A maffiakormány a fasisztákkal alkotmányos garanciát adott arra, hogy kisebb nyugdíjunk legyen

Gál Zsolt | 2019. március 28. - 22:44

Gyorsan öntsünk tiszta vizet a pohárba! Azt, hogy a nyugdíjak az alkotmányos törvény miatt alacsonyabbak lesznek nem csak én mondom, meg szinte az összes szakértő, meg a Költségvetési Tanács, hanem a törvényt beterjesztő Smer párt képviselői (köztük Fico)! A törvényhez kötelezően csatolt hatástanulmányban a szociális hatásokat ecsetelve maguk írják, hogy a változás azt fogja jelenteni, hogy „a nyugdíjasok ugyan hosszabb ideig fogják kapni a nyugdíjat, de az alacsonyabb lesz.”

Ez természetesen egyszerű matematika, ha nyugdíjasból egyre több lesz, járulékfizetőből meg egyre kevesebb, akkor vagy korhatárt kellene emelni (de ezt épp most betonozták be alkotmányos többséggel), vagy a nyugdíjak lesznek kisebbek. A lépés őrült jellegéről már korábban is írtam, részletesebben itt.

A törvény alattomos módon a következő kormányok kezét köti meg (mert 90 fős alkotmányos többséget találni a megváltoztatásához a mindenkori parlamentben nagyon nehéz feladat), 10-15 évig nem lesz hatása, és a mostani 40, 50 éveseket fogja majd elsőként hátrányosan érinteni először 2030 körül. Aztán a helyzet egyre romlik, a nyugdíjakra egyre több pénz fog menni, miközben egyre alacsonyabbak lesznek – gondoljunk bele, a most elfogadott szabály szerint akkor is 64 év lesz a korhatár, ha az átlagos várható élettartam mondjuk 100 évre nő!

A korhatár bebetonozása egyben tragikus bizonyítvány az önmagukat is a „populizmus mestereinek” nevező Fico-kormányokról. Ezek 12 év után úgy távoznak a hatalomból, hogy ezalatt egyetlen egy pozitív reformot vezettek be, azt, amit most likvidáltak. Mert igen, az egypárti Smer-kabinet fogadta el 2012-ben azt a törvényt, amely automatikusan a várható élettartam emelkedéséhez kötötte a nyugdíjkorhatárt. Most ezt az egyetlen egy felelősségteljes és előrelátó reformot is eltörölték, így a 12 év mérlege: nulla reform, csak a rombolás.

És végül szóljunk az extrémizmus elleni védőgátról. 2016-ban a koalíciót összetákoló politikusok kínjukban azt találták ki, hogy a „standard kormány” a szélsőségek elleni védőgát lesz, ezért is szükség van rá. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a maffiakormány a fasisztákkal szavaz együtt. Kotleba pártjának minden képviselője a törvényre voksolt. Külön gratulálunk a velük szavazó három hidas képviselőnek (Jakab Elemér, Vörös Péter, Balódi László) – az ő szavazataik nélkül nem ment volna át a dolog. Persze Bugár Béla úgy tesz, mintha a Híd nem támogatta volna a dolgot, és csak három eltévedt képviselő szavazott a saját lelkiismerete szerint. Érdekes módon pont annyian, hogy bebiztosítsák az alkotmányos többséget. A kérdés, hogy hisz-e még valaki Bugárnak. Én már biztos nem, ha valamiben felnőtt a koalíciós partnereihez, az az, hogy a hazugságot, mint napi munkamódszert használja.

Legvégül, a szavazás egy nagy felkiáltójel, azt jelzi, hogy Fico a közelgő választások után a neonáci gyökerű Kotleba párttal is összefog, ha ez szükséges ahhoz, hogy hatalmon maradjon. Na ez az, amit nem engedhetünk meg nekik.

A szerző a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Magyar Fórum előkészítő bizottságának tagja