A kis hercegtől az Elásott igazságig
Az ünnepek alatti olvasmányaim finoman fogalmazva is ekletikusra sikerültek. A kis herceget 23-án elolvastam, magam sem tudom hányadszorra is, de most együtt a lányommal, mivel egy előadást készültünk megnézni róla az ünnepek után, s gondoltam, hadd legyen képben (már amennyire kilenc és fél évesen lehet). Ezután 25-én, nekikezdtem a fiamtól kapott ajándékkönynek, (Robin Cook: Ragály), ami a szó-szoros értelmében visszarepített néhai fiatalkoromba. Ugyanolyan lelkesedéssel olvastam ki a könyvet, mint huszonéve a sorozat többi részét. Még éjjel sem hagyott nyugodni a történet, s így történt, hogy karácsony másnapjára ezen is túl voltam, bár ebben jócskán közrejátszott egy kis influenza, ami miatt nyugiban olvashattam az ágyban egész nap. Aztán belelapoztam az annyit reklámozott Elásott igazság c. könyvbe, amelyet én vettem a fiaimnak, hadd tudják meg, miben éltünk mi itt anno. De persze csak az ünnepek utánra javasoltam az elolvasását nekik, magam pedig a “majd valamikor elolvasnivalók” közé soroltam a könyvet.
Persze a lapozgatás helyett egy újabb hosszú, hajnalba nyúló olvasás lett. Minél több oldalon jutottam túl, annál több kérdés fogalmazódott meg bennem. Tényleg ennyire brutális dolgok történtek itt a közelben? A könyvben szereplő maffiózókról csak pár újságcikkben olvastam akkoriban, és persze a Fontána éttermi gyilkosság nagy port kavart, de így összefüggésekben látni a dolgokat... még most is hihetetlennek tűnik, hogy ez így működött/működhetett Dunaszerdahelyen. Kutatva az emlékeim között, mégis bevillant, mennyire benne volt a köztudatban, hogy egyeseknek mindent lehetett, a rendőrök is féltek tőlük.
‘97-ben Győrbe igyekeztünk, az akkori, öreg 105-ös Skodánkkal, mely az első kocsink volt, nem a legszuperebb, de azért lehetett vele közlekedni. Piroskának hívtuk. Nagymegyer után egy nagy BMW megelőzött bennünket, nem kissé lépve túl a megengedett sebességet, majd pár perc múlva egy rendőrautó megállított bennünket. A férjem vezetett, én hátul ültem az alig egy éves fiunkkal. A rendőr az autónkat kezdte vizsgálni, majd azt mondta, ilyen rozsdás küszöbbel, amin még egy kis lyukat is talált nem közlekedhetünk. Akkorra már sík ideg lettem, nem mentünk sem gyorsan, a papírjaink is rendben voltak, odaszóltam neki, látta-e az előbb minket megelőző ámokfutót. Erre mérges lett, persze én is, és kiborultam, hogy itt egyeseknek mindent lehet, a maffiózóknak meg főleg. De minket kell megállítani, akik normálisan közlekedünk...Az lett a vége, hogy a forgalmit is, a férjem jogsiját is elvette, sőt még pár száz korona helyszíni bírságot is kifizettetett velünk, bár semmi szabálysértést nem követtünk el. Ezt egy ismerős rendőrnek elmeséltük, aki azt mondta, ennyi büntetés abszolút nem volt indokolt, max. a forgalmit vehette volna el, bár volt rá érvényes STK is, tehát egy figyelmeztetést is adhatott volna. Hozzátette még azt is, hogy a rendőrök nagyon idegesek, ha a maffiózókkal szembeni tehetetlenségükkel valaki szembesíti őket. Ezt akkor első kézből megtapasztaltuk. Viszont a könyvben leírt borzalmak, minden képzeletemet felülmúlták. Nem gondoltam, hogy ilyen szinten fonódtak össze a szálak.
A kérdésem költői : nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat, vagy csak a stílus és a szereplők változtak? Demokráciáról a rendszerváltás után harminc évvel sem lehet beszélni, ha csak a napi híreket olvassuk. Talán tíz év múlva egy újabb hasonló könyv jelenik meg, amelyen ismét elcsodálkozunk, hogy ezt azért mégse gondoltuk! Talán a Kuciak-gyilkosság hátterére is fény derül, sok más mellett. Remélhetőleg nem évtizedek múlva.
