Kočnernak, Jankovskának és Bödörnek is van oka az örömre? Messze van még ide az igazságos igazságszolgáltatás

Simon Zsolt | 2020. szeptember 9. - 08:15
Meglepetésében Szlovákia java része döbbenten csendben maradt. A Specializált Büntetőbíróság szenátusa ugyanis többségi, egyelőre nem jogerős, döntése alapján felmentette az ismert csalót és maffiózót, Marian Kočnert és tettre kész segítőjét, Alena Zsuzsovát a kettős gyilkosság vádja alól.

A bírósági ítélethozatal megállapította, nincs közvetlen bizonyíték a vád képviselte állításra, miszerint a gyilkosságot Kočner rendelte volna meg. A bírósági szenátus döntése egy abszurdum: a tett ugyan el lett követve, azonban nem igazolható, hogy Kočner állt mögötte. Kérdem én: ha nem az ő rendelése alapján történt, akkor ki volt a megrendelő?

Persze érvelhetünk, hogy ez még csak az eljárás eleje és a fellebbezés után majd újabb ítélethozatalra visszaküldik azt a specializált igazságszolgáltatási intézményhez. De akarva-akaratlanul is felidéződnek a múltban hozott egyéb súlyos bűnügyek hasonló módon „megoldott” esetei. 

Most azonban nézzük meg közelebbről a „közvetlen bizonyíték” jogi fogalom mibenlétét. Amennyiben a vizsgált kettős gyilkosság ügyében hozott bírósági határozatot szigorúan vizsgáljuk, úgy maga a kivizsgálás is számos helyen omlik össze.

Magyarán: ha a határozat szerint a rendőrség és ügyészség nincs közvetlen bizonyíték – például beismerő vallomásnak, vagy nagyon leegyszerűsítve a gyilkosságra szóló írott megrendelésnek – birtokában, akkor a bíróságok a vádlottakat bizonyíték hiányában felmentik?

Még elképzelni is borzasztó, ha a jövőben a bíróságok ilyen és ehhez hasonló indoklásból inspirálóládnak. Ilyen vezérelv mentén sorban nyílhatnak meg a börtönök kapui, mert közvetlen bizonyíték híján a kitervelők, az alvilági élet fejei ellen nincs közvetlen mit felmutatni.

A következő gyanús lépés a vizsgálatot végző csoport feloszlatása volt. Azóta sincs megválaszolva, hogy az akkori rendőrfőkapitány, Lučanský miért határozott így. Előre tudni lehetett, a lépés hibás és indokolatlan, most pedig – fáradt felháborodással? – aratjuk a következményeit.

A képlet egyszerű és világos – ha egy vizsgálati ügyben hiányoznak a bizonyítékok, akkor ki más, ha nem a nyomozók kell felderítsék azokat és adják át az ügyészségnek? Belegondolni is borzasztó, hogy mit jelentene ez a korrumpált bíróknak! Arra pedig végképp nem gondolok, hogy mi történik majd Kvietikkel, Bödörrel vagy Jankovskával, miután az ügyvédjeik elolvassák eme bírói határozatot. Ellenünk nincs semmi közvetlen bizonyíték!

A hallgatásba burkolózó bírák is kérdőjeleket vetnek fel. Még csak magyarázattal sem tartoznak arról, hogy miért döntöttek így. Nem is ismerjük őket, árnyak. Így azonnal felmerültek a spekulációkról, az irateltüntetésekről szóló híradások, amik a közvéleménynek a bírókba és bíróságokba vetett bizalmatlanságát csak tovább mélyítik.

Remélem, hogy ez csak egy rossz álom, és a maffiaállam csápjai gyengülnek. Azonban, miként ez az ügy is mutatja, nem elégséges személyi cseréket végrehajtani, rendszerszintű reformokra van mielőbbi szükség.