Jobboldali bizonytalanság

Hajtman Gábor | 2019. április 23. - 21:34
Bármennyire is hihetetlen, Szlovákiában még nem nyert választásokat a jobboldal, noha kormányozni már többször is képes volt (1998, 2002, 2010). A következő írásomban ezen elmélkedem.

Ahogy minden más országban, úgy Szlovákiában is máshogyan alakultak az ideológiai törésvonalak. A szlovák jobboldal egy elég széles skálán mozog, hiszen megtalálható benne a liberalizmus, a konzervativizmus, a polgáriság, az urbánusi réteg és a kereszténység. A történelem úgy hozta, hogy ezek az értékek, a politikai paletta jobboldalára kerültek, hiszen 1998-ban az SDK (Szlovák Demokratikus Koalíció) választási koalíciót hozott létre sokszínű pártokból, és együttesen léptek fel a mečiari, nacionalista és etatista politikával szemben. Természetesen itt még nem beszélhetünk jobboldaliságról, ezek csak a kezdetek voltak, mert ha pusztán politológiai szempontból vizsgáljuk, akkor a 90-es években nem igazán lehetett beszélni a klasszikus jobb és baloldali felosztásról, hiszen a politikai elit azzal volt elfoglalva, hogy megteremtsék a demokráciát és a jogállamiságot. A nemzeti értékeket akkor Mečiar és Slota képviselték, de valójában nacionalista és soviniszta politikát folytattak, ezért semmiképpen sem kerülhetett a nemzeti eszme, a jobb oldalra.

Ezt Dzurindáék nagyon jól tudták, nem is nyúltak hozzá, a később megalakult Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) polgári, liberális-konzervatív politikát folytatott: minimális állam és polgári demokrácia. Ezek az értékek az emberek számára akkor túlságosan nyugatiasak és idegenek voltak, ezért nem is vallhatták magukénak. Az SDKÚ-nak sokat kellett dolgoznia, hogy ezeket a témákat az embereknek elmagyarázza, de nem ez sikerült.

Az igazi populista cselekedetet a nemzeti Mečiar-t követő Robert Fico teremtette meg, hiszen erős államot akart, több szociális jogot és hazafias nemzeti politikát, mert jól látta, hogy a nemzeti oldalt a szlovák jobboldal elhanyagolja, a Ján Slota vezette SNS-pedig sovinizmust csinál belőle, így hát ezt kapcsolta össze a népi baloldallal. Valljuk be őszintén ez bejött neki, hiszen Mečiar után Fico is jól érzett rá arra, hogy Szlovákiában az emberek nagy része több és gondoskodó államot szeretne. Pontosan ilyen egy populista politika. Fico sok embert képes volt megszólítani a szociális állam képével, mondhatni közvetlenül el tudta adni az embereknek a baloldali politikát, mert pontosan ráérzett arra, hogy az emberek mit szeretnének hallani.

Ha megfigyeljük, amióta a Smer kormányra került 2006-ban, azóta az összes parlamenti választást kivétel nélkül megnyerte. A jobboldalnak szerintem az volt a hibája, hogy csak az urbánusi és az értelmiségi réteghez jutott el az üzenetük, ez pedig azt bizonyítja, hogy Szlovákiában nagy tömegeket nem lehet megszólítani a gazdasági liberalizmussal. Nem jelenthetjük ki azt egyértelműen, hogy a szlovák jobboldal válságban lenne, de egyelőre a választópolgárok többségét továbbra sem tudják megszólítani.

A dolgok azóta természetesen változtak, hiszen az SDKÚ megszűnni kényszerült, a kereszténydemokraták  pedig egyelőre parlamenten kívüli párt. A szlovák jobboldalt, most egyrészt az ellenzéki SAS képviseli, amely egy jobboldali liberális párt, másrészt a Matovič-féle OĽANO párttömörülés, amelyet a klasszikus bal és jobb oldali értékek mentén nem lehet besorolni, mivel nem hagyományos párt.  Nagyrészt civilekből áll és még párt struktúrája sincs. Én úgy látom, hogy jobboldali párt egy ideig még biztos nem fog választásokat nyerni, hiszen a jelenlegi jobboldal teljesen széttöredezett, nagyon sok apró egységre osztódott, így nem látok egy olyan pártot sem, amely egyesítené, esetleg egy pártba tömörítené a ezeket az erőket, ugyanis csak így lehet elképzelni azt, hogy a jobboldal győzzön a választásokon a közeljövőben.

A Smer hosszú ideje egységben tartja a baloldalt, de a korrupciós botrányai miatt a népszerűsége fokozatosan gyengül, ha a következő választási ciklusban nem alakít kormányt, akkor bizony véget érhet a nagy baloldali blokk, amit Fico felépített. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a Smer eltűnése után melyik lesz a legnagyobb támogatottságú erő? Attól tartok, hogy az a párt nem a jobboldalról érkezik majd, mert az extrémizmusnak elég ereje lesz ahhoz, hogy a népnek azt mondja, amit hallani szeret.