Miért jobb, ha egy forradalom elbukik?

Nem volt ez másképp idén sem. Hallhattunk olyat, hogy magyar iskola hiányában gyökér nélküli európai polgárokká válunk, akiknek nem fontos a nemzeti hovatartozás. Mindezt az MKP- s polgármestertől, mindeközben pártja a magyar helyett inkább a szlovák pártokkal próbál szorosabban együttműködni. 

A református egyházmegye esperese pedig így fogalmazott: "Úgy tűnik, mintha sebeinket nyalogatnánk, pedig inkább arról van szó, hogy a tényszerű és valóságos győzelmeinknél sokkal fontosabbnak és értékesebbnek tartja a magyar nemzet kollektív emlékezete az erkölcsi győzelmeket, a hősiességet, a tartást, a kitartást. Mert az elbukott szabadságharcaink morális üzenete nagyobbat szól, mint a győzelmeink feletti örömujjongás." Tehát nemzeti szempontból nagyobb ereje van az ellenünk elkövetett sérelmeknek.

Pontosan ez a szemlélet tereli a nemzet iránti szeretetet vakvágányra. Mi nem emlékezünk szépre, dicsőségére, inkább arra, hogy mennyire elbánt velünk a sors, meg mindenki, de kitartottunk a végsőkig. Sírva vigad a magyar, nemde? 

A nemzet szeretete emiatt a negatív látásmód miatt szépen átmegy gyűlöletbe. A múltat nem egy szép történetnek, fejlődésnek fogjuk fel, hanem más nemzetek által, ellenünk elkövetett sérelmek sorozatának. Ez a hozzáállás nem vezet sehova, legjobb esetben is csak egyhelyben toporoghatunk köpködve mindenre és mindenkire.

Ilyen szempontból már meg sem lepődik az ember azon, hogy a Bősön tartózkodó szerb vendégmunkások ellen egy városi képviselő Ferenc Ferdinánd 1913- as meggyilkolását hozza fel, mint intő jelet, amiért nem szabad megbízni bennük, szerbekben.

Legszívesebben azzal foglalkozunk, hogy ki és hogyan szívatott meg minket, magyarokat. Közben meg szarunk a jelenre, a jövőre méginkább. A múlt "erkölcsi győzelmeiből", de inkább a vele járó sérelmekből élünk. 

Ezek után nem maradt más, mint minél több levert forradalmat kívánni a magyar népnek, hisz abból él a nemzet.