Magyarok keresztúton (?)

Simon Zsolt | 2022. március 21. - 09:17
Véget érni látszanak azok az idők, amikor a kárpát-medencei magyarok közös célokat és értékrendet képviseltek.

 Az anyaország határán kívül élő magyarként úgymond „könnyű” volt magyarnak lenni. Felemelő volt a tudat, hogy minden magyar ugyanazért küzd. Közös célok felé haladunk a közös úton. Láttuk, hogy Magyarország megnyitja határait a keletnémetek előtt, nyugat felé. Közösen tudtuk, hogy meg akarunk szabadulni az orosz fennhatóság alól, és a nyugati demokrácia részesei szeretnénk lenni, benne a NATO nyújtotta biztonsági rendszerrel. Akik átéltük, tudjuk, hogy milyen jó érzés volt az a pillanat, amikor szlovák-magyar határon már nem kellett órákat várnunk.  A schengeni övezethez való csatlakozásunk szabad átjárást biztosított egyik országból a másikba (nem csak a nagy határátkelöhelyeken.) 

És most adott egy orosz-ukrán háborús konfliktus. Ez pedig felgyorsította azokat az eseményeket, amelyek minket, magyarokat határon innen és túl, nehéz döntés elé állítanak. Bárhogyan nézzük is, a magyar kisebbség érdekeit ma még mindig a nyugati demokrácia, az EU és a NATO szolgálja és védi. Egyelőre itt, ebben a közösségben, minden hiányosságuk ellenére, a legjobbak a kisebbségi jogok védelme terén elért eredmények, a fizikai harcok nélkül megvalósítható jövő tervezése önmagunk s gyermekeink számára. Mondhatunk bármit, az EU és a NATO helyes útválasztásnak tűnik.

Jelenleg Magyarország kormánya merőben más álláspontot képvisel, mint az EU összes többi tagállama. És merőben mást a fejlett nyugati demokratikus ország irányvonalához képest. Az alibizmus, a különutas megoldás persze mindig is a politika része volt az is marad még hosszú ideig. Ettől függetlenül számomra mégis érthetetlen a magyarországi politika ennyire masszív keleti orientáltsága. És itt tegyünk fel néhány kérdést: Vajon a magyarokon kívül minden más európai EU-s tagország rosszul méri fel a helyzetet? Nem fordulhat (újra) elő, hogy Magyarország a rossz oldalra sorakozik, aminek politikai utózöngéit majd mi – kisebbségben élők – fogjuk érezni?

Nem áll szándékomban a Magyarország jelenlegi kormányt minősíteni vagy ne adjisten bírálatot megfogalmazni a döntéseikkel kapcsolatban, mindössze tényszerűen tekintek a az aktuális politikai helyzetre. Anyaországban és határon túli magyarság más politikai környezetben létezik.

Szlovákiai magyarként talán nem kérdés, hogy az európai értékrend és a nyugati demokrácia az, ahová tartozni akarunk. Nekünk, mint közösségnek ez biztosítja a legnagyobb jogbiztonságot és béket. A keleti orientálódas politikai diktatúrát, a sajtó- és szólásszabadság elpárolgását, és a kisebbségi jogok azonnali elillanását jelentenék.

Ez a helyzet nem a határon túli magyarok körében jönt létre. Döntenünk ennek ellenére mégis kell: Kelet vagy Nyugat az, ahová tartozni akarunk. A nyugati demokrácia és értékrend részesei akarunk lenni.  Úgy látszik, hogy azok az idők, amikor magyarként céljaink és értékrendünk közös volt,  véget érni látszanak.

Ne engedjünk az orosz propagandának.