A Híd nem fél helyeset lépni

Sólymos László | 2015. december 10. - 13:46

A Híd egyik legfontosabb alapelve a párt megalapítása óta az, hogy – sok más politikai párttal ellentétben – mi nem csak azt figyeljük, mi a népszerű, de azt is, hogy mi a helyes. Persze kampányfőnökként nagyon jól tudom, hogy a politikai pártok számára a népszerűségnél kevés fontosabb dolog van, hiszen négy évente a választásokon a népszerű pártok sikeresek, a népszerűtlen pártok pedig sikertelenek. Pontosan ez a nyomás okozta a populizmus előretörését. Egy populistát semmi más nem érdekeli, mint hogy megtartsa és növelje a népszerűségét. Bármi áron, nem törődve azzal, hogy ez mit jelent az ország szempontjából. Egy populista bármit meglép, függetlenül a saját meggyőződésétől, hogy népszerűbbé tegye magát.

A Híd az alkotmánymódosítást azért szavazta meg, mert ezt éreztük helyesnek. A terrorveszély egy fontos téma, Párizs után még fontosabb, a konkrét javaslat pedig azt irányozta elő, hogy azokat a személyeket, akiket terrorizmussal gyanúsítottak meg, 48 óra helyett 96 óráig őrizetben tarthassa a rendőrség. Olyan javaslatról van szó, ami javítja az ország biztonsági helyzetét, és ráadásul összhangban van az európai standardokkal. Hozzá kell tenni, hogy a javaslat abban a formában, ahogy elfogadásra került, ráadásul Lucia Žitňanská szövegezését tükrözi, aki az eredeti módosító javaslatból eltávolított minden felesleges elemet.

És még valamit szeretnék kimondani, egész pontosan. Ez az ügy, gondoljon bárki bármit, nem egy politikai alkuról szól. Nem arról szól, hogy a Híd és a Smer közelednének egymáshoz, hogy ez egy koalíció előszele. Többször elmondtuk már:  mindent megteszünk azért, hogy le lehessen váltani a Smert, és végül a választók akarata dönt majd hogy így lesz-e. Azon pedig, hogy milyen koalíció lesz a választások után, a mostani szavazás egy jottányit sem változtatott.

Szavazóink a következőkben is azt várhatják a Hídtól, amit eddig. Ismerjük és tiszteljük a közvéleményt, de a döntéseinket nem az alapján hozzuk, hogy mitől leszünk a legnépszerűbbek. Hanem az alapján, hogy mit tartunk jónak az ország, a szlovákiai magyar közösség szempontjából. Ezen pedig akkor sem fogunk változtatni, ha ez néhányaknak nem tetszik. Az alkotmánymódosítás után több esélyünk van arra, hogy ne legyen terrorveszély Szlovákiában. Ez a legfontosabb, a többi csak duma.