Kérdőjelek a komáromi elkerülő út körül

Érsek Árpád | 2017. augusztus 27. - 19:10

Szeptember 4-ére lakossági fórumot hívott össze Stubendek László komáromi polgármester. A program szerint a döntéshozó szakemberek tájékoztatják majd a polgárokat az új Duna-híddal kapcsolatos előkészületekről és minden egyéb fontos tudnivalóról. Helyénvalónak tartok ilyen találkozót és párbeszédet, hiszen főleg a komáromiakat érintő és sok évtizeden át szolgáló létesítményről lesz szó. Napirendre kerül a hídra tartó, illetve az onnan érkező forgalom elvezetését szolgáló  elkerülő út ügye is. Értesüléseim szerint nemrég petíciós kezdeményezés is indult, amelyben azt követelik az aláírók, hogy ennek az útszakasznak a nyomvonala ne a Holt-Ág és az Apáli üdülőővezet térségében vezessen.

Ilyen igény előterjesztésére t törvényes joguk van a kezdeményezőknek. Ám nekik és másoknak sem szabadna megfeledkezni a tényekről és követelésük következménnyeiről. Ugyanis az általuk megkérdőjelezett nyomvonal szerepel Komárom város, valamint Nyitra-megye területfejlesztési terveiben. Ennek megváltozatása természetesen nem lehetetlen, csak éppen időigényes feladat. Elsősorban azért, mert ha a városi önkormányzat a jelenleg tervezettbe  mégsem egyezik bele, akkor a szlovákiai szakemberek nem folytathatják az útépítéssel kapcsolatos előkészületeket, főleg a hatástanulmányok elkészítését. Mindent előről kellene kezdeni. A helyi körülményeket is nyilván figyelembe vevő, tényleges tervezőmunkát is felfüggesztenék. Emiatt főleg az Érsekújvár felől érkező, illetve az arra tartó járműforgalom -- a sok kamion is -- az új Duna-hídról a belvároson keresztül dübörög majd, ahogy jelenleg.Méghozzá a változások miatt ma még szinte beláthatatlan ideig.

Egyértelműen ki kell mondani, hogy a döntés a városi önkormányzat és a polgármester kezében van, aki talán már jóval korábban összehívhatott volna hasonló fórumot, amely azonban nem mentesíti a vároi döntéshozókat. A végső határozat elfogadása az ő jogkörük és felelősségük.