Karantén
bagos |
2021. március 5. - 17:30
Még mindig azon gondolkodom, hogy miért vannak olyan emberek, akik, ha saját, vagy önhibájukon kívűl elkapták a vírust, miért szégyenkeznek emiatt, nem hajlandóak magukat önkéntes elzárásra ítélni. Gyakran megszegik, vagy egyáltalán nem is tartják be a karantén szabályait. Úgy tesznek, mintha ezen valami szégyenkezni való volna, örökös megbélyegzés, vagy netalán általános megvetés. Tévhit, s ennek még súlyosabb ára is lehet. Ugyanis, ha fertőzötten rohangásznak, kiteszik veszélynek a többi embert is.
Ne higyjük azt, hogy a karantén valami újszerű ítélet, s csak a mostani járvány hatására jött létre. Már az Ókortól kezdve a nagy pestisjárványok ideje alatt is az embereket, főleg a fertőzőket összezárták egy táborba, ezzel akadályozva a továbbterjedést. A karantén például a 18. század első felében még hat hét várakozási időt jelentett. Ennyi volt a "tisztulóidő", amit a vesztegzárállomásokon kellett tölteni. Az idegen országokból érkezők, ha járványveszély fenyegetett három hónapra, önkéntesen bevonultak az állomásokra, ahol önmaguknak kellett megoldaniuk az élelmezést is.
Persze már akkor is ( jó szokás szerint), megpróbálták kijátszani a rendelkezéseket, s titokban máshol lépték át a határt, vagy más városokba menekültek, álnéven. Ezeket a szökevényeket a katonaság kutatta fel, s szállította az állomásokra. A kereskedelmi konkurenciaharcban is nagy szerepe volt, hiszen az egyik kereskedő könnyedén bevádolhatta a társát, hamis járványveszéllyel. Máskor meg a kereskedők maguktól vonultak be, hogy ezzel áruhiányt idéztek elő, s ezáltal az árujukat később magasabb áron adhatták el.
De hogyan is nézett ki egy ilyen "veszteglőház"? A vesztegzártelepet három méteres palánkkal kerítették körbe, amely elrekesztette az állomást a külvilágtól. A fal előtt vizesárok is húzódott. Bent a telepen álltak a hivatalnokok barakjai, az orvos, az őrök lakásai. Következett még egy fal, azon belül álltak a fertőzöttek barakjai, az istálló, a csűr és az árunak helyet adó raktár.
Ha belépett a feltételezett fertőzött, akkor egy tisztulási procedúrán vett részt, ahol is lecserélte ruháit, s az orvos kellő távolságból(!) megvizsgálta. Az élő állatokat ( lovat, kecskét, birkát) tiszta folyó vízben kellett lemosni. Az árut a szabad levegőre tették ki, ott negyvenkét napig szellőztették. A fertőző területekről érkezett leveleket, olyan karókra helyezték, amelyeknek be voltak vágva a hegyei. Így vitték a karanténállomás füstölőjébe. A füstöléshez, kénkőből, salétromból és fenyőmagből készült elegyet gyújtottak. Minden járványnak megvoltak a maga szabályai. A huszadik század elején is még azt tartották, hogy negyven nap elég a betegség, a járvány elmúlásához. A karantén szó is innen ered ( olasz szó, quaranta = 40).
A Jó Egészség c. újság, 1930-ban (21.évfolyam, 16.szám) így figyelmeztet: "Legyünk óvatosak, különösen járványos időben és főképp a gyerekekre vigyázzunk! Ha járvány miatt zárnak be iskolát, feleslegesen ne cipeljék magukkal sehová. Mert minden hely, hol tömeges érintkezésre van mód, fő terjesztője a járványnak!"
Megfogadandó jótanács.
Ja, majd elfelejtettem. Akik nem tartották be a karantén szabályait, vagy elszöktek, azokat a katonák mogyoróvesszővel üthették, zavarhatták vissza a karanténállomásra.
Ha ez ma is így lenne, valószínű, hogy nem győznénk vesszővel.
