Az online bizalom négy alappillére

Rigó Konrád | 2010. szeptember 3. - 12:10

Minden alapja a bizalom. Kicsit közhelyes a kijelentés, de mint a legtöbb klisé ez is igaz. A neten pedig ez - mint oly sok esetben - hatványozottan így van. Kollegám blogbejegyzésében elég jól körbejárja ezt és mivel a téma érdekes, ezért egy átiratot én is közlök.

A probléma: bizalmatlanság

A weblapok és landing page-k esetében is fontos elemként szerepel a bizalom, mivel a weblapok néha bizonytalan, sőt félelmetes érzéseket kelthetnek a látogatókban. Ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást azaz, hogy a potenciális ügyfeleinkből reális ügyfélkört építsünk ki, először meg kell őket szabadítanunk bizonytalanságaiktól és félelmeiktől.

Hogy építsünk bizalmat pár másodperc alatt, amely egy weboldalon a  rendelkezésünkre áll?

Tim Ash a SiteTuner-től ezt a következőképp látja - megjegyzem teljesen egyetértek, ezért a szó szerint: „nem technológiáról, hanem emberekről van szó. Ha valakivel üzletet szeretnénk kötni először el kell nyernünk a bizalmát, mivel szociális lények vagyunk bizalom nélkül egyszerűen képtelenek vagyunk létezni. Nem úgy lettünk „megtervezve”, hogy tömegekben mozogjunk, csupán néhány tucat emberben hiszünk azoknak, akik a „törzsünk” tagjai. A felhasználok egyértelműen különbséget tudnak tenni az „olcsó”, nem professzionális, és a professzionális autoritást sugárzó weblapok közt, ezért szükséges a weblapoknak ezt az autoritást is kommunikálni” 

A négy alappilér

1. A külső megjelenés

Ahogy a könyvről a borító alapján, az emberről az első benyomás alapján már alkotunk véleményt, úgy egy cégről is azonnal "gondolunk valamit" amint meglátjuk a nyitóoldali designt. Hiába tagadni, ez így van. Nem szabad rögtön az elején negatív érzést kelteni, figyelni kell az alábbiakra: 

  • Professzionális design
  • Egyediség és elegancia
  • Strukturáltság és letisztultság


2. Tranzakciós garanciák

Egyre többen vagyunk online, az egyik kardinális probléma viszont, hogy nagy hányadunk eljátszogat e-shopokkal de rendelni mégsem mer, kipottyan a vásárlási folyamat közben. Mit tegyünk? Bizalmi szimbólumokat, mondhatni totemeket, kell elhelyezni, főleg ha még fizetünk is érte - és persze észrevehető helyen. Ezekre kell ráirányítani a figyelmet: 

  • Fizetés biztonsága
  • Adatvédelem és a személyes jogok védelmének biztosítása
  • Üzletpolitika és az általa nyújtott garanciák


3. Autoritás

Egyszerűen bízunk a szakemberekben, főleg, ha a cégtől függetlenek. Gondoljunk a samponreklámokból különböző svájci hajklinikákra, illetve fogorvos "szakszervezetek" ajánlásaira. Ezek jelenléte akaratlanul is azt eredményezi, hogy ezt a bizalmat a felhasználók társítják a saját brandünkkel. Különböző kutatások szerint 40%-al nő a konverzió, ami valljuk be, "nem semmi".

Tehát kölcsönözzünk bizalmat ismert brandektől: 

  • Értékelések és díjak
  • Kiemelt ügyfelek tapasztalatai
  • Mediális megjelenések
  • Szakmai szövetségekben tagság

4. Ismerősökkel való egyetértés

Sokkal fontosabb, hogy mit gondolnak az ismerőseink, mint az idegenek, bár természetesen az sem elhanygolandó. Használjunk bizalomépítésre a társadalmi közkedveltséget. Ugye már mindenki sejti, hogy Mark Zuckerberg alakja kezd derengeni a félhomályban :)

 

Véleményünk szerint a weblapok és e-shopok sikerességében nagy szerepet játszik a minőség, melynek szerves része mind a négy terület. Éppen emiatt úgy, ahogy minden eszköznél, itt sem a projekt ára, hanem a ROI (return-of-investment / megtérülési mutató) a legfontosabb.

Egy weblap, vagy e-shop nem egy egyszerű termék, melyet megvásárolunk, egy kicsit játszogatunk vele és ezt követően elsüllyesztjük egy fiók alján a többi kacattal együtt. Nem, ezek sokkal inkább élő  virtuális "lények", melyekbe éppen mi emberek tudunk életet lehelni az által, hogy foglalkozunk velük.

Viszont kellő szakértelem nélkül minden fentebb leírt "okosság" okoskodás marad. Hiszen ha rosszul csináljuk soha nem lehet befektetésről, hanem mindig csak költségről beszélni. Hatalmas különbség. Így ugye a ROI is vörösben marad, ami borzasztó kellemetlen tud lenni..  

Rövid összefoglaló? "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok." - a dolog valójában ennyire egyszerű. 

A blogbejegyzés szlovák változata az OnlineMarketing.sk-n.