Márai ajtaja nyitva áll

Rigó Konrád | 2019. január 23. - 16:59
A magyar kultúra napján nyitottuk meg az új Márai Sándor Emlékkiállítást Kassán. A kassai Csemadok magyar állami támogatásból megvette Máraiék lakását. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának szakemberei a Bethlen Gábor Alap, a Kisebbségi Kultúrális Alap és a Jáky család támogatásának köszönhetően egy európai szintű kiállítást hoztak létre. Már így is szép a történet. Ám most először, 30 év után, biztosított az is, hogy a megnyitó napja után nem zárt ajtók várják az érdeklődőket a Mészáros utcában. Itt jön képbe a Szlovák Nemzeti Múzeum és a kulturális minisztérium, amelynek államtitkára vagyok. Éves szinten 40 ezer eurót különítettünk el erre a célra. Ezzel pedig egy új kulturális intézményt hoztunk létre Kassán, ahol a múzeumi munkán felül, irodalmi és más művészeti rendezvényeket is szervezhetnek. Ha úgy tetszik, keretet adunk a kultúra fejlődésének. Mindenki örömére. Legalábbis bízom benne. A megnyitón ezt mondtam:

Tisztelt jelenlévők, hölgyeim és uraim!

Sokan sokfélét mondtak már arról, hogy Márai Sándor miként gondolkodik a polgárságról. Így aztán nehéz erről a témáról közhelyek nélkül beszélni. A felületesség pedig hamis következtetésekhez vezet. De talán mégis lehet kissé mélyebben, a dolgok új oldalát megmutatva beszélni róla, és ez napjainkban különösen fontos. 

A kérdést úgy tehetnénk fel, hogy Márai és az ő elképzelése a polgárról vajon mire használható napjainkban? 

De kezdjük egy lépéssel hátrábbról. 

Az az érzésem, mintha olyan képünk alakult volna ki Márairól, hogy lebiggyesztett szájsarkával, morcos tekintettel szemléli, amint sajátságos polgárságeszményének tapintható nyomai semmivé foszlanak az időben. Mintha rosszkedve egyben elzárkózást is jelentene. Ennek a képnek a kialakulásában segít az a közép-európai tulajdonság, hogy a művészetet nem párbeszédként, együttgondolkodásként fogjuk fel, hanem hősmítoszokat gyártunk, majd kivont karddal védelmezzük a kiürült gondolatot… 

Mintha Márai naplóinak borongó gondolatai nem épp a nyitottság, az emberi sokszínűség záródó lehetőségei miatt születtek volna. 
Márai napjainkban ismert és olvasott írónak mondható. Olyan szerzőről van szó, akinek művei mind a magyar, mind pedig a szlovák olvasók számára jórészt hozzáférhetők. Köteteit szeretik, idézik, tekintet nélkül arra, hogy feldarabolt közéletünk melyik politikai vagy világnézeti szeletéhez tartozik az illető. 

Ha végignézünk életén, azt látjuk, hogy a lázadó ifjúból, akit az őszirózsás forradalom is megérintett, lassan, de biztosan a klasszikusan márais értelemben vett polgár, s ezzel együtt a demokrácia és a humanizmus védelmezője válik. Sok impulzus éri, sok eszme hatása alá kerül, de mindet nyitottan, odafigyeléssel fogadja. Számára nem az a fontos, hogy azonosuljon valamelyik világnézettel, hanem a művészi feldolgozás. Véleménye szerint ugyanis a világnézet korlátozza, kompromisszumokra kényszeríti a művészt.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy Máraira a legkülönbözőbb világnézetű emberek hivatkozhatnak. 

Miben is rejlik hát a Márai-féle polgáriság lényege? 

Ahogy láttuk, ez nem egy világnézet. Talán egy keretként érthető, a világ olyan kereteként, amelyben egyáltalán lehetséges a közös emberi élet. Azoknak a feltételeknek az összessége, amelyek az egyes ember számára a szabadságot biztosítani tudják. 
Egy dolgot ugyanis soha nem tűr el a Márai-féle polgári keret. Ez pedig a szabadság, illetve a vélemény szabadságának korlátozása, az emberi egyéniség háttérbe szorítása. Legyen ennek oka a diktatúra, vagy a fogyasztói tömegtársadalom. 

És éppen ez a ragaszkodás az egyéniséghez, az ember sokszínűségének hangsúlyozása teszi őt számunkra ma is követhetővé. Az egyéniséghez ugyanis a gondolat nyitottsága tartozik. Aminek határát természetesen csak a másik ember szabadságának korlátozása jelölheti ki, de ez határozottan. 

Éppen ezért Márai számára az emberi sokkal fontosabb a nemzetinél. Az egyetlen esélyt a szabadság elérésére, vagyis a polgári keretek fenntartására a nemzetállami keretek föloldásában, a közös Euró­pában látja már a második világháború éveiben is. Kései naplóbejegyzésében kissé rezignáltabban teszi hozzá, hogy „ha egyáltalán van képlet, amely az »Európa« fogalomba illik, nem lehet más, csak humanizmus és demokrácia. Ezek is illúziók – mint a hazafiasság és a vallás –, de legalább emberközeli illúziók.” 

A mai napon, a Márai-emlékház átadásakor még inkább adódik a kérdés: Mit lehet tenni írónk-gondolkodónk örökségével? 

Márai írásaiban több helyen is úgy fogalmaz, hogy a munka jelenti az emberi, a polgári létezés legfontosabb elemét. „Mi az utam ebben a világban?” – teszi fel a kérdést egy második világháború végi naplóbejegyzésében. S a kérdésre a következő választ adja: „Semmi esetre sem az, hogy irányzatok szolgája legyek. Csak egy feladatom lehet: a minőségi munka. De ez a munka csak világnézeti kompromisszum nélkül lehet minőségi értékű. Erre kell vigyáznom.” 
Később pedig úgy fogalmaz, hogy „csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel helytáll a munkájában. Minden más csak vásári mutogatás.”

Ismert Márai szoros kapcsolata szülőföldjével. A bécsi döntés idején így fogalmaz, a kornak megfelelő fogalmakat használva: „A felvidéki lélek mindenekfölött társadalmi lélek. A felvidéki ember városlakó, városépítő, a társadalomnak közvetlenebb és gyakorlatibb szellemi közegében él, mint a puszták népe.” Más szóval azt mondhatjuk: polgár. Sajnos Márai polgári értékrendje és műveltsége majdhogynem nyom nélkül tűnt el a második világháború és a kommunista diktatúra idején, és a rendszerváltás után is sokszor kerültek hatalomra olyan erők, amelyek ellene dolgoztak. 

Tisztelt Hölgyeim és uraim, 

Nekünk éppen ezért nem lehet más feladatunk, mint hogy megpróbáljuk újraértelmezni és a korunknak megfelelő módon felépíteni azt a polgári identitást, ami Márai soraiból kiolvasható. S ami számunkra, Szlovákiában élő polgárok számára különösen fontos lehet, hiszen Márai a mi Kassánk szülötte. Tegyünk mindannyian azért, hogy az elfogadásra, az egymás megismerésére épülő nyitott kultúra megerősödjön. Miként Márai polgárának, nekünk is ebben a munkában kell helytállnunk. 

A 2010-es évek elején a Kalligram Kiadó egy páratlan és tiszteletreméltó projekt keretében Márai regényeinek, naplóinak tizenhét kötetét adta ki szlovák nyelven. És ezek hatására vagy ezekkel párhuzamosan születtek más könyvek is azóta Márairól. A Márai-ház története, melynek most egy újabb, kiemelkedően fontos állomásához érkeztünk, szintén ebbe az irányba mutat. A Csemadok Kassai Városi Választmánya munkája, Haraszti Attilának, Kolár Péternek és nem utolsó sorban a magyar állam anyagi és eszmei támogatása  szükséges volt ahhoz, hogy most a Márai Sándor Emlékkiállítás terjedelmesebb és bővebb anyaggal, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma segítségével a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumnak köszönhetően most először, biztos intézményi háttérrel működjön. 

De a legfontosabb, hogy ezek a nehéz munkával létrehozott könyvek, épületek, kiállítások ne maradjanak önmagukban. Az kell, hogy mindez témája, tárgya és színhelye legyen a beszélgetéseinknek, közös életünk tervezésének. 

2019. január 22., Kassa.