Magyarország és politika: Politikai önirónia és fekete hétfő a tudatos választó számára!

tagholnap | 2017. március 13. - 11:26
Nem volt felemelő sem az előkészület, sem a lezajlása a köztársasági elnök magyarországi választásának. A nemzet egységét hivatott közjogi méltóság jelöltjei két, egymástól gyökeresen elforduló jelölti beszéde egy politikailag fekete hétfő képét adja meg. Mindez valódi görbe tükör a magyar politika állapotáról, ahogy az esélytelen jelölt elindulása önmagában politikai önirónia.

 

Aktív köztársasági elnök, államfő nagyban hozzájárulhatna Magyarország sikerességéhez, még szerény érdemi eszközeivel is.

 

Közbizalom annak tükörképe az államfői méltóság felé, ahogy annak nemzet egységét kifejező tevékenysége, az üres frázisokon túl, miként érvényesül a magyar politikában.

 

 

Országbíró Zoltán vezető mérsékelt demokrata politikai véleménye szerint: ” Egy a két jelölttől politikailag középen álló, az emberek között élő és politizáló  köztársasági elnök adhatna megfelelő személyiséget a közjogi méltóságnak.

 

Nő politikus kiemelné a közjogi méltóság egyediségét.

Majtényi László valós kritikái közül, különösen erős következtetést enged meg a köztársasági elnök törvényjavaslatainak kiáltó hiánya az elmúlt ciklusban.

 

Köztársasági elnök nem mehetne el az évtizedes devizahitel skandalum, majd forintosított hitellel sújtott magyar családok, magyar középosztály mellett jogalkotási kezdeményezés nélkül.

 

Meg kellett volna fékezni a családi cégek bedarálását kényszerszabályokkal, majd a civilek bedarálását kényszerszabályokkal az elmúlt években és éppen napjainkban.

Számos lépés nem történik meg a népesedés valódi felemelésére.  

 

Magyarországon a választási kampány és a választási törvény torzult, ennek helyrebillentése és kiegyensúlyozása a köztársasági elnök értékmérője volna.

 

 

Nem volt felemelő sem az előkészület, sem a lezajlása a köztársasági elnök magyarországi választásának.

 

Tudatos, magyar állampolgár számára biztosan nem.

 

 

 

Magyarország többet és jobbat érdemelne, ahogy a magyar emberek méltósága végképp meg kellene, hogy kapja a napi politika tiszteletét!

 

 

Mérsékelt demokrata politika az alkotmányosság mellett, az emberi méltóság elsődlegessége a politikával szemben, a méltányos jogállam elkötelezettje!