Miért marad Lajčák?

Kisebbfajta drámába torkollott az ENSZ globális migrációs megállapodásáról szóló szlovák parlamenti szavazás. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter lemondása után a kormány most, olybá tűnik, a kecske és a káposzta klasszikus esetét próbálja hazai gyakorlatba ültetni.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Lajcák Szlovákia egyik legjobban képzett, legtapasztaltabb és legnevesebb diplomatája.  Ám lemondása elsősorban személyes jellegű megfontolásból fakad. Csak szeptemberben tért vissza New Yorkból, ahol egy éven keresztül – a szlovák állam teljes mértékű támogatásával – éppen az ENSZ-közgyűlés elnöke volt, ahol többek között az ominózus paktum fellett is bábáskodott. Természetesen most is nemzetközi karrierje folytatásán töri a fejét, mint ahogy más SMER-es politikusok is a politikai menekülés útját keresik.

Lajcák esetében semmi újdonságról nincs szó, hiszen a többszörös külügyminiszterségét fontos nemzetközi pozíciók váltották.

Úgy hírlik, most éppen az Európa Tanács főtitkári székéért van versenyben.

Ez talán jobban megmagyarázza miért is egy viszonylag jelentéktelen ügy miatt vállalta be a lemondását. Hiszen a jelenlegi nacionalizálódó Közép-Európából sokkal nagyobb eséllyel pályázik egy, a nemzetközi egyezmények miatt lemondásra is hajlandó, tapasztalt diplomata. Azért jelentéktelen az ü(rü)gy, mert a globális paktum valóban nem kötelező érvényű, ahogy ahhoz csatlakozni sem kötelező. Az SNS is elsősorban a szimbolikája (értsd a migránsok elutasítása) miatt kezdeményezte a parlamenti szavazást, pár hónappal az elnökválasztások előtt.

Az elmúlt két évtizedben a szlovák külügyminisztérium egyfajta szimbiózist tudott kialakítani a szlovák politikával.

Megőrizte viszonylagos függetlenségét a pártpolitikától

– a Dzurinda-féle rövid időszakon kívül, aki a külügybe bevitte a pártja titkárságát és tisztogatásba kezdett – „az épület” (ahogy a diplomaták hívják) meg tudta őrizni a vezető szerepét. Ennek is volt az egyik fontos következménye, hogy bárki van kormányon Szlovákia nyugati integrációja megkérdőjelezhetetlen prioritás.

A sikeres nyugati integráció után a fő feladatot a szlovák politikai szennyes tisztára mosása jelentette külföldön. Mindenki nyer alapon a szlovák diplomaták nemzetközi karrierjüket egyengedhették. Éppen ezért lesz aligha külügyminiszter Robert Fico, ő aztán igazán érti és értékeli a szimbiózis fontosságát.

Most is ez a helyzet. Előre tudható volt, hogy a felfokozott szlovák elnökválasztási kampányban, az egyre növekvő migránsellenes európai hangulatban, a széthúzásoktól és botrányoktól meggyengült kormány koalíció nem tudja és nem is igen akarja megakadályozni a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti kezdeményezését.  

Miközben Lajčák külügyminiszter volt a Slota és Mečiar fémjelezte első Fico-kormányban, igaz, annak csupán utolsó évében. De nem mondott le a Kuciak-gyilkosság után sem, és a migránsok ellen plakátokon is védte Szlovákiát az előző választási kampányban.

Tehát az ENSZ globális paktuma messze nem olyan fajsúlyú dolog, amiért le kellene mondani egy külügyminiszternek bárhol a világon.  Szimbolikus mind az ENSZ-paktum, mind pedig a szlovák reakciók is. Sőt, az ellenzék erejéből sem tellett semmi másra, mint tizennégy évvel (sic) Szlovákia EU és NATO-csatlakozás után az országot a Nyugat és a Kelet közötti választással hergelje. Csak akkor miért csodálkoznak ugyanazok, hogy a szlovákok egy része nem érzi magát eléggé nyugatosnak?

Mert Danko „extravagáns” (finoman fogalmaztam) viselkedése nem kérdőjelezheti meg az ország nyugati integrációját. Még a briteket sem nagyon ereszti az unió,

ez a kis ország, ha akarna se tudna hova menni.

Oroszország pedig semmilyen alternatívát nem kínál, még a határain is inkább háborúzik a pozíciója fokozatos elvesztése ellen). A vita „hiszterizálása” nemcsak felesleges volt, de tartok tőle, hogy csak az SNS, illetve a radikális (Harabin, stb) esélyeit erősiti.

Ha már elutasítjuk, úgy kellett volna, ahogy az osztrákok tettek. A kormány szépen elmondja mit gondola és ad acta teszi. Másrészt a parlamentben érthető lehetett volna tenni a pozitív és a negatív hozadékát is. Mert a dokumentum valóban az “idők szava”, de bőven lenne mit rajta javítani, például a különböző kategóriák teljes összemosását, amiért is például Bécs elutasította.

De hátra van még a feketeleves.  

Lajčák egészen addig pedig funkciójában marad, amig Kiska elnök el nem fogadja a lemondását. Ami persze egy izgalmas alkotmányjogi kérdés is felvet, hogy egyáltalán meddig lehetséges-e ilyen?

Így viszont mindenki nyer(ne): Szlovákia elutasította a paktumot, Lajčák felmondott, Kiska nem fogadja el a lemondását, Pellegrini már meg is követte, a liberális média egyenes követeli a maradását - hiszen ő a garancia.

Lajčák ezzel úgy bújik ki a politikai felelősségvállalás alól – például a SMER nyomása alól, hogy elnökjelölt legyen a közelgő választásokon, hogy egy értelmetlen politikai ütközetből kerülhet ki végső soron (morális es karrier alapon) győzteskent.  Az már csak hab a tortán, hogy Lajčákot az a liberális média mosdatja tisztara, ami két éve még a fejét követelte csip-csup túlszámlázás miatt. Akkor tartottak tőle, mint lehetséges SMER elnökjelölttől.

Vagyis a kecskék is jóllaknak és a káposzta is megmarad. Csak meg ne ártson ez a sok győzelem.