,, Hunyd le a szemedet, Kedves" Tóth Elemér emlékére

A fenti idézet tőle, Mint a mesében című verséből származik. Ő is lehunyta örökre, elment.

Mikor másfél éve könyvbemutatót tartott az iskolában, s én is dedikáltattam lányom számára A bátor nyúl és a Dúdoló című könyveit, nem gondoltam, hogy Elemér bácsi napi vendég lesz a házunkban. Az esti mese napi rutinjába észrevétlenül bekerültek a versei, kislányom naponta követelte őket. Mikor elsős lett, megtanult olvasni, maga is forgatta a könyveket, de az esti mesék mellett továbbra is fel kellett olvasnom belőlük, vagy sokszor kívülről. De egyet mindennap, a mai napig minden este muszáj eldúdolnom neki. Ez lett a kedvence, s mivel annyiszor ismételtük, egyszer csak dallammá fonódott a szöveg, és ő már csak altatódalnak nevezi. József Attila Altatóját is szereti, de nála az első helyre ez a vers került.

A két vers között van hasonlóság, párhuzam, kezdősoraik, dallamuk, szinte álomba ringató képi világuk...Egyformán csodálatosak.

Szerettem volna megköszönni személyesen Elemérnek, állandóan fejemben motoszkált, hogy majd író-olvasó találkozót szervezek neki, vele. Szerettem volna, ha a versei még több gyerekhez eljutnak, és persze felnőtthöz is. Hogy tanuljunk, tanuljanak belőlük. Olyan kedvesen, tisztán, őszintén írt, amit nagyon egyszerű befogadni. Szerettem volna, ha kislányom megismerheti  Elemér bácsit. Elkéstünk. Megmondtam a lányomnak, hogy már nem lesz rá lehetőség.

De az altatódalt megörököltük, meg a többi csodás verset, mesét. Vigyázzunk rájuk úgy, hogy továbbadjuk, megtanítjuk, megőrizzük őket, mint anyanyelvünk gyöngyszemeit.

Kedvenc altatónk utolsó két versszakával búcsúzunk tőle:

Hunyd le a szemedet, Édes.

Álmodban megsül a rétes.

Jönnek a tündérek, százan.

Fényes dal száll a határban.

 

Hunyd le a szemedet, Drága.

Elmegyünk együtt a bálba.

Tollasbál. Táncolunk szépen.

Igazán. Mint a mesében.