Merkel-Putyin, két jó barát... (ja, nem)

Berlin és Moszkva kapcsolata a német kancellár nehézkes, illetve az orosz elnök sokkal könnyebb újraválasztása után vált intenzívebbé. Három hónapon belül már másodszor találkoztak személyesen, és a szombati megbeszélés legfontosabb témái (is) a szíriai, illetve ukrán rendezés, az Irán körüli kialakult új (amerikai) szankciós helyzet, és az orosz földgázt Németországba, Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, szállító Északi Áramlat-2 gázvezeték ügye volt. 

A majd négy órányi, jobbára személyes eszmecsere után az oroszok annyit elárultak, nem sikerült az álláspontokat közelíteni. De kétségtelen, hogy

a két vezetőn egyre erősebb a nyomás, hogy működjenek együtt.

Ennek az egyik fontos, közös tényezője, Trump amerikai elnök „America first” külpolitikája. Az Egyesült Államok nemcsak teljesen önellátó (vagyis több olajat ad majd el, mint vásárol),  hanem már a világ legnagyobb olaj exportőreis lesz jövőre. Ahogy már az EU-val való konfliktussorán is látható volt, Trump egyre inkább ösztönözni fogja az amerikai olaj- és gázszállításokat Európába, hogy egyensúlyozni próbálja az EU-val szembeni hatalmas amerikai kereskedelmi deficitet - aminek éppen Oroszország lesz a legnagyobb vesztese. 

Az Északi Áramlat-2 elleni új amerikai nyomás – Trump még a projektben részt vevő nyugat-európai cégek felé is szankciókat lengetett be – csak olaj volt a tűzre a vezeték amúgy is hangos lengyel és ukrán ellenzéke számára (Szlovákia szintén ellenzékben, mivel a gázunk túlnyomórésze Ukrajnán keresztül érkezik). A vezetéket, amelyek munkálatai nagyban folynak, azonban szinte bizonyosan befejezik a jövőre.  

Az Északi Áramlat-2 kelet-európai kritikája túlzó, hiszen az orosz gáz aránya az EU-ban jelenleg 37%, míg 75% volt 1990-ben.  

Moszkva már messze nincs abban a helyzetben, hogy az energia területén diktálni tudjon az EU-nak, köszönhetően a piac liberalizációjának, új európai jogi feltételeknek, a növekvő európai összeköttetéseknek, és az azeri vezetékes, illetve a cseppfolyós gáz (LNG) nyújtotta konkurenciának. 

Trump, eddigi magatartásának függvényében,  megelégszik majd valamiféle kereskedelmi koncesszióval német részről. Washingtonban messze nem adták fel a régi, jól bevált anglo-szász dogmát, miszerint egy orosz és a német közeledést meg kell akadályozni, mégha tovább kell is ezt a jelenlegi amerikai elnöknek magyarázni. Németországnak viszont - az elbaltázott Energiawende nevű energia-reform miatt az ország ma már az EU legnagyobb légszennyezője, illetve az északi (norvég és brit) gáz-források kapacitásának csökkenése  miatt -  több földgázra van szüksége, és az orosz vezetékes jóval olcsóbb mint  a cseppfolyós. Más kérdés, hogy ehhez ténylegesen kell-e még egy, a két országot egyenesen összekötő vezeték, vagy pedig ez ténylegesen Ukrajna kikerüléséről szól. Bár Kijev egyébként mindent megtesz, hogy elvágja magát Oroszországtól,

az évi 3 milliárd dollár tranzitdíjról vajmi nehezen tudna lemondani a mostani, roppant nehéz gazdasági helyzetében. 

Mivel Ukrajnára jövőre elnöki és parlamenti választások is várnak, és a patriotizmus arrafelé az egyetlen mérvadó politikai platform, a továbbra is aktív donbaszi konfliktus megoldásával várni kell. Bár Berlin és Moszkva feltételezhetően egyetért, hogy az ukrán félnek kéne mutatni nagyobb politikai kompromisszumot, Merkel Moszkvát is hibáztatja a donbaszi felkelőknek nyújtott segítségért, illetve ukránokkal (és tatárokkal) szembeni elkövetett emberjogi atrocitásokért az elfoglalt Krímben, illetve Oroszországban.

Ami az orosz gázt illeti, Kijevnek egyelőre be kell érnie egy Merkel ígérettel, miszerint az orosz gáz ukrán tranzitja folytatódni fog 2019 után is, amikor lejár az orosz-ukrán tranzit-szerződés. Ez azonban nagyban függ majd a Kijevben a választások alatt uralkodó politikai folyamatoktól -  és ezalatt az új gázvezetéket üzembe is lehet helyezni.

Szíria ügyében sem könnyű a két ország érdekeit és értékeit közös nevezőre hozni. Németországban továbbra is erősen tartja magát az „Aszaddal soha” hozzáállás,  de ez kiegészül az, Oroszország és Irán katonai támogatásának köszönhető, egyre nyilvánvalóbbá váló „nélküle se” helyzettel.  A szíriai alkotmányos reform és választások már Szocsiban is szóba kerültek, és Moszkva számára rendkívül fontos, hogy a szír újjáépítésnek meglegyen a nyugati elfogadása, illetve pénzügyi támogatása.   Míg Merkel egyre nagyobb politikai nyomás alatt van otthon a migránsok nehézkes menedzselése miatt, a média és nemzetközi migráns szervezetek számára egyelőre szóba se jöhet az Aszaddal való kiegyezés, vagyis egy EU-török paktumhozhasonló „elvtelen” megállapodás.

Moszkvában elsősorban nem az álláspontok közeledését várták a találkozótól. A Kremlben feltehetően megértették,

bármiféle megállapodás Putyinnal az odahaza amúgy is meggyengült pozícióban lévő Merkelre nézve akár végzetes is lehet.  

Így marad, egyelőre az intenzív egyeztetés, orosz megoldások európai terjesztéseilletve Európa „trollkodása”. 

Mert Putyin „beugrása” az osztrák külügyminiszter lagzijára pontosan erről szól. Putyin még az orosz ellenzéki források szerint ötvenezer dollárba kerülő kozák kórust is megengedheti magának, hiszen a nyugati mediális visszhang messze visszahozza a költségeket.  Természetesen az orosz trollkodás az EU megosztást szolgálja, illetve használja ki a hazai, ez esetben osztrák politikai polarizációt.  Ám az EU alapvető, belső gazdasági és politikai feszültségeit nem Moszkva okozza. Az oroszok a nyugati média Putyin-ellenességét (is) a saját eszközükként használva mutathatják a világ felé, hogy számolni kell velük. 

Az írás rövidebb változata az Új Szó augusztus 21-i kiadásában jelent meg.