magyarok fogyásának statisztikai tényével, hiszen a Hid szavazói részben szlovákok voltak.

2) Gazdaság: az MKP azokban a régiókban nyert, ahol a magyarországi gazdaságnak még jelentős hatása van a közösség életére (Párkány, Nagykürtös és Tőketerebes). Bár Komáromból sokan járnak át nokiázni, vagy Dunaszerdahelyről audizni,  a magyar gazdaság vonzóereje, illetve hatása a magyar kisebbség politikai gondolkodására érezhetően csökkent.

3) Menedzsment: van viszont helyi illetőségű és jelentőségű gazdaság, azonban erős az egyéni érdek, és meglepően kevés – elsősorban egy nyugati számára – a közösségi.  Ne legyünk naivak, természetesen nem szlovákiai magyar probléma az, hogy “mindenki lop”, de mennyit hagyni a közösben, illetve mire forditani mind a közös kasszát, de akár az egyéni vagyont menedzsment, illetve hozzáállás kérdése.  Bizonyos politikában és ugyanakkor a gazdaságban is érdekelt személyek esetében azért felmerül a kérdés – vajon hol van a határ? És különben is, mi motiválja őket, hogy a politikai funkcióban is egyéni érdeket helyezzenek elétőrbe? Talán majd a következő generáció, mint Amerikában a Rockefellerrek?

Ezen tények a szlovákiai magyarság közösséget alkotó kapacitásáról adnak számot. Nemcsak fizikai, hanem közösségi értelemben is fogy a magyarság. A 2010-es választások ennek értelmében rendezték át a politikai palettát. Politikai érdekképviseletben ma a Hid képviseli a realitást. Az MKP nem kizárólag a rendkivül konzervativ kinézetű kampánya miatt tűnt anakronisztikusnak, hanem a kirekesztő stilusa miatt (aki magyar, az MKP-ra szavaz).  A szlovákiai magyar nem érez sem erőt, sem akaratot az “ellenáláshoz”. Magával törődik elsősorban.  Ez nem a magyar tudat feladását jelenti, mint ahogyan ezt számosan irják, de számot ad a közösségi felelősség vállalásáról. Felvidék nem Erdély, nincs regionális identitása. Nálunk viszont viszonylag egy tömbben él a magyarság, meglehetősen erős városi poziciókkal, ehhez a miliőhöz viszont vajmi nehezen paszintható vidéki, agrár (etnikai értelemben) perem magyarság. Ám a jelenlegi közösségi igény és kapacitás miatt, illetve más egyéb trendek miatt  a szimpla protestálás nem menő. Politikai állásfoglalás ez, nem pedig etnikai.  Érdekvédelmet gyakorolni igenis kell, de a repertoár sokkal szélesebb és igényesebb annál, mint amit az MKP az elmúlt években bemutatott.

Annyi bizonyos, hogy a Hid győzelme, legalábbis rövid távon csökkenti a radikális politizálás mozgásterét. Ez korántsem jelenti, hogy az MKP radikális elemmé vált volna, ám először a szlovák többségtől, később pedig a szlovákiai magyarság egy részétől izolálta magát, ezzel boritékolva vereségét. A jelenlegi helyzetben azonban kizárólag a Hid politikai konkurenciájaként kapaszkodhat vissza. Bár radikális hangok, elsősorban a magyarországi politikai fejlemények hatására, érezhetőek, ám ezeknek vajmi kevés esélyük van a politikai realizációra Szlovákiában. Ezt kéne tudomásul venni az MKP háza táján. Annál inkább fontos odafigyelni a lehetséges szélsőséges kitörések megelőzésére – mind szlovák, mind a magyar oldalról.

Többfrontos “játék”

A szlovákiai magyar elitre nem kisebb feladat vár, mint csökkenő kapacitás tudatában egy többfrontos stratégiával előrukkolni, amely a közösségi fejlesztést tűzi ki célként, úgy, hogy megpróbálja meggyőzni a szlovák többséget a kisebbségi igények jogosságáról, párbeszédet folytat az anyaországgal (tulajdonképpen ugyanerről) és minderről hatékonyan informálja Európát.

Kapacitás koncentrálása: mindez lehetséges ha egy stratégia köré sikerül koncetrálni és mozgósitani a lehető legtöbb erő-és pénzügyi forrást. Nem, ez nem jelenti egy politikai monopólium ismételt felépitését, hanem a meglévő intézmények munkájának partneri kapcsolaton alapuló koordinációját. Egyelőre egyetlen ilyen kezdeményezés van-volt, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, az is jórészt a nyelvtörvény elleni tiltakozást volt hivatott koordinálni.  Ráadásul kivülálló számára teljesen láthatatlan az alkotómunka. Jómagam kizárólag a protestáló állasfoglalásokat kaptam meg.

Megállitani a magyarok számának csökkenését nehéz lesz, de a helyi gazdasági helyzet megerősitésével,  a közösségi identitás növelésével, és a kisebbségi intézmények “globalizálásával”  több szlovákiai magyar szakembert lehet a közösség életébe, munkájába bevonni. Jelentős számú szlovákiai magyar él Magyarországon, sokan pedig itthon, vegyesházasságban. AZ MKP leszalámizós választási taktiákájával ellentétben egy inkluziv stratégia kell ezek megszólitására, és egy befogadóbban működő intézményrendszer. Ehhez  a Hid koncepciója jobban passzol, ám a pártnak sürgősen változtatni kéne mind a menedzsmentjéán, mind pedig a hozzállásán, ha csak nem akar a mostani politikai szezon “SNS”-e lenni .

Az MKP-nak valaha az egyetlen működő lobbija a gazdasági volt. Ezt azonban egyrészt menedzselték, másrészt  pedig az MKP-ban más érdekek is ütköztek egymással.  A Hid-ban viszont megszűnni látszik még az a csekély közösségi ellenőrző szerep is, ami az MKP-ban megvolt. Fontos azonban a gazdasági téma kapcsán más intézmények menedzselésének minőségének figyelembe vétele. Utoljára, de nem utolsósorban pedig ott vannak a helyi igényő és érdekú vállalkozók, a szerdahelyi “dépéhások”, a komáromi ingatlanosok (stb, stb), akiktől méltán elvárható, hogy visszaforgassanak valamit a közösbe.  Pénz lenne, de önzők vagyunk.

A Szlovák-Magyar Alapszerződés alapján működő vegyesbizottságok munkáját gazdasági témára is hangolni kell, helyi és regionális jelentőségű utak, hidak, stb épitését gazdasági szempontok alapján prioritássá kell tenni. Hadd fizessen valami (számunkra) hasznosat is az EU. Mindezt azonban alaposan fel kéne térképezni, hogy konkrét terveket lehessen az asztalra letenni.   Ebben a Hid szerepe fokozott, mert csak a parlamenti partok képviselői kerülnek be a vegyes bizottságokba. Megjegyzem, magyar tagja nincs az emberjogi bizottságnak, ahol Belousova asszony a fönök.

Szlovák többség meggyőzése: A Hid most ugyanazzal a két törvényjavaslattal próbálkozik, ami már a   2002-es kormányprogram része volt: a kisebbségek jogállásáról, illetve a kisebbségi kultúrák finanszirozásáról szóló törvények.  Bosszantó, hogy mind a két törvényjavaslat már régóta létezik: a kisebbségi törveny téziseit 2003 januárjában, mig a kultúra finanszírozási javaslatát 2001-ben készitették a Kalligram jogászai. Bár a még fellelhető archivumban már csak az angol nyelvű változatra találtam rá. Célként akkor a Kalligram “a kisebbségi kultúrára szánt normativ támogatás állami költségvetéshez való kötését tűzi ki, igy próbálva csökkenteni az állam és politika befolyását a kisebbségi kultúra támogatására”.  Az angol változatot (aktuális ma is) a nemzetközi lobbi  végett készitettük el. (A Kalligramban ugyanis tisztában voltak azzal, hogy megfelelő nemzetközi hátszél nélkül kisebb az esély).

Mivel a szlovák parlament az elmúlt években egyre-másra hozta a “magyarellenes” döntéseket (legalábbis a szlovák pártok egyöntetűen szavaztak a Benes dekrétumok, nyelvtörvény, vagy a kettős állampolgárság ügyében, mig a magyar képviselők maradtak az egyedüli ellenzék) látszólag szinte mindegy, hogy törvény, vagy kormányprogram garantálja a kisebbségi intézményeket.

Bár a törvények fontosak, ám korántsem a paragrafusok számát gyarapitandó. Sokkal inkább a társadalmi, értsd kisebbségi, igények közérthető megfogalmazására és kommunikációjára van szükség a törvényekkel kapcsolatban – a többségi nemzet felé.  Annak ellenére, hogy az MKP nyolc évig volt a kormányban, a szlovák politikai elit és a közvélemény nem értette meg a magyarok helyzetét jobban. Részben azért, mert nem volt meg a kellő párbeszéd szlovák és a magyar politikai elitek között. Mint ami 1996 és 98 között zajlott az akkori (informális) Kék és Magyar koaliciók között. Tulajdonképpen ennek eredményeként került a 2002-es (a baloldali SDL kormányból és parlamentből való kikerülése után..) kormányprogramba mind a kisebbségekről szóló jogszabály, mind a kisebbségi kultúrák finanszirozásának törvénye. Négy éve azért volt az MKP-nak és Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek, hogy gatyába rázzák a dolgokat.  Parlamenti dohányzósarkakban ment a “most nincs erre politikai akarat” szövegelés, közben pedig folyt a a gazdasági lobbizás.  A Hid akár tanulhat ebből, bár már most hasonló a helyzet, mint az MKP idején volt: program miatt vajmi kevés a vita, de a káderek körül annál inkább. 

Utána  jött Robert Fico, aki Meciart és Slotát is igyekezvén bekebelezni nem ismert a kisebbségi kérdésben pardont.  A magyar kisebbség, mint szakmai kérdés teljesen a háttérbe szorult, mig a szinte napirenden lévő politikai exponálása csupán hasonló reakcióra késztette az aktiv politikával amúgy is régebben felhagyó magyar politikai elitet.  

Félreértés ne essék: mind a két törvény logikus lépés lenne a szlovákiai magyarság számára.  Ráadásul a tervezett kompetencia-törvény a Chmel-féle hivatalt egyfajta kisebbségi (mini) szuperhivatallá tenné. Legalábbis először lenne a kisebbségi kultúra, illetve oktatás, főleg az ehhez csatolt állami pénzek, egyetlen koordináló  kézben. Nem, nem autonómia ez, hiszen ahhoz a (csupán) kisebbségeknek kéne választani a hivatal képviselőit. De az sem lenne jó, ha minden kizárólag “állami” kézben lenne, ez ugyanis a mindenkori kormány összetételétől függ, akár vannak benne magyarok, akár nem.

Arra viszont feltétlenül esély ez, hogy a kisebbségeknek szánt állami pénzek a közösségek fejlesztésére, és ne csupán életben tartására legyenek elköltve. Vagyis nemcsak hivatal felépitése, de az ehhez kapcsolódó pénzügyi támogató rendszer kitalálása az igazi feladat.  Az igazi megoldás azonban a többség viszonyulásának megváltoztatása a kisebbségekkel szemben. Olyan ez, kérem szépen, mint a melegek  büszkeségnapi “gay parádéja”: el tudjuk-e fogadtatni a másságunkat a többséggel, vagy sem.  Ehhez szükséges Chmel meg Ondro Dostál, de nemcsak diszpintyként kell őket tartan, hanem meggyőzni őket és főleg a többieket az igényeink jogosságáról.  A Hid szlovák csapata mellett ehhez kéne minél több furcsa nevű (értsd magyar) mainstream, magyarságát büszkén felvállaló ember a szlovák médiában, funkcióban.  Éppen a Hid vitt szlovák gyerekeket Dunaszerdahelyre üdülni a nyáron, hasonló akciókkal kell terhelni a költésgvetést, meg a médiát.  Közben kommunikálni, beszélni, meggyőzni. Nem Csáky és-vagy Bugár csinálják a politikai közösséget, hanem mi, mindannyian.  A Hid parlamentbe kerülése a magyar politikai kommunikációnak nem várt, új lehetőséget adott. Persze lehet várni kizárólag a Bélára, de megint csak őt okolni a következményekért butaság.  

Párbeszéd az anyaországgal: Magyarország korábbi modell szerepe pedig érezhetően megváltozott. A mi generációnknak Szlovákia korábbi le és elmaradottsága okán  még Budapest volt az Olümposz, mig ma a magyar üzletember költözteti át a cégét hozzánk. Megváltozott a modernizációs igény tárgya, ami a szlovákiai magyar szavazókon is lecsapódott. Húsz év alatt viszont nem változott  a kliensi rendszeren alapuló magyarországi donor politika, amelynek nagy hatása a hasonló módon leosztott szlovák kisebbségi pénzekre is. Viszont nehezen képzelhető el a Fideszről, hogy ezen változtatni fog. Ebben a helyzetben az MKP-nak és háttérintézeteinek kulcsszerepe is lehet. Ám sokal fontosabb lenne a magyar közvélemény felé való kommunikáció… Az akit már “lecseszkóztak” Győrben, akitől Pesten megkérdezték, hol tanult meg ilyen jól magyarul, érti mire gondolok. Nem dumálni kell 15 millió magyarról, hanem átbeszélni a nyilvánvaló különbségeket.  Közben pedig a pénzosztás módszerét legalább Szlovákiában módositani. Ne osztogassunk, hanem fektessünk be.

Európa informálása: Európa elsősorban azt várja mind a két tagállamától, hogy saját maguk rendezzék dolgaikat. A szlovákiai magyarság akkor lehet helyzetben, ha megfelelő módon tudja a saját álláspontját közvetiteni a szlovák, és a magyar fél, valamint Európa felé. Ehhez kéne egyrészt megfelelő információáramlás és koordináció a különböző szlovákiai magyar intézmények között, valamint megfelelő kommunikáció és érdekérvényesités Pozsonyban, Budapesten és Brüsszelben. Magyarán, kell végre egy szlovákiai magyar lobbi.

Kell egy csapat

A 2010-es választások eredményeként a szlovákiai magyarság szakitott a kisebbségi politizálás eddigi pártpolitikai hagyományaival. Jóváhagyta a szlovákokkal való együttműködést. Nem ártana egyrészt a szlovákok tudomására hozni ezt a dolgot. Másrészt pedig összeszedni magunkat. Nincs ingyenkaja, magunknak kell kiharcolnunk érdekünk maradéktalan érvényesítését. Rudolf Chmel, vagy Ondrej Dostál hiteles arc lehet ebben a küzdelemben, de kell egy  csapat. Olyan, amilyen stratégiában, inkluziv módon képes gondolkodni.  Amely kérdez, nemcsak válaszol. Amely integrálni igyekszik a különböző érdekvédelmi és közösségi csoportokat a Csemadoktól, a gazdasági lobbizókon keresztül az interneten fórumozókig.  Amely képes modern,  horizontális struktúrát épiteni, nemcsak vertikális hierarchiát.

Mértéket és értéket

A meglévő kapacitást a közösségi érdekekre kell koncetrálni. Ehhez elengedhetetlen egy stratégiai párbeszéd a közösségen belül, iletve ennek a megfelelő módon való menedzselése. Inkluziv módon, rendesen lekommunikálva a közösségben, többség, anyaország, Európa felé.  A meglévő pénzeket értékek támogatására kell forditani, mig menedzselésükben ideje lenne mértéket mutatni. 

Egy új stratégiához kell az intézményes hátteret kiigazitani. Nem olyat, ami kizárólag állami gatyamadzagon lóg, de olyat sem, aki minden mast kizárólag sajat maga alatt képzel el.  A  folyamatosságot  biztosítani minőségi „harccal” lehet.  Nem egy párt, hanem egy közösség körül kell épitkezni. Talán az utolsó alkalom ez nemcsak keresztülvinni létkérdésnek számító törvényeket, hanem alapjában változtatni meg  a kisebbségi lét paramétereit is Szlovákiában. Akkor  valóban büszkék lehetünk magunkra.

A szerző további  tanulmányai a témában:

2008 – Boszorkánykonyha

2003 – Brief on Benes Decrees (több szerző munkája)

2003 -  Commentary of the Slovak Government to the Amended Hungarian Status Law (több szerző munkája)

2003 -  Comparative Analyses on the so-called Hungarian and Slovak Status Law (több szerző munkája)

2003 - The History and Future of Positive Discrimination in Slovakia (több szerző munkája)

2002 – A szlovákiai magyarság integrációjának kérdésköréről

2002 - Kisebbsegi Jelentés (több szerző munkája)

2002 - Nemzeti hovatartozás kérdésköréről

2001 – Globalizáció és kisebbségi jövőkép

2001 – Az új modell (magyar-szlovák kapcsolatokról)