Hiányzott a pályáról

A DAC utolsó mérkőzése, a Nagymihály elleni győzelem igazi futballünnep volt! Fontos személyiségek jelentek meg stadionunkban, és miután átadták a díjakat érezhető volt az igazi öröm. A csapat is kitett magáért, és szinte leradírozta az ellenfelet a pályáról. Miénk az ezüst, megvan az Európa Liga szereplés, ami már mérkőzésekkel a bajnokság vége előtt eldőlt. Következhetett az önfeledt ünneplés, szebbnél szebb képek, videók, a csapat az elvárásoknak megfelelően teljesített. A csapat a szurkolók elé vonult, együtt ünnepelt a „B” közép előtt. Egy valaki hiányzott a pályáról: Világi Oszkár.

A FK DAC 1904 sikeresen, rekordokat megdöntve fejezte be a Fortuna Liga legutóbbi szereplését. De a történet nem itt kezdődik. Évekkel ezelőtt a stadion lepukkant állapotából megkezdődött az építkezés, mind a szó szerinti mind elvont értelmében: európai színvonalú stadionunk lett, utánpótlás-nevelés, tehetséges játékosok, koncepció, neves edzők. Mindennek értelmet adott a teltház. Mi, dunaszerdahelyiek pontosan tudjuk, hogy milyen az, mikor meccsnap van: a meccs előtt pár órával a városban DAC-sálakkal a nyakukban indulnak a szurkolók a stadionba, egyre több autó, autóbusz veszi az irányt szintén oda, s nem csak a dunaszerdahelyi járásból, de Magyarországról is. Történt ugyanis, hogy a sport mellett egyfajta nemzeti összetartozás kifejezésévé is vált a DAC szurkolói himnusz. A nulla alatti szintről jött ez létre, mert volt egy ember, aki mert nagyot álmodni. (A félreértések elkerülése végett: nem a városvezetés, mert az ugyan álmodik néha nagyot, de meg is isszuk annak a levét.) Igen, Világi Oszkárról van szó.

Egy sikeres jogász, üzletember, a rendszerváltás aktív szereplője, az első csehszlovák parlament alelnöke, igazi lokálpatrióta dunaszerdahelyi. Mi, dunaszerdahelyiek kicsit indokolatlanul, de nyilván jó szándékkal, gyakorta familiárisan Oszinak szólítjuk magunk között. Persze, ebben csak az a büszkeség szólal meg, hogy ő a miénk, és nem a tiszteletlenség. Sokaknak van vele egy története, és a közvetlensége talán most sem változott. Emlékszem, a 80-as évek végén kaptam egy papírt, hogy meg kell jelennem a közjegyző előtt, mivel huszonvalahány évesen én leszek a gyámja a 10 éves húgomnak. Bekopogtam, és egy vékony öltönyös pasi fogadott. Néha szoktam látni a mezőgazdasági iskola füves udvarán vagy a DAC stadion salakos röplabdapályáján. Leültem vele szemben, köztünk az írógép, benne egy átlátszó selyempapír, amit két mutatóujjával ütött le, miután kérdezett. Az egyik kérdés így hangzott:

- Maga 22 éves. A testvére 10. És maga lesz a gyámja?!

- Igen! – válaszoltam.

Rám nézett, miután megállt a mutatóujja a levegőben, összeráncolta homlokát, és a körpecséttel együtt megkaptam az együttérzését is. Sokaknak van közöttünk olyan „papírja”, amihez járt némi emberi szó tőle, és talán leginkább ez teszi őt megannyi ember által méltányolttá.

Persze, vannak véleményharsonák, akiknek semmi sem elég jó, esetleg irigységgel jár az „Ez is a Világié.” mondat. Azért, nem ártana belegondolni, hogy bárhol élhetne, és a Csallóközhöz ragaszkodik, „bármit” megvásárolhatna, és ő futballstadiont épít. Ahhoz sem kell nagy közgazdásznak lenni, hogy tudjuk, hogy a Kukkónia heppje is olyan mezőgazdasági ágazatokhoz kötődik, amelyek megint csak veszteséges ágazatok, és nem bangladesi termelésen gondolkodik, hanem az itteni embernek teremt megélhetést. Ugye van a szint, amikor az ember visszatér a gyökerekhez, s mikor mindene meg lehetne, már csak értékeset válogatja ki?! Ha a fintorgóknak van egy néma kétpercük, gondolkodjanak el ezen! Summa summarum: a nagy többség tiszteli, becsüli személyét.

Szóval, kedves Oszi! Hiányzott a pályáról! Köszönjük az élményeket! Nem csak a sportélményt, a közösségit is! A szlovákiai magyar politikusok válogatottja szezonon belül és kívül menti meg a magyar identitást – sok pénzért, de a kisgyerek a stadionban hall először arról, hogy miért homályos a nagyi tekintete, amikor a himnuszt éneklik.

Tartsa meg a jó Isten jó egészségben, erőben, hogy még sok ilyen gyönyörű futballünnepet élhessünk meg! Hogy a kicsi gyerekeknek, akik mezekért könyörögnek, nagyszülőknek, kicsiknek és nagyoknak, szurkolóknak, öregnek és fiatalnak közös élménye lehessen! Ugyanakkor azoknak a játékosoknak is, akik valaha DAC mezben játszottak!

Legyünk egyszer bajnokok! Sokunk meg szeretné érni ezt! Ja, és nem hiányozhat többé a pályáról az ünnepléskor sem!

…és ha nem is gyakorlom a hitet: kérünk Téged, hallgass meg minket.

Hajrá DAC!