Himnuszunk a szabadságunk

Múlt vasárnap megvalósult az a demonstráció, amelyet a magyar himnusz betiltása ellen szerveztett, civil aktivisták egy kisebb csoportja. A rossz időjárás ellenére sokan gyűltek össze a Pozsonyi parlament előtt. Úgy tűnik, hogy ez az ügy megmozgatta a felvidéki magyar társadalmat.

A törvény megszavazása után a magyar közvélemény természetesen nagy felháborodással fogadta a javaslatot. A politikai főszereplői ennek a történetnek Bugárék voltak, akiknek egy sikertelen elnökválasztás után kellett szembesülniük a botránnyal. Magyarként adták a szavazatukat, a magyar himnusz betiltásához. Egy ilyen dologból nehezen lehet jól kijönni. A Most-Híd hibát vétett, választói közössége ellen cselekedett. Az MKP is reagált a történtekre, de nem sok médiateret szentelt az ügynek, kijelenthetjük, hogy nem tudott ebből a dologból előnyt kovácsolni.

A pártok tehát sajátosan reagáltak a történetre, ellentétben azokkal a magyarokkal, akik ennek hangot adtak és markánsan kinyilvánították a nemtetszésüket a szociális hálón vagy személyesen a tüntetésen. A történet folytatódott, ugyanis a  témára rácsapva szervezték meg május 5.-re a tiltakozó demonstrációt. A szervezők nagy része civil aktivista, de a tüntetés főszervezője és vezéregyénisége az a Samu István, akit a helyi gútai MKP korábban kizárt soraiból . A tüntetés szerintem kellőképpen kifejezte azt az igényt, amelyre ilyen helyzetben egy közösség reagálni tud: demonstrációval és az alulról jövő kezdémenyezéssel.

Hosszú ideje nem volt egy olyan esemény sem, amely a felvidéki magyarságot ilyen módon megmozgatta volna. A felvidéki közösséget most mégis egy olyan politikai szándék sújtotta, amely egy európai uniós államban fel sem merülhet, így Szlovákiában visszatértünk azokhoz az időkhöz, amikor is napirenen voltak a magyarságot érintő ügyek.  A közelmúltban gyakran fordultak elő olyan helyzetek, amikor kislétszámú iskolákat zárattak be, megvertek egy lányt, mert magyarul beszélt az utcán, korlátozták a magyar nyelv használatát és csak a hivatalos szlovák nyelvet engedélyezték illetve magyar szurkolókat vernek DAC meccsen. Az ilyen helyzeteket már inkább el is felejten a felvidéki magyar társadalom, de ezek után az emberek rádöbbenek arra, hogy nagyon is jelen van a sovinizmus és a nacionalizmus.

A pozitív tényt viszont ne felejtsük el, hiszen egy ilyen történésnél a nép, az adott polgári társadalom, ha kiállt valamiért valami mellett, akkor azt meg tudta védeni. Ez történt most is, a folyamat hasonlóan zajlott, valaki mindig kezdeményezője lesz a polgári aktivizmus megszervezésének. Márpedig a demonstrációkat és a polgári aktivizmust általában civilek szervezik és nem politikai pártok .

Sokan tévhitben élnek és azt hiszik, hogy csak a  pártpolitika tud az ilyen esetekben fellépni. Az igazság az, hogy ez nem így van,  nem minden kezdeményezést vehetnek az irányításuk alá a politikai pártok, a tüntetések és demonstrációk megszervezésére arra  vannak a civilek és a polgári társulások, amelyek  kiállásukkal és önszerveződésükkel hívják fel a figyelmet azokra a problémákra, amelyet a civil társadalomra sújtanak. A civilek a hatásukkal és határozott fellépésükkel rá tudják bírni a politikai pártokat arra, hogy cselekedjenek.  A civil kezdeményezők ezt megtették, és ígérték, hogy az ügynek lesz folytatása is, hiszen a tüntetéssorozatuk folytatódik Párkányban és Komáromban. A Pozsonyi demonstráció megszervezése nem volt hiábavaló, hiszen Andrej Danko az SNS elnöke és a szlovák parlament elnöke fogadta a szervezőket. A házelnök elmondta, hogy szerinte az egész csak félreértés és a két nemzet között mindig is béke volt, ezért kell megőrizni mindenkinek a higgadtságát. Véleményem szerint ez nem volt egy őszinte vélekedés a részéről, ugyanis nem mozdította előre az ügyet, mondhatni ez egy kötelező protokoll nyilatkozat volt.

A vasárnapi demonstráción úgy gondolom  helyén való volt az, hogy civil aktivisták szervezték meg az eseményt, ugyanis egy alulról építkező közösséget csak így lehet képviselni egy tüntetésen. A politikai pártok ilyenkor félre vonulnak és átadják a kezdeményezést a civil szférának, vagy jobb esetben ők is csatlakoznak egy ilyen eseményhez résztvevőként, de akár felszólalóként is, ha a szervezők őket felkérik. A politikai pártok erre konstruktívan reagáltak, nem szerettek volna középpontba kerülni, az MKP vezetősége a részvételével támogatta az eseményt. A Híd meg csendben volt, hiszen mi mást tehetett volna ebben az esetben, a demonstrációt Bugár Béla amúgy is provokációnak minősítette.

Szlovákia a szabad társadalmak közé tartozik, és jó azt látni, hogy országunkban nem halt ki a polgári aktivizmus. Egy demokratikus plurális társadalomban a politikai pártok nem avatkoznak bele a polgári társadalom irányításába, pont fordítva történik:  az ilyen helyzetekben a civil társadalom az, amely kontrollt és nyomást gyakorol a politikai szférára, hogy az majd hatékonyan és legitim módon valósítsa meg a polgárok akaratát. Úgy gondolom, hogy az első lépést a polgári aktivizmus már megtette, most már a politikumon és a döntéshozókon a sor, hogy értékesítsék a polgárok akaratát.